Tiszatájonline | 2016. június 15.

Békési Imre kötetének bemutatója

A 87. Ünnepi Könyvhét szegedi programsorozatának keretén belül, a Tiszatáj szerkesztőségében került sor 2016. június 9-én Békési Imre: Nyelvész mestereim. Tudománytörténeti adatok és emlékek című új kötetének bemutatójára. A szerzővel és a szerkesztővel, B. Fejes Katalinnal Nagy L. János beszélgetett […]

A 87. Ünnepi Könyvhét szegedi programsorozatának keretén belül, a Tiszatáj szerkesztőségében került sor 2016. június 9-én Békési Imre: Nyelvész mestereim. Tudománytörténeti adatok és emlékek című új kötetének bemutatójára. A szerzővel és a szerkesztővel, B. Fejes Katalinnal Nagy L. János beszélgetett.

A méltán elismert nyelvész ezúttal egy, az alkalmi szövegeit – jubileumi köszöntések, búcsúzások, megemlékezések, méltatások, könyvismertetések – tartalmazó könyvvel jelentkezett. A kötet összeállításának indokait firtató kérdésre adott válaszában kiemelte, hogy az idősebb kollégákról, megelőző generációkról szóló írásokhoz életkor is szükséges. Békési Imre idén töltötte be nyolcvanadik évét, és az elmúlt évtizedekben született ilyen jellegű írásai immár megérettek arra, hogy önálló kötetben jelenjenek meg. A könyvben minden olyan nyelvész tanár vagy kolléga szerepel, akiről valamilyen alkalommal írt, s akiktől sokszor nem csupán szakmailag, de sok esetben emberileg is sokat tanult.

A szerkesztő, B. Fejes Katalin beszélt arról, hogy bár ismerte már a szövegeket, de mégis más élmény volt egyben látni ezeket az írásokat, hiszen személyesen is ismerte a bennük szereplő embereket, valamint úgy érzi, hogy Békési Imre mint ember is benne van ezekben: kirajzolódik az az emberi mentalitás, ahogyan tanárairól, tanártársairól, embertársairól gondolkodott. A szövegek fontos tudománytörténeti dokumentumok is (nem véletlen tehát a könyv alcíme: Tudománytörténeti adatok és emlékek), hiszen például a könyvismertetésekből megtudható, hogy az írás időpontjában hogyan gondolkodott Békési Imre az adott témáról. B. Fejes Katalin hosszabban kitért a szerkesztés egyik fontos kérdésére, a szükségszerű ismétlésekre is. Sok esetben előfordul, hogy ugyanarról a személyről több írás is szerepel a kötetben – köszöntés és búcsúztatás – s ezekben természetesen ismétlődnek bizonyos motívumok. A kötet összeállítása előtt el kellett dönteni, hogy az ismétlődéseket kihagyják-e a szövegekből, vagy eredeti formájukban emeljék be azokat a könyvbe. Végül az eredeti forma megtartása mellett döntöttek, mivel egyrészt a szöveg egységét sértették volna az elhagyásokkal, másrészt arra törekedtek, hogy a gondolatmenetet teljes egészében láthassa az olvasó.

Végezetül, ha már a Tiszatáj szerkesztőségében voltunk, elhangzott a kérdés, ha valaki ilyen élvezetes stílusban, ilyen jól ír, miért lett nyelvész, nem pedig irodalmár? Békési Imre szerint ugyan jó alapokat kapott tanulmányai során az akkoriban igen erős főiskolai irodalmi tanszéktől, név szerint is megemlítette fontos irodalomtanárait: Vajda Lászlót, Vajtai Istvánt, Madácsy Lászlót, Pósa Pétert, de egyik fontos elindítója a nyelvészi pályán Inczefi Géza tanár úr volt, aki bár először Szeged utcaneveinek felkutatására buzdította, de látva tanítványa elméleti megközelítésekhez való vonzódását, felkérte a Bevezetés a nyelvtudományba című kurzus megtartására. A másik ok, amiért inkább a nyelvészet felé fordult figyelme, az a nagyobb mozgástér, ami a nyelvészeti kutatásokat, tudományos munkát jellemzi. Véleménye szerint egy nyelvésznek sokkal több kategóriája van, mint amivel egy irodalmár rendelkezhet. B. Fejes Katalin még hozzátette, hogy a Békési Imrére jellemző szigorú, tényekre épülő, logikára támaszkodó gondolkodás sokkal inkább megfelel a nyelvészeti kutatómunkának.

Összességében egy nagyon érdekfeszítő és élvezetes beszélgetésnek lehettek részesei mindazok, akik jelen voltak ezen a rendezvényen.

Falábú Orgona

DSC_0006 DSC_0011 DSC_0012 DSC_0009 DSC_0008 DSC_0003 DSC_0001 DSC_0027 DSC_0016