Az otthonosságából kibomló egerészeti verseskönyv apropóján

Az író-olvasó találkozó előtt irodalomterápiás csoportfoglalkozás zajlott a teremben, mely Kovács András Ferenc Egerek könyve című verseskötete köré épült, és a tanszék Iskolai és gyerekkönyvtáros specializációján tanuló, harmadéves hallgatóknak szerveztek. A beszélgetés elején Béres Judit el is mesélte a költőnek, hogy miképpen tudta alkalmazni a könyvét a foglalkozáson. A kötet önismereti szempontból lett érdekes, a résztvevők megpróbálták azokat a versekben feltűnő szereplőket, jellemeket felfedezni, melyekhez személyesen is tudtak kapcsolódni. A foglalkozás elején asszociációs kártyákból választották ki a hallgatók azt az állatot, melynek képességeit leginkább a magukénak tudták vagy előnyösnek gondolták. Erről a kisebb pszichológiai játékról tértek át az Egerek könyvére. A versekből azokat az egereket választották ki, melyek szintén a legközelebb álltak hozzájuk. Hosszabban pedig Az egér neve című költeményről beszélgettek, mely olyan mélyebb témákat hozott felszínre, mint például, hogy mit is jelent a név, vagy az identitásunkból mit fejez ki az, amit a világ felé mutatunk, illetve mások hogyan viszonyulnak hozzánk. Kovács András Ferenc örült a hallottaknak, köszönetét és egyetértését fejezte ki a nevek sokféleségét illetően. Elmondta, hogy valamelyest az identitáskérdések kapcsán is íródott az Egerek könyve, mely félig-meddig amolyan kísérleti gyerekkönyv – hiszen ez nagycsaládi egerészeti verseskönyv. Története sokkal korábbra nyúlik vissza megjelenésétől. Meglehetősen hosszú ideig íródott, eleinte kifejezetten gyermekversekből állt a kézirat, de mivel KAF úgy gondolja, hogy mindannyian nagyon sokáig vagyunk gyerekek, így megpróbált olyan verseket hozzáírni, melyek korosztálytól függetlenül élvezhetőek. Ami szerintem sikerült is neki.

Jeney Zoltán a kötet összeállásának folyamatairól is kérdezte a költőt, így megtudhattuk, hogy az első öt egeres vers körülbelül 1985 és 1988 között íródott. Ezek mellé a 90-es évek vége fele írt még néhányat KAF, majd a 2000-es évek elején még tízzel bővült a kézirat, köztük például a XXX. Felicián hihetetlen históriájával – a komolyabb történelmi témák ekkor kezdtek felbukkanni a verseiben. Ezekben az időkben Egerek könyve néven egy tíz verset tartalmazó kötete meg is jelent, mely a Tíz egérke víg regéje című költeménnyel ért véget. A 2015-ös, bővebb kiadás 48 egérverset tartalmaz, és a mű egyfajta utalás egyik kedvenc költőjének, T. S. Eliotnak a Macskák könyve című kötetére, mely szintén néhol felnőttesebb és abszurdabb motívumokat tartalmaz. Ezután kerültek elő KAF különböző alteregói, melyeket olyan kötetek megírásához vett kölcsön, mint például a Hazatérés Hellászból (Kavafisz-átiratok) vagy a Jack Cole daloskönyve. Ehhez kapcsolódóan Jeney megkérdezte, van-e a költőnek egy egér személyisége is. KAF elmondása szerint az Egerek könyvében több „egérségi” alteregó is szerepel, melyek közül egyik sem az övé, de ezeket nem is tekinti alternatív személyiségeknek, hanem csak játéknak. Egyfajta munkamódszernek, gyakorlatnak, ami megmutatja, mennyi nevet tudunk keríteni nemcsak magunknak, hanem a minket körülvevő dolgoknak, és mennyire tudunk azonosulni egy nyitottabb és változatosabb világgal. A szerző elmesélte, hogy egér énekeskönyvet akart írni és nagyon élvezte az alkotás folyamatait. Az ember szerinte mindig egyfajta közönnyel viszonyul ahhoz, amit ír, de muszáj, hogy ehhez öröm is társuljon. Úgy gondolja, hogy írni sose muszájból kell, hanem az írás szeretetéből és annak otthonosságából fakadóan. Egyébként rengeteg bravúros versformával játszik az Egerek könyvében. Előfordul, hogy szinte ugyanaz a történet jelenik meg egy másik versben, de egy másik formában.

Arról kérdezte moderátora a költőt, hogy mivel az Egerek könyvét a gyerekeinek ajánlotta, így a versek első közönsége ők voltak-e. KAF mindig is próbált arra odafigyelni, hogy ne nyomassza a gyerekeit azzal, hogy az apjuk költő, így verset számukra leginkább más költőktől olvasott fel, bár kisfia, Ábris, nagyon szerette apja egyik művének megzenésítését. KAF gyerekként rajongott a földrajzért és az állatokért, ezért is van az, hogy egerei sokféle kultúrából szaladnak elő, ami persze magával hozta a különböző versformák használatát is. A japán egérről szóló versét például haikukban írta meg, a kalóz egeres pedig Chavy chase-strófában, azaz skót balladaformában íródott (ebben a formában keletkezett A walesi bárdok és a Szózat). Előszeretettel vesz elő mindig más és más versformát. Mindennapos zene- és versfogyasztó, aki zenehallgatás közben is termékeny tud lenni, sőt ez egyfajta játékként is működik nála. Például Mozart hallgatása közben elhatározza, hogy az éppen írt versnek el kell készülnie a Figaro házasságának nyitánya alatt. Szerinte bármit ír az ember, addig az nincs kész, amíg a mondandója nem talál magának valamilyen formát, vagy az illető nem talál megfelelő formát a mondandóhoz. Jeney ennek kapcsán arra lett kíváncsi, hogy a mondandó keresi-e a formát vagy fordítva. KAF elmondta, hogy mindkettő elő szokott fordulni, de néha hiába van előtte egy téma, évek, sőt évtizedek alatt tud csak kiforrni. A vers létrejöhet egy dallamból is, de akár egy megtetsző szókapcsolatból is komplett versek bomolhatnak ki. Nem lehet az elejétől tudni, sőt szerinte nem is szabad. Az a legkülönösebb, hogy bármi lehet, hiszen „a költészet sokféle, mint az emberek maguk”. KAF önmagát meglehetősen szöszölős költőnek tartja. Több kötetre való verse is volt, amik éveket is vártak a kiadásukra, így volt is ideje velük sokáig elszöszölni. Utólag, a kötetben való megjelenés után viszont már semmiféleképp nem írná át a verseit. Nyilván vannak versek, amiket ma már máshogy csinálna (bár nem kifejezetten sok), ennek ellenére nem bánja őket, mivel azok, akkor és úgy teljesen vállalhatóak voltak, így nem lenne szíve kiselejtezni. A műveit képes objektíven szemlélni, látja a kifogásolni valókat, de utólag már nem nyúlna bele, mert a versírásban nem lehet csalni. Úgy gondolja, hogy a verseknek emlékezetesnek kell lenniük, de leginkább számára.

Az esemény vége fele lehetőség volt a közönségnek kérdeznie is. Az egyik hallgató arra volt kíváncsi, hogy lehet-e az Egerek könyvét manifesztumként olvasni. KAF egyértelmű igennel válaszolt. Leginkább a kötet második részének verseiről mondható ez el, például a La Fontaine-es vers a cenzúráról értelmezhető így. Végül Jeney Zoltán még arra is rákérdezett, miért fontos KAF-nak, hogy az „irodalmi élet” is megjelenjen a költeményeiben, akár más művekre vagy szerzőkre való utalásokban, parafrázisok vagy a szavak szintjén. A költő azt válaszolta, hogy nem ő az első, aki ezt alkalmazza, és Weöres Sándorra hivatkozva arról mesélt, hogy „a szavaknak világérzetük van és a költészet rengeteg mindenről szól, harcról, a harcon belül cselvetésről, becsületről, barátságról, szerelemről.” A jó hangulatú, izgalmas beszélgetést KAF azzal zárta, hogy a primitív népek költészetét tartalmazó gyűjteményéről mesélt, a Rákos Sándor és Bodrogi Tibor szerkesztette Óceánia népeinek költészetéről vagy az afrikai költészetről, melyek hatalmas szürreális arzenállal és ritmussal rendelkeznek. Így azt is megtudhattuk, hogy a költő kulturálisan milyen gazdag költészeten keresztül inspirálódott, formálta ki a saját, egyedi nyelvét.

Szendrei Márk János