tiszatáj | 2014. november 21.

Állatok Tükörországból

FENYVESI ORSOLYA: TÜKRÖK ÁLLATAI
A címből adódóan gyakran fordulnak elő tükrözéses motívumok a kötetben: már a borítón és a címoldalon lévő cím is tükröződik, de ide tartozik még a tükröződésen alapuló délibáb, a szem tükre, a kút vizének tükre, a Hold […]

FENYVESI ORSOLYA: TÜKRÖK ÁLLATAI

Fenyvesi Orsolya első kötete, a Tükrök állatai a JAK-füzetek 179. darabjaként látott napvilágot a JAK és a PRAE.HU gondozásában.

A címből adódóan gyakran fordulnak elő tükrözéses motívumok a kötetben: már a borítón és a címoldalon lévő cím is tükröződik, de ide tartozik még a tükröződésen alapuló délibáb, a szem tükre, a kút vizének tükre, a Hold. A Csendélet erőszakos őszibarackokkal című versben az ókori egyiptomiak halálfelfogását eleveníti fel, miszerint a halál után az emberek ugyanúgy élnek, mint előtte, azaz mintha ez a világ az élet tükörképeként létezne. A Perseidákban Jan van Eyck Arnolfini házaspár című festményét idézi, ami nem véletlen, hisz a képen a pár vállánál egy tükör található a házasok és az előttük állók tükörképével. A szerkesztés során szintén a tükrözés motívuma érvényesül: mintha a római egyessel jelölt ciklus tükrözött képe lenne a római kettessel jelölt ciklus, nemcsak vizuálisan, a számokat illetően, hanem az első versek motívumai is újra előkerülnek, ahogy a kötet vége felé haladunk, mintha Beckett Godot-ra várvájának felépítése ismétlődne meg.

A kötet nagyon erős motívummal indul: a cirkusz a bo­hócokkal behozza a művészet gyakori önábrázolási formáját. A bohócokat és a cirkuszt sokan használták már a különböző művészeti ágakban: a festészetben Picasso, Cézanne vagy Chagall, az irodalomban Karinthy A cirkusz című novellájában, Apollinaire, Thomas Mann a Mario és a varázslóban lévő bűvészével, Shakespeare vagy Beckett a clownjaival. A zenében például Sztravinszkij és Schönberg műveiben található meg, illetve a filmben Chaplinnél és Fellininél is jelen van (lásd még: Szabolcsi Miklós: A clown mint a művész önarcképe, Bp., Corvina, 1974.).

A cirkusz és az általa létrehozott karneváli légkör egy fordított világ, a valóság torzított tükre, s a kötet szerkezete erre épül fel, mint a cirkuszi sátor az alapra. Az első versben „A cirkusz éjszaka érkezett, / és azonnal szét is tárta combjait.” (8.), és ennek a szexuális gesztusnak párhuzama a kötet utolsó versével megismétlődik, ahogy az elbeszélő azt mondja: „a blendével készenlétben / vártam” (55.) (de az Ornamentikában is szerepel hasonló kontextusban: „A fényképek széttárt combját / verőfény izmosítsa.” [20.]). Ahogy a cirkuszban ki-be járkál az embertömeg, olyan, mint valami Magna Mater, ami világra bocsátja, majd elnyeli az embereket, s ez a mechanizmus felidézi Szabó Lőrinc Grand Hotel Miramonti című versét, ahol a szálloda úgy nyeli el a vendégeket, mint egy élőlény a táplálékát. A templom meghasadó kárpitja pedig felidézi Bulgakov A Mester és Margaritájának varietéjelenetét, ahol a szétnyíló függöny nem választható el a vallási kontextustól, ami a Jézus halálakor bekövetkezett csodához köti. A fordított világ azonban feleleveníti még az angol nonsense hagyományát, jelen esetben Lewis Carroll­tól az Alice Tükörországbant, ami nem a véletlen műve, hisz az Alice-könyvek hatására a szerző Zsurzsán Anita interjújában is hivatkozott (PRAE.HU, 2013. 06. 06.). Nagyon sok ellent­mondáson alapuló képet találhatunk a kötetben: az Ornamentikában azzal nyit, hogy „Elegem van a képekből.” (20.), de utána a címhez hűen csak úgy burjánzanak a képek. Egy ké­sőbbi versben: „Bárcsak visszanéztél volna, / hogy elveszíthess, / mert nagyon szeretlek téged” (38.), majd egy másikban: „megtörténhet minden / anélkül, hogy valóban megtörténne.” (40.), vagy a Kertekben: „A fény lombjai árnyékolják a kertet. / Nyár van, október túlcsor­dulása” (47.). Hasonló játék, mint ami Villon híres Ellentétek című balladájában van: „Szom­jan halok a forrás vize mellet” (ford. Szabó Lőrinc), vagy a Kiforgatott igazságokban. Ahogy Fenyvesi Orsolyánál a Délután színaranyban van: „Ne keresd az összefüggéseket.” (53.).

Bizonyos mértékig a nonsense-ből következik a versekben az álomszerűség, a képlékenység, szürrealisztikusság, amit a szabad formák is erősítenek. Ahogy már a nyitó vers kapcsán szóba került, a születés motívuma fontos a kötet során. A tenger kilépett belőlem című versben, ahogy az elbeszélő azt mondja: „Elköltözött a tenger, / maradtam bútorzatlan.” (43.), ami az elfolyt magzatvízzel távozó utódra utal, a Capriccioban pedig a gyermeknek azt mondja az elbeszélő, hogy „itthon maradsz / köldökömbe zárva, // lesz majd házőrző kutyánk.” (42.)

Ez a motívum azonban a műalkotások területén teljesedik ki igazán, az éppen készülő műveket láthatjuk, a folyamatban lévő alkotást, ami felidézi Tolnai Ottó Könyökkanyar című drámáját, ahol az álomszérűség keveredik a készülő mű képlékenységével, a meg nem száradt festménnyel. A születés és a mű keletkezése közötti átmenetre a legjobb példa A férfi és nő bestiáriumának V. darabjában lévő anyamedve, ami „sűrű, összetapadt vért szül, / és nyelvével nyalogatva formálja a bocsokat.” (28.) A középkori elképzelés jól tükrözi a szöveg keletkezését, ahogy a szerző a feleslegtől megtisztítva véglegessé alakítja az írást, miként a szobrász formát ad a megmunkálatlan anyagnak. A vers VI. részében is tovább folytatódik a képzőművészeti párhuzam a baziliszkusszal, ami a pillantásával kővé dermeszt, s mint egy fényképezőgép, kimerevíti és megörökíti a pillanatot, ami a Mézédes, mag nélküliben lévő formalin tartósító szerepével is párhuzamba állítható. A kővé dermesztés tükörképeként a Perseidák címben ott lapul Perszeusz neve, aki úgy fejezte le a Medusza nevű Gorgót, hogy rézpajzsa tükréből nézte, hová csap kardjával, nehogy kővé dermedjen a pillantásától. Hasonló kép van az Udvarokban, ahogy az elbeszélő azt mondja: „erdő akartam lenni. Tekintetem / a fák törzsére terítettem. / Tapinthatóvá vált testem kérgessége.” (48.), ami a fává változott Daphné mítoszát eleveníti fel, a megmerevedéssel pedig a szoborszerűséget is megjeleníti, s felidézi Bernini szobrát vagy Ovidius festői leírásait az átváltozás folyamatáról.

A festészet szintén a keletkezés folyamatában jelenik meg: a Csendélet erőszakos őszibarackokkal című versben a festett barackok és üres váza utal rá, a Capriccioban pedig a kezdősor („Megmérettél és virgoncnak találtattál” (42.)) felidézi Dániel könyvéből a Belsazár lakomáján lévő „Mene, Mene, Tekel, Ufarszin!” feliratot (Dán. 5,25.), amit a kéz írt a falra, így a festészet az írással is párhuzamba kerül. Erre jó példa még a szerzőtől a kötetben nem szereplő Mintha című verse (Műút portál, 2013.05.06.), amiben „A festő ecsettel hímezi az abroszba saját nevét”. Ez feleleveníti Procne és Philomela történetét, amikor Philomela a megnémulása után csak úgy tudott kommunikálni testvérével, hogy a textíliába hímezte üzenetét. A várandósság, ahogy az anyaméhben fejlődik a magzat, a szoboralkotáshoz lesz hasonló. Nem utolsósorban mindkét folyamat, a szülés és az alkotás, fájdalommal, nehézséggel jár, s a versírás gyötrelmeivel is szembekerül, ahogy a kortárs amerikai költő, Billy Collins Sonnet című 2001-es kötetében lévő versében a szonettírást Krisztus keresztútjának szenvedéséhez hasonlítja, melyet a szonett sorvégi rímeinek és a stációk számának egyezése tetőz be.

A szerző sokat merít a képzőművészetből, az építészetből és fényképészetből: a csendéletek, az egyiptomi hieroglifák, a görög mozaikok, a kariatidák, a középkori haláltáncok kifordított mondata („Senki sem egyenlő a halálban.” [10.]), a gótikus katedrálisok és a középkori Krisztus-ábrázolások, az arabeszk, az enfilade, a camera obscura mind megjelennek verseiben, de a forma és költői képek terén az avantgárd hatását érezni. A csillagászati utalások (Cassini-Huygens, Perseidák, Galilei) és az ég vizsgálata, pedig a kortárs brit Simon Armitage CloudCuckooLand (FelhőKakukkVár) című 1997-es kötetére hasonlít, melynek második ciklusa csillagképekről írt verseket tartalmaz, és csillagászati szakkifejezések is előfordulnak időnként a szövegek között (s ehhez még kapcsolódik a kötet utolsó darabjaként az Eclipse (Napfogyatkozás) című dráma). Mivel a csillagképek között elég sok állat van, Armitage kötete is értelmezhető részben egy kisebb bestiáriumként. Fenyvesi Orsolyánál a bolygók, csillagok azonban a vándorlással is összefüggenek, ahogy az első versben a vándorcirkusz sátrat vert, úgy „lefedték a kutakat, / az égitestek se vándoroljanak tovább.” (8.)

Fenyvesi Orsolya költészetének legfőbb erőssége a képalkotás, melyben érezni a francia avantgárd (Breton, Pierre Reverdy, Aragon) és az angol nonsense hatását. A kötetből rengeteg példát lehetne hozni nagyszerű képekre, de sajnos időnként akadnak köztük olyanok is, melyek eléggé közhelyesnek, s már-már giccsesnek hatnak. Ilyen az első vers utolsó versszakában levő cirkuszi medve, aki „keringőzött / rózsaszín tornadresszben az ütemre, / hogy őt valaha szerették, szerették.” (8.), vagy a Perseidákban: „Egyedül maradtál, mert a kékszeműt kerested” (12.). A férfi és nő bestiáriuma című ciklus (ami már-már ziccerként adódik a kötet címéből) kapcsán nagyon jó ötlet volt ehhez a műfajhoz nyúlni, a kötetnek az egyik legérdekesebb darabja. Az I. rész végén Jézus magvetős példázata is felelevenedik: „Amelyik madár vízre esik, élni fog, / amelyik a földre pottyan, elenyészik.” (24.), ami átvitt értelemben a szöveg befogadásáról, értelmezéséről szól. A II. rész végén azonban a férfi hangvesztését leíró mondat már kicsit jobban megjátssza a középkori ember naivságát.

Időnként előfordul, hogy a versek nem egy csúcspontnál érnek véget, hanem egy gyengébb képnél. Ilyen az Arabeszk című vers esetén a zárásnál a másik oldalra szorult utolsó versszak záróképe („a víz felénk indul az ég súlya alatt, / és mintha a tajték kimerevedne, / én azt mondom, papírcsipke, / ő azt feleli, hópehely.” (19.)) nem olyan jó, mint az előző oldalon lévő utolsó kép („Egy fényképezőgép önkioldója kattant, / vonásaink, mint anya nyakláncán a gyöngyök, / szertepattogtak.” (18.)). A vers zárása sokkal erősebb lehetett volna az utóbb említett sorokkal.

Mindemellett egy nagyon precízen megszerkesztett kötetet vehet kezébe az olvasó, a versek sokszor szinte észrevétlenül folynak át egymásba, a tükrözéses, szimmetrikus szerkezet pedig jól keretbe foglalja a szövegeket. A kötet apró hibái ellenére is szerethető, s nagyon tehetséges költői indulásról tanúskodik.

Puskás Dániel

Megjelent a Tiszatáj 2014/9. számában

Fenyvesi3JAK+Prae.hu

Budapest, 2013

2000 Ft