Az ecetfák pirulása

 
Együtt időznek korszakok,
Épp leülnek a verandán
A reneszánsz és az impressziók,
Kitalálni valami nemesebbet.
Édesebbet és elgondolni jót.
Körtét és diót.
Belekerülnek a sütemény szövetébe.
S rácsöppen az álmoskönyvre
Jézus vére.
Szőlőtőkék között szól a galamb-ének.
Szindbád olvas, rágyújt.
Füstkarikák rajzolnak madárijesztőt,
Seprűnyél-falábút.
S lerakódik az este lombjaira,
A sóhaj sója, sok emlékbe zárt
Regényfigura. A szecessziós prózapoétika-bója.
A velős csont, a pacal és a kovászos uborka.
Gerbeaud. Lúdláb. Meggyes-mákos torta.
Egri Cuvé. Majd debrői hárs.
A kalapos hölgy a kertben, aki ezüstöt ás.
Csak úgy heverésztek egymás mellett az ágyon.
A karcsú, vörös varrónő, meg az álom.
Vonatfütty szól bele a kerékkattogásba.
S ráereszkedik az udvarra a köd, a mehetnék,
A menni akarás stampedli szaga.
Ahol a kisüsti „megfő”, ott válik szövegszerűvé
A nemzet, az Ige, a haza.