tiszatáj | 2016. július 26.

Áfra János: A felejtés terei

Gyűjtés, javítás, megőrzés, címkézés, feldolgozás. Mielőtt bemutatnák az érinthetetlen tárgyakat, helyet keresnek a meglévő félreértések térképén néhány újabb ismeretlennek, s feltámadnak a dolgok, amint az eleven emberek emlékei közé visszaférkőztek. Egy másik történet részeseiként, más szavak közt és másféle dolgok rendszerében kiemelkednek az időből […]

Gyűjtés, javítás, megőrzés, címkézés, feldolgozás.

Mielőtt bemutatnák az érinthetetlen tárgyakat,

helyet keresnek a meglévő félreértések térképén

néhány újabb ismeretlennek, s feltámadnak a dolgok,

amint az eleven emberek emlékei közé visszaférkőztek.

Egy másik történet részeseiként, más szavak közt

és másféle dolgok rendszerében kiemelkednek az időből.

Az ószülők gyilkos fegyverei és kiszáradt csontjai,

mindennapi tányérjai és életadó ágyai újraélednek

az utódok leterhelt retinái mögötti szürkeségben.

A tudatok hálójából kibomló kegyes üzemzavar,

a fenntartó feledékenység raktározásra ösztönöz,

kiemeléssel szavatolt megőrzésre, hogy viselhetővé

váljanak jóvátehetetlen dolgok a távolodásban.

Az emberben az állati felejt a túlélés érdekében,

az állatban az emberi emlékezik valami igazabbért.

Több mint két és fél ezer éve Ennigaldi hercegnő,

az utolsó újbabiloni uralkodó lánya az ókori művek

ezerötszáz évet átölelő gyűjteményét alkotta meg,

olyan tudatosan, ahogy a modern Európa úttörői

tették hasonló távlatból a római kori leletekkel.

A múzeumok megteltek élettel, majd lassan kiapadtak,

hogy aztán az interaktív és virtuális másolatoknak hála

ismét érdekessé váljanak. A történelem a teljesség

illúziójából kiszakadva feneketlen tekintetekké változott,

és szórakoztatóvá aprózódtak a bonyolult történetek.

Haj- és cipőmúzeumok nyílnak izgatott nőknek,

erotika- és péniszgyűjtemény az egyakaratúaknak,

és Tokióban a hatalmas szennyezettségnek hála

a paraziták elszaporodása és gyilkos tevékenysége

is eredményessé vált, az előző század közepén emlék-

teret kaptak, ahol a világ legnagyobb, nyolcméteres

szalagférge lett az úr. Hosszú évek alatt több millió petét

rakott le egy testben, komoly gyomorbajt gerjesztve

lárváival, figyelmeztetett valakit a véghez tartozásra.

Itt az őrületnek, ott a halottaknak és a kimúlás

eszközeinek hódolnak, üvegbura mögül is borzongat

hullazsák, koporsó, eutanáziagép, balzsamozott magzat.

Máshol csodálni kezdik az aplasztinált emberi testeket,

a bőrtelen izomszövetek íveit műanyag tartja össze,

és az éjjeliőrök gyakran egyezkednek a szellemekkel,

ám a fejek és a kamerák képei úgyis szétperegnek.

(Megjelent a Tiszatáj MÚZEUM – intézmény, idea, ideológia című összeállításában a 2015/12. számban)