SZABÁLYTALAN OLVASÓNAPLÓ POSZLER GYÖRGY A „MÁSIK” VÁROS CÍMŰ KÖNYVÉHEZ
1. Stílus
Ahol minden mindennel szembeállítható, de folyton elmozdul a szembenállás tengelye, ott megérzi, aki a tengelyt nézi, hogy minden mindennel összefügg a város alagútrendszerében, nincsenek ellentétek, s hogy minden út a labirintus közepébe vezet, tehát kivezető út is egyben.
2. Két álom
„a lombok közt látom, külön posztamensen a király lovának levágott fejét”
Forrasztófüvet szed a Sétatéren, megkeresi a segítőtársakat, sietve indul a térre, kört vonnak a lehunyt szemű lófej köré, figyelnek.
*
„állok a tömegben a Magyar Színház előcsarnokában. (…) Előttem: meghökkentő, de leírom – Thomas Mann. Hűvös, középkorú fényképéről.”
Előlép a befelé mélyülő tükörből, szigorúan néz, tehát megnyugtatóan. Egy úriember. Megnyugtató, szűkre szabott mondatokat mond, beül a nézőtérre, végignézi az előadást, tapsol. Aztán visszasétál az előcsarnok tükrébe.
3. A cigarettatartó és a cukortartó
Aki nem dohányzik és nem eszik cukrot, emlékeket költöztet a tárgyak belsejébe, hiszen arra valók, hogy legyen bennük valami. Köröskörül a használaton kívüli dolgok: gyertya nélküli gyertyatartók, toll nélküli tolltartók, nadrág nélküli nadrágtartók, kulcs nélküli kulcstartók. De felnyílnak a tárgyak, s belsejüket mutatják, ezüst védelmezi a bent bolyongó emlékeket.
4. Négy magatartás
Négyszer veszíteni el valamit, s mindig úgy, hogy azt jelentse: most és mindörökké. És ha valami már négyszer elveszett, tán mégis megvan valahol, hogy újra el lehessen veszteni – így tör fel egy föld alatti forrásból a víz, amelyet reménynek is neveznek.
5. Álom egy fonográfról
A fiatal professzor hangok antológiájáról álmodott, fonográfján népdalok sercegtek, megsokszorozódva. Egyetlen dalt választhatott volna magyarul, ez kamatozott volna a hangok bankjában. Egyetlen dalt választhatott volna németül, erre került volna leltári szám a hangok raktárában. Bizonytalan lett volna a professzor, hogy jól döntött-e, de nem a jól ismert szövegek nyugtatták volna álmait, hanem az építmény, amelyet hangokból emel, egy Bábel nevű helyszín emlékére.
6. A megteremtett hivatkozási alap
Van, ahol a fű megterem. Van, ahová ültetik, mert elfelejtette a fű, hogy ott kellene nőnie.
7. A színházról
Két helyen van otthon: a Monarchiában és a színházban. Úgy él, mintha volna Monarchia, s igaza van. Úgy él, mintha a nyári színkörbe tervezett műfajok a színfalakon túl, a színfalak előtt és körül, a Szamos túlpartján is zajlanának. Átkel a folyón, és még mindig otthon van, viszi magával a színházat.
8. Reálfantázia
A Múzeum körúton a Hétköznapok vagy csodák című könyvet keresem, aztán eszembe jut, hogy vagy helyett az és a jó megoldás. Így már meg is találom, bár nem megy könnyen.
9. Egymást keresztező séták
Az egyéni dialektusok útkereszteződésében áll; ott, ahol talál egy ablakot, kinéz rajta. Kinéznek rajta, helyette, és neki már csak be kell járnia az ablakhoz tartozó útvonalat.
10. Az emlékek összecsúsznak
Egybelátott képek, mint egy megtrükközött filmfelvételen; megyek az utcán itt és mindörökké, körülöttem sétapálcás emberek, furcsa kalapokkal.
11. Könyvnapok
Egybenyíló könyvek, mint egy elfelejtett, titkos szoba mélyén; megyek a házban körbe-körbe, teszek-veszek, elvégzem, amit kell, és nincs sejtésem arról, hogy egy fallal odébb könyvek nézik egymást.
12. Az egyetem lépcsői
Felmegy a lépcsőkön, a folyosón jobbra fordul, egy deres halántékú, tekintélyes rokonférfiút keres; megtalálja, amint teljes díszben tízóraizik. Nem ő, nem ott és nem akkor, de nem is messze mégsem.
13. Sziszüphosz
Elővettem a távcsövet, és beállítottam a fókuszt – feltűnt a lencsén Sziszüphosz arca. Lassan pásztáztam körbe a termet – az emberek beszélgettek, vitáztak, de mindenhol, újra és újra ugyanaz az arc.
Megjelent a Tiszatáj 2011. októberi számában
