Az időbeli örökké válása

VASADI PÉTER: SOKAN VAGYOK

KÁNTOR ZSOLT ÍRÁSA
Nemcsak dilemma magáról a gondolkodásról gondolkodni, hanem nemes cselekedet, a láthatatlan világba való belépés gesztusa. John Lukács tűzte ki célul. Az ő nyomdokain járt Vasadi Péter. És ennek a cizellált tevékenykedésnek része a szakrális reflektálás, a szellemi valóságra vonatkozó, célzott elmélkedés.

Vallás és tudás nem ellenkezhet. (De! Emlékezhet egyik a másikra.) Két gally, ami egy ágból eredeztethető. Mindegyik a teremtő bölcsességének lagúnájából származik. Két öböl, két folyó, melyek egymást táplálják, egy partba kapaszkodva lélegeznek.

Vasadi Péter esszékötete organikus (origami-szerű) sokrétegűségében röntgenezi e két esszenciát, de ugyancsak radikális különbséget tesz vallás és a hit között. Az intézményi tradíció, a rítusok merev világa és a személyes meggyőződés két külön entitás. Mert a hitre már nem igaz, hogy nem ellenkezhet az ismerettel és a tudással, hanem épp az a fő tulajdonsága, hogy nem a látható dolgokról van meggyőződve, hanem a láthatatlanokról. Mint örökkévalókról, állít omnipotens vehemenciával, nem kis jelentőségű premisszákat. A reménylett és hitt történéseknek a realitása: a hívő hite. A héberekhez írt levél (11.1) definíciója szerint. Tehát a hit nem cáfolhatatlan, de nem is szorul bizonyításra. A Szabásminta és a Jegyzetlapjaink ezeket a gondolatokat hívja elő.

Irenaeus és Tertullianus apologetikai munkái jutnak az eszünkbe, Vasadi Péter gondolkodásmódját megismerve. Kitűnő exegézist végez, Isten beszédének konkrét jelentését is több szálon boncolgatja, de a dimenziók váltogatása nem siklatja ki a jelentés-sűrű járatot, az eredeti vágányról.

Az Istennel való kapcsolat mérőzsinórja a hit (a pisztisz görög szó egyben bizalmat is jelent.) Biztos-e az alap, ami a világképünk fundamentuma? Bizalmunk van-e abban, hogy megtart minket az a személy, Aki feltámadt a halálból? Ezt tartja Vasadi a megigazulás egyetlen feltételének a hitet, és nem a teljesítményt. És ez a hit, amely által szabad utat kaptunk (Róma 5. 1-2.) utat, sztrádát, a kegyelemhez (a törvény 613 parancsa helyett). Persze maga az Út, szintén Jézus. Az igazság és az élet. Alfa és Omega. A kezdet és a cél. (Telosz, a teljesség és a megelevenítő táplálék, kenyér.) Ő az ajtó, a kapu az üdvösségbe, a bűnbocsánatba. Ő a bejárat a szövegbe, az Igébe s a legélettelibb valóságba, s aki rajta keresztül lép be oda, az ki-bejár utána és jó legelőt, ellátást talál. Mi hívők vérrel hintett házakban lakunk az Új Szövetségben is. A természetfeletti a mi oldalunkon száll harcba a lét legádázabb csatáiban.

„A hit sohasem egzakt bizonyosság, mint a szegecselt bőrkapaszkodó a régi villamoson, mert mindig hinni akarás marad, még ha teljes ember támogatását élvezi is.” (194) A Tehetetlenség, öntudat, szépség – út a hittől a tettig című írásból való a citátum. De még inkább fölkelti az érdeklődésünket az esszé, ha az alcímre s rápillantunk: „Heidegger, Simone Weil, Pilinszky nyomán.” Kitűnő mondatok vannak még benne, bőven. „Nem hiszi el a kísértésnek, hogy túléli őt.” „Eggyé préselődni a titokkal, ez nem más, mint ontológiai fény-interferencia.” (193)

„Korunk egyházából leginkább a szemlélődő apostolok hiányoznak.” Idézi Pilinszky Jánost a Bepillantás (101) lapjain. Valóban, de ő, mármint a szerző, ha nem is tekinthető apostolnak, szemlélődve, reflektált metaforákkal tanít. Mégsem didaktikus módon.

A Jegyzetlapok könyvről, olvasóról: egy igaz ars poetica. „A vérbeli művész minél inkább másról szól, annál inkább önmagáról. Mégis egy remekmű mindig személytelen, alkotója nem kíváncsiskodik ki belőle. Még akkor sem, ha önportrét fest.” (11.) Ez úgy igaz, ahogy az ellenkezője. Mégis pontos. Hiszen mi volna lemeztelenítőbb dolog az írásnál, ugyanakkor mégis magunkra öltjük, mint egy köntöst. S valóban a mást és a másikat helyezzük magunk elé. Beleöltözünk a nyelvbe, alkotunk egy szerzői ént, mint alteregót.

Egy nagyon jó cím: Nem materializmus, hanem meta-ealizmus. És az eszmefuttatás koherens, eleven textus. Az eddig megértettekkel szemben tanúsított távolságtartás a téma, hogy a felfoghatatlanhoz közelebb kerüljünk. Ha be akarom fogadni a részecske-szelídségű újat, a régit hátra kell vonnom. Ne zavarja ortodox beidegződéseivel a megértést! Ebben is a metafizika és szilárd hit munkál. Hiszen a régi ismeret, mint szűrt, szublimált múlt, emlék és tapasztalat, óhatatlanul működtet majd valami pozitív odaadást is, ami által mégiscsak szerves múltjává válik az újnak.

A József Attila – esszé, a Költs a költészetért, kijelenti, hogy szükségünk van a költészetre, mint a mosakodásra, a szótisztító, magával ragadó, de mégis fegyelmező energiára. (27) Mert az esztétikum reményt áraszt. Vasadit olvasva kénytelenek vagyunk elhinni ezt az anakronisztikus állítást.

A Jegyzetlapok evilági föltámadásunkról is leszögezi, hogy „A valóság Isten szájából soha nem ájtatos. A langyosságot Isten utálja…Isten szava csontig igaz, sokszor nem tűri az ellentmondást, sőt elhallgattat.” (80) S az Isten által teremtett csönd alkalmas arra, hogy megtisztuljanak benne szavaink. Vasadi ajánlja „magyarjainak,” hogy többet hallgassanak. Legyenek kicsit csöndben. Nüánsznyi csipkelődés, így keletkezik a szubtilis szavaknak súlya. A tekintély az értelem panoptikumában lakik. (Határ Győző)

Akár Balassa Péterről, akár Szabó Lőrincről ír, mindig az ihletettség mértékét vizsgálja, az intuitív motivációk hálóját, amiben benne lakik a szellem provokációja. A szakmai jelenlét autentikusságát, amit kiemel Balassánál, maga is gyakorolja. S az akarat, mint föltáratlan pszichikai recipiens, a szeretet „tudását” szolgálja. És Jézus Krisztusnál köt ki, ez benne a fantasztikus. A szakrális magasrendűt példázattá, konkrét (feltárt, apokaliptikus) üzenetté transzformálja.

A Levél Báger Gusztávnak a kötet egyik legfilozofikusabb írása. Egyben költői. „Evidens sallangtalanság.” „Jelentős, élénk, nyitott szellem.” „Intellektuális önbecsülés.” „Szürreálisan realista.” Ilyen kifejezésekkel klasszifikálja, a Mindent begombolsz- könyvecske monetáris tanácsnokát. Mintha önmagát jellemezné. Kevés ilyen költőnk volt, emlékezetében: még nagyon is van, Aki ennyire közel tud vinni (és belátásra képes bírni) a láthatatlan realitások világához. Ami ebben a rezignált és melankolikus rommezőben, ami ma a praxis, rávilágít az empirikus elbeszéléseken kívüli történésekre, jelenségekre. Hogy megpillantsuk a transzcendencia ornamentikáját, a szubsztanciák koherens és konzisztens világát az anyagiság színrevitelének Vasadi-féle rítusai között.

Kántor Zsolt