Tiszatájonline | 2014. október 6.

„A versek hallgatása közben elaludtam”

BESZÉLGETÉS KERBER BALÁZS ALSZOM RENDSZERTELENÜL CÍMŰ VERSESKÖTETÉRŐL
Közhely, hogy a költők szívesen utaznak, már amennyiben anyagi helyzetük ezt lehetővé teszi, mégis kevesüknek jutna eszébe, hogy hátizsákkal a vállukon jelenjenek meg a borítófotón. Kerber Balázs nem csak ebben számít különcnek a legújabb generációs költők között […]

BESZÉLGETÉS KERBER BALÁZS ALSZOM RENDSZERTELENÜL CÍMŰ VERSESKÖTETÉRŐL

Közhely, hogy a költők szívesen utaznak, már amennyiben anyagi helyzetük ezt lehetővé teszi, mégis kevesüknek jutna eszébe – véli Bartók Imre –, hogy hátizsákkal a vállukon jelenjenek meg a  borítófotón. Kerber Balázs nem csak ebben számít különcnek a legújabb generációs költők között, de mint, ahogy arra a beszélgetés résztvevői a  közel egy órás beszélgetés során rávilágítottak, korántsem olyan radikálisan magába zárkózó ez a költészet, mint azt talán az első némileg felületes benyomásaink alapján leszögeznénk. A kötet jellegzetességeiről, a szerző munkamódszereiről, élményeiről, benyomásairól, álom és valóság határainak egybemosódásáról, a lírai hagyományokhoz való kapcsolhatóságáról, kiutakról és a továbblépés esélyeiről  beszélt a szerző szeptember 29-én este a RoHaM-bárban, Harmath Artemisz irodalmár, Bartók Imre író, kritikus, valamint Borsik Miklós a JAK füzetek egyik sorozatszerkesztője társaságában.  Utóbbi a hangulat fokozása érdekében egy bongót is hozott magával.

Kerber_4

Bartók Imre, Harmath Artemisz, Kerber Balázs, Borsik Miklós

A 188. sorszámú JAK  füzetről lévén szó, a kezdés 18.08 percre volt beütemezve, amihez percre pontosan természetesen ezúttal sem sikerült tartani magunkat, viszont a közel negyedórás csúszás legalább lehetőséget adott arra, hogy végigszívjam az utolsó cigarettámat,

és aztán megfelelő helyet találjak magamnak az egyik haloványan világító tetőlámpa vonzáskörzetében. Ez idő alatt Edoardo Vianello Guarda come dondolo című slágere már lefutott a kivetítőn, amivel az est résztvevői a beszélgetést szerették volna felvezetni, de tekintettel arra, hogy rendelkezésre álló hanghordozó híján a zenét amúgy se hallottuk volna, ezért ez talán nem is volt akkora kár. A választás persze nem volt véletlen, túl azon, hogy a szerző olasz filológiát tanul az egyetemen, Bartók Imre szerint egyéb módon is hozzákapcsolható Kerber költészetének lírai pozícionáltságához, mégpedig azon a bizarr mozgáskombinációkat produkáló furcsa figurán keresztül, aki a klipben twistelni próbál. Ezt az élményt talán a kötet első ciklusának címe fejezi ki a legtalálóbban a számára (Ide tag, oda tag) mely egyszerre utal a testrészek beazonosíthatatlanságára, valamint a szubjektum szétszóródására.

Harmath Artemisz úgy véli, egészen ritka, hogy egy költő már ilyen fiatalon olyan kiforrott és gondolatgazdag lírával álljon elő, amilyen a Balázsé, és noha a kötet mondanivalóját aligha lehetne megnyugtatóan összefoglalni, bizonyos központi motívumok, úgy mint tapogatás/tapogatózás, az alvás, az ágy, a paplan és a takaró világa, valamint a folyosók, utcák, terek, utazás, vonatozás világosan megragadhatók benne. Feltűnőek továbbá az ismerősség és a váratlanság közötti éles váltások, ahogy a hétköznapok megszokott tárgyiasságába mintegy belecsapódnak a valótlan mozzanatok, képek, melyek hol  groteszk, hol burleszk-szerű hatást keltenek a befogadóban, amire néhány példát is hoz: „próbálok felszívódni egy álomképpé lassuló tánclépésben” , „a lányok az úton elcsorognak.”

Ezután Kerber munkamódszerei felől tudakozódik, amire vonatkozóan a költő kifejti, hogy elsősorban a vizualitásra támaszkodik, és a legtöbbször a képtől halad a nyelv felé, és aztán ez itatódik át valamifajta önreflexióval, ami leginkább abban nyilvánul meg,  hogy a szemén keresztül feltáruló valóságmozaikokból  próbálja  a világot egyfajta szimultán rendszerként felépíteni, vagy éppen lebontani azt,  illetve, hogy az atmoszféra, és bizonyos hangulatok hogyan tehetők nyelvileg megfoghatóvá, és hogyan befolyásolja azt például az idő és a hőmérséklet változása. Egy következő kérdésre válaszolva megtudjuk, hogy kedvenc filmrendezője Fellini, különösen a Róma és a Satyricon voltak rá nagy hatással az erőteljes vizualitásuk, és az intenzív képi világuknak köszönhetően.

Kerber_5

Harmath Artemisz, Kerber Balázs

Szóba kerül a versek álomszerűsége is, melynek kapcsán Bartók megjegyzi, hogy valójában ezek a versek számára nem is annyira az álomról, illetve  az alvásról tudósítanak, hanem inkább egyfajta köztes, félálomszerű  állapotról, amikor a  testi percepció beszűkül, a testrészeket nem tudjuk kellő biztonsággal beazonosítani, és csak a mozgolódást, a topogást, forgolódást érzékeljük. Szerinte ugyanez a koncepció figyelhető meg a sétálós, utazós versekben is, amelyek szintén rímelnek a kötet első ciklusának címére  (Ide tag, oda tag), amely mintha a szubjektumnak ezt a fajta szétfolyását volna hivatott kifejezni. Felhívja a figyelmet a verseken végighúzódó kettősségre is, amit a kötet címe (Alszom rendszertelenül) is találóan reprezentál, hiszen az alvás, az elsötétített szobával egyfajta nyugalmi állapotot szimbolizál, még a rendszertelenség ennek az ellenkezőjét, a tér és az idő érzékünk összezavarodását, illetve felborulását. A térbeli elrendezés módja némileg  emlékezteti Borgesséra, példának hozva fel az imént felolvasott Via Belmerolo című szöveget, amelyben a pontos tájékoztatás (A,B,C,D,E épületek megnevezése) ellenére sem érzékeljük a középpontot, sem azt, hogy hol vagyunk valójában, és hová is tartunk.

A térábrázolás kapcsán említi meg Borsik a Warcraft című számítógépes stratégiajátékot, melyben a játék folyamán a térnek kizárólag azon része kerül  megvilágításra, ahova éppen lépünk, majd sokak meglepődésére hozzáfűzi, hogy Szijj Ferenc a Nagy salakmező című verseskötetének térszerkezetét a Warcraft mintájára építette fel. Harmath Artemisz összhangban a kötet borítóján olvasható fülszöveggel a terek csőszerű összekapcsolódását  és sűrűsödését említi meg, ami szerinte a Csillagvég  című szövegben rajzolódik ki leginkább, és akár Kerber ars poeticája is lehetne, hiszen jól tükröződik   benne az a fajta tapogatózás, ami mindig a következő pontot keresi és csak az adott pillanatban elénk táruló   mikrovilág egy-egy részletét engedi láttatni,  de sosem az egészet.

A versek alanyiságával kapcsolatban szerintük megállapítható, hogy a Kerber líra nem olyan értelemben akar alanyi költészet lenni, hogy a költő a szubjektív vallomásosság imperativusa  alatt roskadozik. Bartók Imre szerint ebben a vonatkozásban a költő valamivel kevesebbet, ám  egyúttal többet is vállal, mivel a  szubjektumnak ez a letompítottsága  mintha jobban kiemelné azokat a mozzanatokat, amikor valamifajta visszafogott cselekvésnek vagyunk a szemtanúi (pl. kicsomagolom a szendvicsemet, ülök egy narancssárga széken a Gólyavárban).

Borsik megállapítja, hogy feltűnően hiányzik a lírai énnek a klasszikus problémák feldolgozása  általi traumatizáltsága – pl. nem tudom fizetni a lakbért, elhagyott a párom –ami szerinte nem izolálja egyértelműen Kerber költészetét, csak bizonyos vonatkozásban más témákat hoz a felszínre. Ilyen például szerinte a lírai szubjektum folyamatos önmonitorozása, amibe ugyanúgy belefárad, mint például az utazásba vagy a sétálgatásba, amit aztán szintén monitoroz, és szerinte leginkább ebben érhető tetten a szerző sajátos humorérzéke. „Kicsit majd kevesebbet járkáljon” idéz egy emblematikus mondatot Kukorellytől, jelezve, hogy talán mégsem annyira rokoníthatatlan, illetve előzmény- és párhuzamnélküli ez a költészet.

Kerber-2

Kerber Balázs

Kerber Balázs egyébként előszeretettel említi meg a hatásai között mind Kukorelly mind Marno János költészetét, akiknek gyakran vett részt a szemináriumain, és az ott tapasztaltak nagy mértékben hozzásegítették a rá jellemző szemléletmód, illetve verselési technika kialakításához.

Harmath Artemisz számára a Marno lírájával való hasonlóság leginkább az éles váltásoknál mutatkozik meg. Borsik szerint azonban a hasonlóságok mellett a különbségek is legalább annyira szembeötlők, amelyek jól megmutatkoznak pl. a két szerző által közösen készített Lépcsőfordulók című versciklusban. Ilyen mindenekelőtt az explicit, teoretizáló hajlam, ami Marno verseit gyakran erősen átszövi, még Balázs verseiből ez szinte teljesen hiányzik, akárcsak a költészet, mint megszokott verstéma. Ez utóbbira Bartók egyetlen utalást talál az egész  kötetben,  a versek hallgatása közben elaludtam (Macskakövek), aminek megemlítése érthető módon élénk derültséget vált ki a közönség soraiból.

Borsik szerint mintha a létről, vagy a fájdalomról szóló állításokban sem akarna olyan messzire utazni, mint amennyire a marnoi líra, mintha   szándékosan azért menne végig az úton, hogy aztán végül ne lépjen be a célállomásként funkcionáló épületbe, ami szerinte ebben az esetben inkább fokozza, mint sem csökkenti  a drámaiságot. Harmath Artemisz számára pedig a dolgoknak ez a tendenciózus visszavonása valamennyire Borbély Szilárd költészetét is behozza.

Kerber versei azonban nemcsak hazai, hanem világirodalmi szinten is mozognak, állapítja meg teljesen helytállóan Bartók, utalva többek között Li-taj-po verseinek átköltésére (Árnyjáték), a római, illetve az olasz irodalommal kapcsolatos reflexiókra, továbbá,  úgy tűnik ugyanolyan magabiztossággal uralja a kötött formát, mint a szabadverset, sőt hexametereket (Téli hexameterek) is találhatunk a kötetben. A további tervekre vonatkozóan a szerző elmondta, hogy a jövőben a versek mellett drámával is szívesen kísérletezne, amihez sok sikert kívánnak a beszélgetőtársak, majd egy utolsó vers felolvasásával zárult a nagyjából egy óra hosszúságúra nyúló est, amit a hagyománynak megfelelően dedikálás követett.

Zerza Béla Zoltán

 [nggallery id=451]

Horváth Bianka fotói