November gyermeke, bölcs Babits Bihály, szekszárdi szél sziszeg… Hajnalka volt anyád. Fekete maszkban fekete ország, fekete szemedben fekete fogság. Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen, gégédbe tolakszik a fájdalmas félelem. Játszottál a kezével tündérfogócska gyanánt, csókot csókra kértél, telhetetlen talánt. A víz simán gyűrűzött, mint a márvány: Jónásod imájában te voltál a bárány. Messze… messze… út porából, kilestél az éji homályból. Csak az őszre nézel, az őszt érzed: különös hírmondója vagy e földi mindenségnek. A fű leszárad, majd újra nő, ne kérdezz, csak higgy, légy sima utcakő. Elzengett az őszi boros éneked, téli gúnyát ölt benned a végzeted. Szekszárdi szél sziszeg, Hajnalka volt anyád, november gyermeke: bölcs Babits Bihály.
Fotó: Bojár Sándor/PIM
