Az eltűnt idő a szabadság metaforája

Fénysebességnél gyorsabban
Nem alkotható információ.
Hacsak épp nem jön egy levél.
Ami időtlenné változtatja a szót.
Mint titokban történő csoda,
A semmiből születik meg a kép.
Mint jelek és érzések otthona.
Mint Ravel és Debussy zenéjében a szép.
 Az mérvadó, kollagén textúra,a  zöld tea.
Miként visszanő maggá az emléktelen fa.
Ami hullámként olyan jól elvolt.
Ahogy megfogja Odette kezét.
Az érintésre összerezzen, mint ametiszt félhold.
De a láthatatlan jóval erősebb kilét.
Mindezt álmodja a tó. Mint novellát, mint mesét.
Hogy újraírja reggelre az ész.
A lét metafizikája érvénybe lép.
Sorsa mögött felsejlik egy apokrif pálya.
Talán valaki másé az oeuvre? Inkább a sajátja.

Kép: Proust a halálos ágyán (fotó: Man Ray)