tiszatáj | 2019. május 30.

Az absztraktól a saját világ felé

INTERJÚ BORBÁTH PÉTERREL
Az első Sündör és Niru, a Sündör nyomában szép szakmai sikereket ért el: komoly kritikai visszhangot kapott, lelkesek az olvasói, Remsey Dávid pedig az Év Gyermekkönyv Illusztrátora lett a kötethez készített munkáiért. Borbáth Péter meseregényének frissen megjelent folytatásában ismét egzotikus helyszíneken, nyelvi lelemények során vág át az olvasó, aki így nemcsak Sündörék világában mozog egyre otthonosabban, hanem a sajátjában is. Borbáth Péterrel beszélgettünk a Sündör és Niru – Együtt a Pörkeföldre megjelenése apropóján világteremtésről, nyelvkeresésről, belső és külső utazásokról.

INTERJÚ BORBÁTH PÉTERREL

Az első Sündör és Niru, a Sündör nyomában (2015) szép szakmai sikereket ért el: komoly kritikai visszhangot kapott, lelkesek az olvasói, Remsey Dávid pedig az Év Gyermekkönyv Illusztrátora lett a kötethez készített munkáiért. Borbáth Péter meseregényének frissen megjelent folytatásában ismét egzotikus helyszíneken, nyelvi lelemények során vág át az olvasó, aki így nemcsak Sündörék világában mozog egyre otthonosabban, hanem a sajátjában is. Borbáth Péterrel beszélgettünk a Sündör és Niru – Együtt a Pörkeföldre megjelenése apropóján világteremtésről, nyelvkeresésről, belső és külső utazásokról.

– A kritika és az olvasók is várták már a Sündör és Niru folytatását. Amikor írtad a második részt, szárny vagy teher volt a kiemelt figyelem?

– Eleve úgy fejeztem be az első részt, hogy lesz majd egy második és egy harmadik is: trilógiában gondolkoztam, és most sem tervezek többet. Nagyon nehezen kezdtem el megírni a második részt, majdnem négy év telt el a két megjelenés között, és elképzelhető, hogy közrejátszott ebben a megfelelési vágy is. De főleg az nyomasztott, hogy meg tudom-e tartani azt a színvonalat, amit az elsőnél a visszajelzések szerint sikerült elérni, és még inkább, hogy tudok-e újat is mutatni. Utólag visszaolvasva az első részt, úgy látom, azért rendesen megküzdöttem a fabulával. Az energia nagy részét az vitte el, hogy megteremtődjön az a világ, amibe bele tudom írni a történetet. Az olvasói és kritikai visszajelzések aztán igazolták ezt a munkát. Bennem maradt hiányérzet, az első Sündör és Niruban a mellékszereplőket egysíkúnak látom. A második rész írásakor igyekeztem tudatosabban dolgozni, több teret adni a mellékszereplőknek, például, hogy Zazil ne csak egy őrült tudósnak tetsszen, vagy a zajkereskedő se csak az az egyoldalúan pozitív, vágyott figura legyen.

– Azzal, hogy a mellékszereplőknek nagyobb terük lett, az ő tipródásaikat is követjük, illetve Sündör és Niru belső utazása is folytatódik a második kötetben. Miért ilyen fontosak az útkereső hősök?

– Azt gondolom, az ember nem fejezi be a keresést. A gyerekek esetében egyértelmű, hogy ez így van, a saját gyerekkorom is állandó kereséssel telt. Ha nagyon filozofikusan akarnám megválaszolni, azt mondanám, hogy oké, hogy vannak stabil pontok az életvitelünkben, de lehetőség szerint ne álljunk meg, ne kényelmesedjünk el, hanem legyen bennünk igény a továbbkeresésre. És akkor még egy kicsit tovább lépve: a 21. században lényeges is, hogy legyen bennünk figyelem arra, hová tudunk változni, akár olyan prózai dolgok miatt is, mint a munkaerőpiaci helyzet. Jó, ha a gyerekeknek meg tudjuk mutatni, hogy a felnőttek sem olyan „hű de állandóak”. Változás van, ami halálunkig tart – ha van üzenet, amit szerettem volna átadni a Sündör és Niruban, akkor az ez.

– A meséd világa tele van olyan lényekkel és mániákkal, amelyek számunkra ugyan egzotikusak, mégis több ponton ráismerhetünk a saját terünkre, időnkre. Az új kötetben például Ushguli város életében áll be olyan fordulat, ami igazán áthallásos. Veszítene az erejéből ez a parabolisztikus ábrázolás, ha az olvasókhoz közelebb, például egy lakótelepen kavicsgyűjtögetés közben történnének az események?

– Az motoszkált bennem, hogy ha ezt a világot kellően eltávolítom, akkor talán bátrabban gondolhatjuk végig az ismerős folyamatokat. A második részben Ushguliban betiltják a zajokat, a mesterségesen beálló csend nagyon furcsa a lakóknak – egy barátomnak ez az amerikai egyetemeken bevezetett safe space-eket idézte, őszintén szólva, nekem ezek eszembe sem jutottak, mert a saját világtapasztalatomból indultam ki, és teljesen más volt a szemem előtt. A realitás világára sokszor annyi minden rakódik már, hogy nem mindig egyszerű nagy totálban látni egy problémát. Az absztrakt világ azonban lehetőséget ad arra, hogy kívülről vizsgáljuk a saját tapasztalatunkat.

– A civil munkád is ez: az ismeretlenbe viszel másokat, idegen tájakon vezetsz túrákat. A túravezetői tapasztalataid bekerültek a Sündör és Nirukba?

– Most pont volt ilyen: a második részben Sündörék a Pörkeföldre mennek, és Pörkeföldbe beleírtam a személyes India- és Közép-Amerika-(főként Guatemala-)tapasztalatom. A vulkáni táj, a nagyon intenzív szagok vagy a teljesen érthetetlen társadalmi működési formák ennek a kettőnek az elegyéből születtek. Egy ideig ezt a Pörkeföldet Tlacsicsukának hívtam, ami a Mexikó legmagasabb vulkánja mellett található település indián neve. A szerkesztőm, Csányi Dóra szólt egy idő után, hogy ő ezt képtelen megjegyezni és kimondani, úgyhogy próbáljunk meg eltávolodni tőle. Ez jót tett, Pörkeföld végül mesebelibb is lett ettől a távolodástól.

– Tényleg elég nehéz megjegyezni az egzotikus neveket, de a második könyvben már otthonosabb a terep, és a háttértörténetek közelebb hozzák Bocskojánékat is. A nyelvi leleményeid is úgy működnek, mint amikor az idegennel találkozunk: újra és újra neki kell futni a megismerésnek, mire már nem hatnak idegennek.

– Valahányszor azt mondom, hogy Sündörről és Niruról írok könyvet, ötből öten visszakérdeznek, micsodáról és micsodáról? És még sok-sok visszakérdezés jön, de aztán megszokják. Nehezen megjegyezhető nevek, szavak vannak, ettől eleinte tartottam, és nem is akartam, hogy ez legyen a sorozat címe, de már lemoshatatlanná vált. Az ismerős és ismeretlen kettőssége és ennek a nyelvbeli megjelenése akaratlanul is jól kiegészítik egymást.

– Hogyan teremted meg ezt a nyelvet? Gyűjtesz félrehallásokat, cédulázol? Vagy csak ülsz, és jönnek a hangutánzó, hangulatkeltő leleményeid?

– Elég sok nyelvvel találkozom a magyaron kívül, ez már magában is jó alap. Van, amikor beragadnak szavak a fejembe, például a Tlacsicsuka, amit aztán kivetett magából a gépezet a szerkesztőknek hála.  De a magyarban is nagyon élvezem a tájnyelvi elemeket, archaikus regisztereket. A halandzsanyelvek, félrehallások is érdekelnek. De amikor elkap a gépszíj, és csak írom a szöveget, akkor bukkannak elő főleg ezek a hangzások, és nagyon sokszor a zenéjük vagy a humoruk fog meg, ahogy kicselezik az embert. Vicces megnézni a szerkesztőmmel, Dórával való e-mailezéseket: ő azért meg-megpróbálja irtani az agymenéseket, voltak nagy szkanderozásaink. Lényeges itt a szerkesztő munkája, aki kiosztja a körmöst a túlzott fantáziával megáldott írónak, aki kordában tartja a játékot. És szerintem egész jó eredményre jutottunk.

– Jellemző a világodra az ellenpontozás: nem az egyértelmű jó és rossz tengelyen, hanem elmosódottabban. Ushguli tökéletes ellentéte Pörkeföld, Sündör és Niru is azok egymásnak, és mellékszereplők is, és a második részben, csapatban mozgatva őket különösen látszik, hogyan egészítik ki egymást, hol ér véget az egyik tudása, hol kezdődik a másiké. Miért az ellenpontok mentén építkezel?

– Az ellentétekkel jobban lehet játszani. Például ott van Bocskoján és Tivonul kettőse: az ő ellentétükről Bodor Ádám híres novellája, A barátkozás lehetőségei is eszembe jut. Ott két ember egymás mellé sodródik, és próbálnak kezdeni valamit a helyzettel, a legtöbbször vagy nem sül ki belőle semmi jó, vagy nagy vita robban ki. A Sündör és Niru világában is hasonlóan alakul a leghosszabb vitajelenet, amikor az álmaikat mérik egymáshoz, és ezt nagyon élvezem. De ugyanúgy nagyon élvezem a zajkereskedő gyakorlatiasságát és Zazil teljesen elméleti figuráját, akik egymás mellé sodródtak üzlettársként. Mirminyónak nincs ugyan egyértelmű ellenpontja, de az ő személyiségében az az izgalmas, hogy a saját kis barlangjában, a megkövült kis életében, a nagymamás személyiségéből hogyan bontakozik ki a régi élete, és hogyan újul meg, talál rá újra önmagára.

Hallottátok!? Sündört látták settenkedni a Margitszigeten!

Hol? A Margitszigeten!

Na jó, de azon belül? Gyere a szökőkúthoz, és mindent megtudsz!

Mikor? 2019. június 8-án, szombaton délután 15.15-kor, Borbáth Péter és Remsey Dávid Sündör és Niru: Együtt a Pörkeföldre című legújabb meseregényének bemutatóján.

Az esemény részletei: https://www.facebook.com/events/502672606935219/

– A kritika sokat foglalkozott azzal, milyen előzményekhez, hagyományokhoz kapcsolható a Sündör és Niru. Milyen irodalmi, kulturális hatások formálták szerinted a meséd világát, nyelvét?  

– Fontos személyes élményeim Mészöly és Bodor szövegei, Darvasitól A könnymutatványosok legendája. Szeretem a formában írott verseket, Weöres Sándort, Havasi Attilát, az ő zeneiségük biztosan hatott. Régebben sok animációt néztem, ez a képi látásmód formálásában biztosan ott van. Sok természettudományos, ismeretterjesztő szöveget olvastam hozzá. És utólag számomra teljesen egyértelmű Fekete István Tüskevárjának a hatása, mert Sündör és Niru mégiscsak amolyan Tutajosként és Bütyökként lébecolnak. Az utazások, találkozások, gondolkodásmódok, emberi működések hatását érzem még erősnek, de ezek nem fejthetők vissza egyértelműen.

– Sok alkotó figyelme akkor fordul a gyerekirodalom felé, amikor szülővé válnak. Nálad ez korábban kezdődött, az első Sündör és Niru megjelenése idején még nem voltál apa, a második írásakor pedig már megszületett a kislányod. Hogy érzed, máshogy írtál a gyerek előtt és a gyerek után?

– Technikailag biztosan más a helyzet, például át kellett szerveznem az írói munkát hajnalra, amikor még Lizi alszik. De a tartalmon is nyomott hagyott a szülővé válás, a második részben megjelenik egy pici lény, Napla, akinek a működése, az energiája, a mindenre kiható figyelme egy kicsi gyerekre emlékeztet. Pedig nem volt szándékos, utólag vettem észre, hogy valahogy Lizi is belekerült ebbe a figurába.

– Te melyik vagy: Sündör vagy Niru?

– Mindkettő vagyok: vannak olyan kapcsolatok az életemben, amelyekben inkább Sündör, és vannak olyanok, amelyekben inkább Niru. A mostani életemben inkább a sündörség a meghatározó: apaként nekem kell megmondanom, nekem kell mennem, nekem kell megcsinálnom, persze megpróbálok nem olyan birtokló lenni, mint Sündör, de az apák szerepe mégis csak ez. Niruként is tök jól elvagyok, de a szemlélődő Nirunak, aki csak üldögél és megvárja, amíg mások megmondják, merre menjen, most nagyon kevés tér jut.

Varga Betti

Borbáth Péter: Sündör és Niru – Együtt a Pörkeföldre

Remsey Dávid illusztrációival

Csimota Kiadó, Budapest, 2019

84 oldal, 2590 Ft