Tiszatájonline | 2022. július 6.

Törzsasztal Műhely

„Az első modern magyar költő” – a Zrínyi-kutatás új eredményeiről

BENE SÁNDOR: A HARMADIK SZIRÉN

OLÁHNÉ KISPÁL ANITA ESSZÉJE
A Szigeti veszedelem a 2020-as NAT kerettanterve szerint 10. osztályban néhány órában tanítandó. A tankönyvekben a több lírai darabot is számláló Zrínyi-életmű az eposzra, az eposz pedig nehezen érthető fogalmak halmazára egyszerűsödik: barokk, athleta christi, felező tizenkettes, apoteózis. Hogyan tegyük szívesen olvasottá és érthetővé a 400 éves korpuszt? Hogyan kapcsoljuk Zrínyi műveit jelenkorunkhoz? Miért lenne fontos a lírai művek olvasása is? […]

Az utóbbi években, részben a 400 éves emlékév kapcsán, Szörényi László, Borián Elréd és még sokan mások, több tudományterületen, fontos új eredményeket publikáltak. A kutatások konszenzusos célja, hogy a szélesebb közvélemény által ismert, többnyire évtizedek óta mozdulatlan Zrínyi-kép átrajzolására, kiegészítésére vállalkozzanak. Az egyik legfrissebb Bene Sándor által írt kötet, A harmadik szirén, egy jobbára csak monográfiának nevezhető, történeti poétikai szempontú, valójában az Adriai tengernek Syrenaia, Gróff Zrini Miklós című kötetet elemző munka, amely a múlt századok által konstruált kép radikális átgondolására késztet.

„Zrínyi Miklós az első modern magyar költő.” – olvasható A harmadik szirén előszavában és záró fejezetében. Bene az immáron a romantikus idea helyett a történettudomány által újabban nemzetek feletti, többes identitásúnak tekintett költő életművét ezzel a monumentális, jegyzetek nélkül is 700 oldalas összehasonlító elemző módszerrel megírt esszéisztikus munkával értelmezi újra amellett, hogy az eddigi elméleteket is bemutatja. Zrínyi műveit évszázados feledés után Kazinczy és Kölcsey fedezték fel újra, mindketten saját eszméik szolgálatába állítva rendezték át kiadásra a Syrena-kötetet. A később Zrínyivel foglalkozók, köztük Arany János, már főként az eposzra fókuszáltak. Ennek a romantikus gyökerű nemzeti eszmét középpontba állító, majd pozitivista szemlélettel referenciálisan alátámasztott olvasatnak a lenyomata maradt meg mai napig a tantervben.

A tankönyvek többnyire csak az eposszal foglalkoznak. Pethőné Nagy Csilla 2012-es NAT-hoz írt tankönyvében van egyedül kitekintés a Syrena-kötet kompozíciójára. A Syrena-kötet olvasása és A harmadik szirén értelmezése nyomán egészen más lírai énkép jön létre az olvasóban, mint a Szigeti veszedelem önálló értelemzésekor: olyan, akit a történeti és a személyes múlt összefonódása egy szétszakadt országban, többnyelvű környezetben a már érvénytelennek látszó archaikus megszólalásmód felé vezet. Olyan lírai én olvasható ki a Syrena-kötetből, aki saját narratívájában valóban hőssé válik azzal, hogy elbeszélése végén lemond a költészetről a tett (ész) és a hit javára. Bene sok más mellett kifejti, hogy Zrínyi az ovidiuszi és a vergiliuszi hagyományra is támaszkodik, és a kor népszerű szirén motívumát is használja. Nagy hatással volt rá Marino itáliai költő, akinek neve azt jelenti „a szirén kisfia”. A mitológiai történet szerint az argonauták, köztük Orpheusz, legyőzték a sziréneket, csak három menekült meg. Az első Venus segítségével. A másik a cumaei partnál ért szárazföldet, az ő örököse Marino. Ha a harmadik az Adria partjára sodródott, az ő utódja lehetne jelképesen Zrínyi, aki Marino, a barokk idill profi művelője és a nyomán marinistáknak nevezett írók eszközeivel is él, és egyszerre az általuk meghaladni kívánt költői hagyomány (eposz) eszközeit is használja Tassot is követve. Végeredményben a marinoi költészet és a tassói poézisre alapuló erényes művészet invenciózus, egyedi szintézisét teremti meg. Epika és líra kísérleti költészetét, saját nyelvet a magasabb, morális igazság kifejezése érdekében, ami a hallgatás programjára fut ki.

Újdonság annak bizonyítása is, hogy Zrínyi költészete A Megszabadított Jeruzsálem poétikája helyett Tasso annak újraírt változatához, vagyis kései, az arisztotelészi helyett a platonista művészetfelfogáshoz áll közelebb. Ezek alapján a töredezett beszédmód, a keveredés (műfaji, időbeli, nyelvi-stiláris) alkalmazása a költő eszközei az isteni kinyilatkoztatást utánzó magasabb igazság eléréséhez. Példa erre a kötet előszava vagy az eposz invokációja, és Zrínyi darabosnak minősített stílusa. A közköltészeti anyag (magyar, horvát, szerb) beemelésének is az archaikus, fenségesebb nyelvre való törekvés az egyik szerepe. Tasso hatása mellett a marinista poétika is érvényesül, főként ironizáló, eltávolító szándékkal. Hasonló következtetésre juthatunk a Balassi és Rimay hagyomány Petrarcát követő szerelemfelfogásának parodizálása (Fantasia poetica) kapcsán is, de a kötet több darabjában a marinoi érzékibb szerelem érvényesül expliciten. Összességében az imitációt, utánzást sok helyütt felülírja az invenció, a lelemény. Ez a Syrena, egyszersmind a barokk korstílus több irányú modernségének egyik mutatója. A korban magyar nyelven csak Zrínyi írt így. Az átalakuló (teológiai, filozófiai) világszemléletet, Arisztotelész és Platón filozófiájának ötvözését Bacon írásai közvetítették Itáliába, Zrínyi innen ismerte meg ezeket a nézeteket. A különbséget a barokk és a reneszánsz világlátása között a középkor és az (kora)újkor történeti fogalmakkal írhatjuk le legkönnyebben.

Zrínyi világképe legegyszerűbben a Syrena díszcímlapjának tanórai értelmezésével, a kötet kompozíciójának ismertetésével és több kisebb lírai- és eposzrészlet felolvasásával, megbeszélésével érthető meg. Az elmélyítésre ezek összevetése szolgálhat más szerzők szövegeivel, kiscsoportos projektek keretében. Lehetséges témák: Csontváry Zrínyi kirohanása című képének összevetése Darvasi A mennyország kapujával és a Szigeti veszedelemmel, a barokk halálkultusz újraírása Borbély Szilárd Halotti Pompa című művében, sztoikus vonások vizsgálata Térey és Zrínyi poétikájában, a barokk megjelenése Eszterházy Péter Harmonia Caelestis című regényében, szirén motívum az irodalomban Zrínyitől Darvasi Magyar sellő című művéig, Kemény István Zrínyi-képe Zrínyi Miklós és az üvegplafon című esszéje alapján, közélet és költészet Markó Béla azonos című esszéjében és Zrínyinél, istenhit Iancu Laura és Zrínyi műveiben, személyes történet és történelem viszonya Zrínyi eposzában és Az Ondrok gödrében, az elbeszélő (nemi) szerepváltása Zrínyitől Esterházyig, a költőszerep változatai Zrínyi és Lövétei Lázár László köteteiben. Akár a csoportok képességszintjéhez igazodva kissé irányított értelmezési úttal (segédletekkel), majd ezek órai bemutatása. Ez néhány tanóra és sok iskolán kívüli (könyvtári, virtuális térben lebonyolított) önálló problémamegoldásra fókuszáló komplex fejlesztő csapatmunka lehetne. Mégha ugyanúgy csak néhány, de a barokkot jól szemléltető fogalom definíciójára is fut ki a tanulási folyamat, az út sokkal érdekesebb és közelebb visz a szövegekhez. A barokk világkép megismerése korunk válságainak megértéséhez is hozzájárul, például Nemes Z. Márió Barokk Feminájá esetében is.

A monográfia alapján a díszcímlap értelmezése: a történet arról szól allegorikusan, hogy az áfiumtól, mételytől szunnyadó országért (kiszélesítve a programot az Adria északi partja menti államokért) cselekvő hőssé kell válni, és kihajózni az irodalom címlapjáról. Ez a végső elhatározás, a Peroratio, Isten kegyelméből és részben a szerelem megsemmisülése révén következik be, Orpheus keserve – egyúttal az orpheuszi/ovidiuszi költészet lehetetlenségének felismerése nyomán. Vagy másképpen, Borián Elréd korábbi okfejtését leegyszerűsítve, a kötetbéli bolyongás után a lírai én önmagát felszámolva, megújulva lép Isten színe elé. A lírai én hátrahagyja az orpheuszi mintát, megszűnik költőnek lenni. Erős narratív szándék olvasható ki a kötetből, amit A harmadik szirén előtti szakirodalom nem hangsúlyozott kellőképpen. A szövegek sorrendje a tudatos elrendezés irányába mutat (líra – eposz – líra), amely azonban egyáltalán nem bizonyíthatóan egyezik meg keletkezésük sorrendjével, sőt valószínűbb az eposz elsőbbsége és a líra utánszerkesztése. Tehát az eposz a történet része és nem a végpontja. A pálya berekesztése, a Syrena zárlata maga a vágyott sors felé mutatás.

A díszcímlap a szöveg végét vetíti előre. Azon már VIII. Orbán költő pápa, Zrínyi kortársának, a tassói út folytatójának a korban szintén modernnek nevezhető poétikai programja érvényesül a marinoi program helyett, de annak stilisztikai eszközeit használva, mintegy vezekelve a szenvedélyes szerelem bűnéért. Minden mögött az állhatatos hit van: részben sztoikus, részben az ágostoni kegyelemtanra és mártíriumfelfogásra visszavezethető teológiai nézetek. A fátum ismerete és a halálra való készenlét, annak örömteli fogadása. A címlapon Zrínyi új jelmondata formálódik: „Sors bona, nihil et aliud.” – „Jó szerencse, semmi más”.

Zrínyi Miklós egyetlen verseskönyve összeállítása és 1651-es kiadása után, tudomásunk szerint, nem ír többé csak két verset. Az egyik elveszett, az 1652-es mára általában méltatlanul kis jelentőségűnek tartott vezekényi csatában elesett jóbarátja, Esterházy László halálára írt epicédium. A másik, Izsák fia halálára írt, kéziratban maradt elégiája: a saját életet meghaladó fiú reménységének elvesztése, az isteni akaratba való beletörődés hangja. Zrínyi ezután már csak prózát ír, hangsúlyozza Bene. Utolsó röpirata, az Az török áfium ellen való orvosság világképe már sötétebb.

Zrínyi 1662-ben ellenséges területen, a Kanizsával szemközti Zrínyiújvár felépíttetésével harcot kezdeményez békeidőben. A háború kirobbanása közelebb vitte a fiktív módon már megírt dédapai sorsazonosuláshoz. Vállalkozása végül tragikus hőssé formálja. Nem tudja halála a hazát hamvaiból, főnixként újjáéleszteni. A fátum elvette tőle a vágyott véget, de megadta neki a kötetének továbbélését. A név megszerzésének szimbolikus útja után az életéből Gróf Zrínyi Miklós nem az óhajtott módon, mártíromság, harc útján távozott, hanem véletlen halállal. Így az Isten szemével tekintett hírnév, örök hír, csak a kötetben, áttételesen tudja megdicsőíteni, örök életűvé tenni. A magyar nyelvű líra első nyomtatásban megjelent kötete ily módon időtlen.

Az újabb kutatások eredményei sok segítséget adnak ahhoz, hogy az életművet egy oda-vissza átjárható irodalom részeként olvassuk. A barokkot taníthatnánk a modern és kortárs darabokkal párhuzamosan, hiszen hasonló problémákra kereste a választ, mint amelyek a XX. században Európában érték és érik ma is a társadalmat és az egyéneket: információs forradalom, relativizmus és szkepticizmus, kultúrák találkozása, hitviták, háborúk. A két időtáv a nyelvi állapot távolsága ellenére válságos voltában rokon, az akkori válaszok ma is figyelmet érdemelnek. A barokkot ma megváltozott perspektívából szemlélhetjük. A lehetséges megszólalásmódok közötti párhuzamos utak, ahogy akkor, úgy napjainkban is kitapinthatóak például Oravecz Ókontrija és Lövétei Feketemunkája olvasásakor. Csak az erős hitnek vagyunk általában híján, de így volt ez már Zrínyi korában is, csak ő felülírta ezt.

Oláhné Kispál Anita

(A cikk szerzője a szegedi Törzsasztal Műhely tagja)


Osiris Kiadó

Budapest, 2021

1068 oldal, 7985 Ft