Áfra János: A felejtés terei
Gyűjtés, javítás, megőrzés, címkézés, feldolgozás. Mielőtt bemutatnák az érinthetetlen tárgyakat, helyet keresnek a meglévő félreértések térképén néhány újabb ismeretlennek, s feltámadnak a dolgok, amint az eleven emberek emlékei közé visszaférkőztek. Egy másik történet részeseiként, más szavak közt és másféle dolgok rendszerében kiemelkednek az időből […]
Gyűjtés, javítás, megőrzés, címkézés, feldolgozás.
Mielőtt bemutatnák az érinthetetlen tárgyakat,
helyet keresnek a meglévő félreértések térképén
néhány újabb ismeretlennek, s feltámadnak a dolgok,
amint az eleven emberek emlékei közé visszaférkőztek.
Egy másik történet részeseiként, más szavak közt
és másféle dolgok rendszerében kiemelkednek az időből.
Az ószülők gyilkos fegyverei és kiszáradt csontjai,
mindennapi tányérjai és életadó ágyai újraélednek
az utódok leterhelt retinái mögötti szürkeségben.
A tudatok hálójából kibomló kegyes üzemzavar,
a fenntartó feledékenység raktározásra ösztönöz,
kiemeléssel szavatolt megőrzésre, hogy viselhetővé
váljanak jóvátehetetlen dolgok a távolodásban.
Az emberben az állati felejt a túlélés érdekében,
az állatban az emberi emlékezik valami igazabbért.
Több mint két és fél ezer éve Ennigaldi hercegnő,
az utolsó újbabiloni uralkodó lánya az ókori művek
ezerötszáz évet átölelő gyűjteményét alkotta meg,
olyan tudatosan, ahogy a modern Európa úttörői
tették hasonló távlatból a római kori leletekkel.
A múzeumok megteltek élettel, majd lassan kiapadtak,
hogy aztán az interaktív és virtuális másolatoknak hála
ismét érdekessé váljanak. A történelem a teljesség
illúziójából kiszakadva feneketlen tekintetekké változott,
és szórakoztatóvá aprózódtak a bonyolult történetek.
Haj- és cipőmúzeumok nyílnak izgatott nőknek,
erotika- és péniszgyűjtemény az egyakaratúaknak,
és Tokióban a hatalmas szennyezettségnek hála
a paraziták elszaporodása és gyilkos tevékenysége
is eredményessé vált, az előző század közepén emlék-
teret kaptak, ahol a világ legnagyobb, nyolcméteres
szalagférge lett az úr. Hosszú évek alatt több millió petét
rakott le egy testben, komoly gyomorbajt gerjesztve
lárváival, figyelmeztetett valakit a véghez tartozásra.
Itt az őrületnek, ott a halottaknak és a kimúlás
eszközeinek hódolnak, üvegbura mögül is borzongat
hullazsák, koporsó, eutanáziagép, balzsamozott magzat.
Máshol csodálni kezdik az aplasztinált emberi testeket,
a bőrtelen izomszövetek íveit műanyag tartja össze,
és az éjjeliőrök gyakran egyezkednek a szellemekkel,
ám a fejek és a kamerák képei úgyis szétperegnek.
(Megjelent a Tiszatáj MÚZEUM – intézmény, idea, ideológia című összeállításában a 2015/12. számban)