Áfra János: Tisztító főzet

A levágott szarvasfejek,

a kitépett madárszárnyak,

a begyűjtött kígyószemek,

az összevarrt majomszájak

nem tűnnek el nyomtalanul,

miután lopott, éles szerveid-

ként haszontalanná váltak.

A merev arc nem lelkesül át újra,

a törött tollak nem simulnak el,

az üres gödör nem telik meg élettel,

és egy hang se fér át a rácsokon.

Vissza szeretnéd játszani őket

a természetnek, de tapadnak

hozzád az elfoglalt testek.

Tízezrek szarvtengere támad

százezernyi szárnycsapással,

leereszkedő, éles tekintetekkel,

vádaskodón zsongnak ellened.

Minden ösztönük rajtad üt ki,

és zsigereidig hatol. Egyszerre

akadsz az összes remegő torkon.

Nyakad életlen fogak nyiszálják,

karjaidat húzva szétszakítanak,

szemeid kikanalazza egy csáp,

ám nem hallja más az ordításokat.

Aztán összehúzódó pupillákkal,

kiszáradt szájjal térsz magadhoz,

és leereszted olvadt szárnyadat.

(Megjelent a Tiszatáj 2017/5. számában)