„A saját stílusommal az általam vélt irodalmi szépségre törekszem”

– Ez a harmadik könyved, ami megjelent.

– Igen, az első művemet, az Így jutottunk a csillagokig-ot még nagyon fiatalon írtam, én kevésbé tartom számon, inkább csak a következő megjelent regényt, a Megtalált szavakat és most a Túl közelt. 

– Mit lehet tudni a Túl közelről?

– A szerkesztőmmel, Tóth Ramóna Mirtillel azt beszéltük, hogy műfajilag nehezen besorolható, nem is törtünk pálcát konkrét műfaj mellett. Egy meghatározó történelmi környezetben, az 1800-as évek végének Osztrák-Magyar Monarchiájában játszódik, magán viseli tehát a történelmi regény sajátosságait. Én azt szerettem volna, hogy ez egy magyar western legyen. Viszont nem az európai, vagy az olasz „spagetti-western” hagyományait követném, ami sokszor kicsit könnyedebb, humorosabb, hanem inkább az úgynevezett „revizionista-westernekre” hasonlít a könyv, komorabb hangvételű. Filmben ilyen Clint Eastwood klasszikusa, a Nincs bocsánat. Nekem ezek a kedvenceim, mert egyben kicsit kívülről is tekintenek a műfajra. 

A regényben adva van egy város, amelynek közösségében megtalálható az egyszerű ember ugyanúgy, mint a gazdag „kizsákmányoló”, ahogy azt a westernekben megszokhattuk. A két oldal körülbelül kiegyenlíti egymást. Ide érkezik meg egy Harsányi Nándor nevű ember, aki egyébként egy sorozatgyilkos. Egy átlagos westernben a főhős legtöbbször a nép oldalára állna, ez a Túl közelben szerintem nem ilyen egyértelműen fekete-fehér. 

A cím az értelmét egyébként inkább az olvasás után nyeri el. Vannak olyan személyek, akikhez nem szerencsés túl közel kerülni, ez az én meglátásom ezzel a kérdéssel, mármint a regény címével kapcsolatban. Azért nem, mert a közelségük csak pusztulást von magával. Az embereknek mégis az van a fejében, a lelkében, hogy szeretnek benézni a túloldalra, megismerni, mi van ott.

– Volt már dedikálásod, például a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Mit észleltél, milyen a helyzete egy újonnan induló, nevében még ismeretlen írónak?

– Az érezhető, hogy egy ismert szerző műveit szívesebben veszik kézbe, már csak azért is, mert könnyebben értesülhetnek arról, hogy milyen könyve fog érkezni, vagy éppen jött ki a közelmúltban. Ám minden szerző felé nyitottan fordulnak az érdeklődők, a magam fajta új felé is. Egyelőre annyi biztos, hogy Szeged mellett, hiszen a várostól alkotói támogatást is nyertem, Szolnokon és Budapesten szeretnénk könyvbemutatót tartani majd. Elkezdődött a könyvesbolti árusítás, izgatottan várom az elkövetkezendő heteket, hónapokat.

– Beszéltünk a regényedről, de emellett téged novellaíróként ismerlek elsősorban. Amikor 2022 februárjában találkoztunk, akkor is a Szegedi Nemzeti Színház SzegedSzombat novellaíró pályázatán olvasták fel a színház színészei két művedet is. 

– Igen, a regények mellett elsősorban novellaírónak tartom magam. Viszont csak 2021-ben kezdtem el ismét alkotni. Előtte, 2017-ben jött ki a Megtalált szavak című interjúregényem, ezek után négy évig egyáltalán nem alkottam. A feleségem kezdett el újra ösztönözni, azt mondta, hogy ha akarok az írással bármit kezdeni, akkor gyakoroljak ismét, publikáljak. Vett nekem egy olyan írógépet, amely elektromos volt, és nagy előnye, hogy nem kapcsolódott internethez például, tehát nem laptop vagy asztali gép volt, ami az internet vagy a youtube segítségével könnyen elvonhatja a figyelmemet. Szóval ezen az írógépen írtam rövidebb novellákat, valamint a Túl közel kéziratát is. Miután azonban a regény terjedelme kezdte kinőni az írógép adta lehetőségeket, egy laptopra begépeltem. Ekkor javítottam is sokat, hiszen újraolvasom, átgondoltam ismét, amit gépre írtam, papírra vetettem. Azóta egyébként teljesen visszaálltam a laptopra, de szeretnék még írógépezni, mert az jó dolog, ad egy hangulatot. Ahogy említettem is, kevésbé veszi el a figyelmemet, amire zene hatására például hajlamos vagyok. 

– Milyen zenét hallgatsz ilyenkor?

– A leggyakrabban elektronikusat, ritkábban komolyzenét. Mondjuk, elindítok egy háromórás mixet de ha már egyszer is kilépek a szövegszerkesztőből és odakattintok, hirtelen annyi impulzus ér, ami elvonja a figyelmemet, könnyen ki tudok esni az írás lendületéből. Próbálom azonban ezeket kizárni.

– Beszéltünk a Túl közelről, valamint a novelláidról. Amikor, ahogy említetted, 2021-ben újra kezdtél írni, melyik műfajt preferáltad?

– Először a regényen kezdtem el talán gondolkodni, a Túl közel ötlete született meg, de amíg a konkrét cselekmény, a teljes történet felépül, az természetesen hosszabb időt vesz igénybe, ezek alatt azért születtek novelláim is. 

Visszatérve a regényre, a teljes sztori felépítése majdnem egy évbe tellett. Volt egy villanás, egy átlagos délutánon, egy furcsa de örömteli pillanatban jött el a gondolat, hogyan lehetne megalkotni egy ilyen regényt. Megvolt az eleje, megvolt a vége, a közbenső részeket kellett kitalálni, és mivel a mű egy történelmi közegben játszódik, természetesen rengeteg háttérkutatást kellett végeznem. Néhány szakkönyvet és pár populárisabb alkotást is átnéztem, hogy minél hűebben vissza tudjam adni a kort. 

Nyilvánvaló egy novella ennél gyorsabban készül el, ha jön az ihlet. Írtam verseket is, de abból kevesebbet.

– Hogy miként alkottad meg a Túl közel című művet, arról beszéltél. Most térjünk vissza a novellákhoz. Így, hogy újra leültél az „íróasztal” mellé, gyakran jön az ihlet?

– Szerencsére viszonylag igen. Ritkább az, amikor szembejön veled az utcán, inkább magamban őrlődök egy témán, és egyszer, ismét ezt a szót használom, bevillan, hogy erről írnék valamit. A témát ekkor kidolgozom. Ha úgy érzem, ez erős, ütős, és benne tudok maradni a gondolatban akkor leülök, és 1-2 órahossza alatt megírom a történetet. Ezután viszont pár napra félrerakom, utána térek vissza hozzá, mert később már sok mindent másképpen látok. Olyan ez, mint valami külső szem, még akkor is, ha ez továbbra is a sajátom. Hiszen ha az ember elsőre, a gondolat hevében ír le valamit, azok lehetnek nagyon jók, de szorulhatnak éppen, pont ugyanezért, javításra is. Könnyen el lehet magunkat ragadtatni.

– Ez baj lenne?

– Bajnak nem baj, de a novella nem az a műfaj, ahol az érzelmek, mint egy atombomba, úgymond szétküldik magukat a világban. Ennek a műfajnak van kerete, vannak szabályai, még akkor is, ha a modern, kortárs irodalomban ezek átjárhatóak. Ám attól még léteznek. 

– Milyen szabályokra gondolsz elsősorban?

– Szívem szerint elsőre azt mondanám, hogy a novella legyen tisztán prózai műfaj, de azért ez már néha megdőlni látszik, nagyon vékonyak a határvonalak, sok a metszéspont más műfajokkal. Ez lehet egyfajta nyomás a kortárs prózán is. Mivel én eredetileg filmtörténész vagyok, mondok egy filmes hasonlatot: ha te a francia újhullám idején szerettél volna forgatni egy klasszikus, elégikus filmet, akkor arra lehet, hogy az újhullámosok azt mondták volna, hogy ez régies, viszont szerintem attól lehetett volna jó film, annak ellenére, hogy nem passzolt a korszak népszerű stílusához. 

Visszatérve az irodalomra, én a magam részéről ezeket a trendeket abszolút tiszteletben tartom, de a saját stílusommal az általam vélt irodalmi szépségre törekszem. Kaptam már kritikákat ezzel kapcsolatban, hogy az én prózám helyenként régiesnek hat, de én azt szeretem, ha szép a szöveg. Ez persze ízlés kérdése. Mindig jönnek új stílusirányzatok, egyesek időtállónak bizonyulnak, mások nem. Ez engem már csak azért sem zavar, mert úgy gondolom, ezáltal fejlődik az irodalom és a művészet.

– Összeszámoltad már, hány novellád jelent meg 2021 óta?

– 20 körüli. Többek közt publikáltam az Irodalmi Jelenben, a Bárkában, az Ezredvégben, a Ligetben, a Tempevölgyben, a Napútban. A megjelentek között voltak pályázatokon győztes alkotások. Nemrég egy elbeszélésemet beválogatták Az év magyar science fiction és fantasy novellái 2022 című kötetbe. A már említett SzegedSzombat című pályázaton pedig a Fehér, és a Koldusbottal című novelláimat olvasták fel a Szegedi Nemzeti Színház színészei.  

Ezen kívül tudom, hogy vannak megjelenés előtt álló műveim, már 2023-ra is. Versekből nem számoltam, mennyit írtam, de kevesebbet. Ezeknek eddig körülbelül a 80%-a jelent meg. 

A jövőben ezt szeretném fejleszteni: a folyóirat-publikációkat, a novelláimat. Bár azt vettem észre, hogy az elmúlt egy évben sokat fejlődtem, ám hogy ez továbbra is így legyen, még többet, sokkal többet szeretnék és kell írnom. Emellett belekezdtem új regényembe is. A munkacíme: Budapest, after. Céljaim szerint szeretném feldolgozni benne a 2000-es évek elejének hangulatát és diszkókultúráját, különös tekintettel a dance és a hands up műfajok hirtelen sikerére és pár év alatt bekövetkező alkonyára. Valami olyasmit, ami egy generáció számára egybeforrt a dübörgő zenével, a 140 bpm-mel, meg a „haverok, buli, fanta”- életérzéssel. Legalábbis ez a terv. Azt hiszem, van ennek a „hands up-generációnak” még bőven el nem mesélt története.   

Boros Tamás

Fotók: Simon Petra

Napkút Kiadó

Budapest, 2022

271 oldal, 3490 Ft