„Az érdeklődésemnek elég szilárd sarokpontjai vannak”

– A Kezdetben, mégis vihar elég erős, figyelemfelkeltő kötetcím. A vihar kettős szimbolikával rendelkezik: pusztító, erőszakos erőként negatív, megtermékenyítő esőként pozitív jelentést hordoz. Ezáltal kíváncsiságot ébreszt az olvasóban, hogy egy ilyen erőteljes indulás milyen végkifejlettel zárul majd és milyen hatások, történések bontakoznak ki az odáig vezető úton. Miért pont a vihart adtad meg kiindulási pontnak? A mégis kötőszó sejtelmesen arra utal, hogy a vihar valaminek dacára következett be. Mennyire önakaraton kívüli, nem kívánatos ez a történés?

– A vihar számomra a természet elkerülhetetlen, de személytelen erejét képviseli, ugyanakkor elég univerzális motívum ahhoz, hogy az érzelmek szintjén is működjön. Az erős szél elképesztő rombolásra képes, még sincs benne semmi gonoszság, egyszerre csodálatos és félelmetes.

A címet akár egy mondattá is ki lehet egészíteni, a töredékesség, a kitakarás játékba hívja az olvasót. Szeretem az ilyen játékokat. Hasonló módszer ez ahhoz, amit Szabó Marcell az új kötetében, A zseb vallási karakterében alkalmaz a tipográfia segítségével. Számomra is fontos, hogy legyen mozgástér a szövegekben, persze néha írok olyat, amire ez kevésbé igaz, de vigyázok, hogy maradjon benne egy kis anomália, akárcsak a kollázsokban.

– A versek hangulata kifejezetten sötét: pusztulásnak indult, síri tájak tárulnak elénk, sok helyen akár egy sebész kése által elénk bomló látvány. Freud szerint a művészeti alkotásokban, tudományos munkákban sokszor tudattalanul szublimálódnak saját belső impulzusaink, ösztöneink, akárcsak a hivatásunk, szakmánk megválasztása során. Gondolhatunk itt például a művészeken túl akár a sebészorvosokra, sírásókra, hentesekre. Mennyire tudatos, szándékos a kötet atmoszférájának megteremtése, a témaválasztás? Mekkora mértékben volt benne egy szándékosan közölni kívánt üzenet, és mekkora mértékben érzed az élet rejtett, rothadásnak indult részei iránti kíváncsiságnak, a tudattalanban megbúvó, kutató és boncoló késztetések egészséges megélésének a szövegeket?

– A betegség és a halál az én szememben nem negatív, hanem szükségszerűen bekövetkező, elkerülhetetlen események. Az egészségügyben dolgozók, a baleseti helyszínelők, a tűzoltók gyakrabban találkoznak a halállal, mint az átlagember, ők a társadalom felnőttjei, akik nem csukhatják be a szemüket. Ha egy olyan ember nevel fel, aki naponta foglalkozik szkizofrénekkel, demens idősekkel, vagy éppen emberek halnak meg a keze között, az egyfajta beavatás, egész életre kiható tapasztalat.

A freudi terminológiával tudatossá tett tudatalatti késztetésnek nevezném tehát ezt az érdeklődést. Freud helyett azonban Jung nézetei állnak közelebb hozzám, a kollektív tudattalan és az árnyék felől közelítem meg az általad felsorolt motívumokat, valamint az olyan kulturális hagyományok felől, mint a vadromantika vagy a gótikus irodalom. A Szaturnusz-motívum, amire a mottó utal, az önpusztító, lelkibeteg szerző közhelyét idézi fel (és a reformáció vallásaiban meghatározó nézetet, a predesztinációt). Ez a közhely szinte nevetségessé vált, az emberiség kollektív emlékezetéből viszont nem lehet eltüntetni, ahogyan azt az embertípust sem, amelyiket foglalkoztatja az árnyék.

Az interpretációs lehetőségeket nem szeretném szorosan kijelölni, nincs becsomagolt üzenet, inkább a látásmód dominál. Minden írás számos hagyomány szövetében helyezkedik el, ezáltal még akkor is túllép az egyéni megszólaláson, ha egyes szám első személyben van. Az E/1.-et kapcsolatteremtő eszközként használom, mely felkínálja a lehetőséget, hogy az olvasó magáénak olvassa a szövegeket, vagy éppen közelről lásson egy megszólalót. Az atmoszférateremtés fontos eleme a szövegeknek, segíti az asszociációk beindulását. Valóban nem sugárzik belőlük az optimizmus, de hiszek abban, hogy ennek a beszédmódnak ugyanúgy van helye, ahogy a kórusban az alt szólamnak. A szocializáció nem kedvez semmilyen összehangolódásnak vagy diverzitásnak. Arra próbáltak nevelni lányként, hogy ne beszéljek ,,rossz” dolgokról, akkor is mosolyogjak, ha nem akarok, és ne járjak feketében. Nem sikerült, erősebb volt a belső iránytűm.

– Milyen céllal szerepelteted a kötetben ilyen sokat a mitológiai, vallási, misztikai elemeket? Az életedben is megjelenik az érdeklődés az említett témák iránt? Ha igen, milyen formában?

– A vallási és a különböző filozófiai nézetek gyerekkorom óta foglalkoztatnak, fontosabbnak tartom azonban, hogy a vallási intézmények nagy szerepet töltöttek be az európai kultúra, ezen belül a művészet alakulásában. Nem lehet csak úgy mellőzni őket.

A transzcendenciára való igény kinél halálfélelemként, kinél vallási elköteleződésként jelentkezik, vagy akár valamilyen ezoterikus hit formájában. Nálam inkább tárgyi emlékek, szövegek iránti érdeklődésként jelenik meg, valamint egyfajta tudatállapotváltásra való képességként. A hit lehet látókört szűkítő dogmarendszer, rossz fajta idealizmus, az a tudatállapot viszont, amiről például Jézus beszélt, egyáltalán nem ilyen. Számomra ezek a gondolati utazások valóban fontosak, nem tudok csak az életem anyagi vonatkozásaira szűkülni, még akkor sem, ha mások lekezelően azt mondják, az ilyen ember ,,elszállt”.

A saját családi örökségem az írásközpontú reformáció vallásaihoz kötődik. A nagymamámnak, aki felnevelt, erős ellenérzései voltak a katolicizmus képimádatával szemben. A Mária-hitet viszont nem utasította el, nekem pedig át kellett gondolnom ezt az örökséget, feloldani magamban a képrombolás és a képimádat közti konfliktust. Úgy látom, az írás marad fontosabb.

– A kötet borítója és a benne található illusztrációk szépek, igényesek. A fekete-fehér színtelenség komolyságával jól támogatja a szövegvilágot. A kollázsokat te magad készítetted. A képek születtek meg előbb, vagy a versek? Volt benned törekvés, hogy konkrétan reflektáljanak a szövegekre? Tartalmilag mennyire érzed egybevágónak az ábrázoltakat a leírtakkal?

– Érdekes, hogy a kötet vizuális részét tervező Szabó Imola Julianna számára az arany szín kötődött a szövegekhez – és bár ott van bennük az arany háttér, az arany Prága, mégis ragaszkodtam a sötétebb árnyalatokhoz. A kollázsok kimondottan a kötethez készültek, Imola ösztönzésére, az elrendezést is rábíztam. A képválasztás tudatos, de igyekeztünk kerülni a didaktikusságot, én pedig arra törekedtem, hogy a kollázsok megmaradjanak illusztrációnak, és ne vonják el a figyelmet a szövegekről. A monokróm képi világ nagyon vonzó számomra, nemcsak a kötetben, hanem egyéb alkotásaimban is. Szeretem a színeket, fontos kommunikációs eszközök, néha viszont zajként vagy redundanciaként érzékelem őket, ami eltereli a figyelmemet és túlingerel. Sokkal megnyugtatóbb, ha egy monokróm képet nézek, a szürke pedig kimondottan a kedvenc színeim közé tartozik.

– Elsőkötetes szerzőként mit gondolsz, a későbbiek során milyen irányba tud majd elmozdulni, továbbterjeszkedni ez a fajta szövegvilág? A még rád váró élettapasztalatok, hatások el tudnának-e mozdítani téged egy egészen más hangulatú kötet felé? Vannak e már konkrét elképzeléseid?

– Azt hiszem, az érdeklődésemnek elég szilárd sarokpontjai vannak, ez pedig nem feltétlenül függ az újabb élettapasztalatoktól vagy az aktuális hangulatoktól, inkább egyfajta mélyebb hangoltság. Amikor elhatároztam, hogy lesz kötetem, felkészültem arra, hogy lehet, hogy ez az első és az utolsó megszólalásom, akár kultúrpolitikai okból, akár a saját vagy a globális életkörülmények megváltozása miatt. Terveim ettől függetlenül vannak, nagyon foglalkoztatnak mostanában a női felmenők, az alkotói előképek, régóta formálódik erről egy anyag, amiből már publikáltam. A kötetbe viszont nem vettem fel ezeket a verseket, mert tördelésükben és a képhasználatukban kissé elkülönülnek a kötetbeliektől. A terjeszkedést organikus módon képzelem el, egyfajta növényi növekedésként. Ez egyaránt teret enged az elmélyülésnek és a nyelvi kísérletezésnek.

Fodor Barbara

(A cikk szerzője a szegedi Törzsasztal Műhely tagja)

Fiatal Írók Szövetsége
Budapest, 2021
84 oldal, 2000 Ft
Sorozat: FISZ Könyvek