A mi történeteink
BESZÉLGETÉS ERŐS KINGÁVAL, A MAGYAR ÍRÓSZÖVETSÉG ELNÖKÉVEL
VOLFORD ÉVA INTERJÚJA
A Magyar Írószövetség kezdeményezésére február 18-án, Jókai Mór születésnapján, idén már a hatodik alkalommal ünnepeljük meg a Magyar Széppróza Napját. A rendezvénysorozat nyitó gáláját szombaton rendezték meg. Ezen az alkalmon mutatták be Az év novellái 2023 antológiát is.
– „Oh, te édes szép magyar nyelvem! Te hangzatos, erőteljes dallama az érzéseknek! – De sok kárt tettél te már ennek a mi nemzetünknek azzal, hogy olyan szép vagy! – Szeretünk hangoztatni; gyönyörködünk benned, beszélünk hosszan és szépen – s aztán azt hisszük, hogy tettünk valamit.” Mit gondolsz erről a Jókai idézetről? Valóban így van, hogy beszélünk és máris azt hisszük tettünk valamit?
– Kontextusából kiragadva többféleképpen értelmezhető, de a mai áthallása inkább a nyelvműveléssel, nyelvvédelemmel kapcsolatos. Irodalmi szempontból az a fontos, hogy alkotóként mit tudunk kezdeni a szókincsünkkel. A magyar olyan saját logikájú, dallamvilágú és összetettségű nyelv, ami az író számára iszonyú sok lehetőséget ad bármi kifejezésére. Viszont onnan is megközelíthető, hogy Jókai mennyire jogosan mondja ezt. Ő maga bámulatosan tudta mind használni, mind birtokolni a nyelvet. A műveiben széles palettájú, színes nyelvhasználattal dolgozott, s tudta, hogy a nyelv milyen veszélyes, kétélű fegyver az olyan ember kezében, aki tud vele bánni.
– Jókai tehát beszélt is, írt is, hosszan és szépen. Ezzel érdemelte ki, hogy az ő születésnapján ünnepeljük a Magyar Széppróza Napját?
– Amikor 2018-ban a Magyar Írószövetséggel kezdeményeztük ezt az új ünnepnapot, olyan író születésnapjára szerettük volna kitűzni, akinek az életműve nagyságának tekintetében konszenzus alakult ki. Illetve az is Jókai mellet szólt, hogy ő volt az első modern magyar író, aki megélt az írásaiból. A munkássága nem csak az olvasók, de az írótársadalom előtt is példaértékű.
– A gála keretein belül mutattátok be Az év novellái antológiát. Idén hány szerző került bele?
– Több mint harminc szerző műve került a kötetbe. Fiatal pályakezdők és Kossuth-díjasok is szerepelnek, többek között Majoros Sándor, Szilágyi-Nagy Ildikó, Zsidó Ferenc, Jánoki-Kis Viktória, Regős Mátyás, Száraz Miklós György, Sarnyai Benedek és Mezey Katalin is. A válogatás szempontjai ugyanazok voltak, mint minden évben; Bíró Gergellyel szemléztük az egész Kárpát-medence tavalyi folyóirat termését, s kiválogattuk a szerintünk legjobb, legrelevánsabb, legaktuálisabb szövegeket. Olyan ez az antológia, mint egy pillanatfelvétel, ami fennmarad az utókornak, és megörökíti a mostani kortárs irodalom helyzetét.
– Hogy néz ki a szövegek válogatása, hogyan osztjátok fel a munkát?
– Gergely olvasta végig a Helyőrség és az Élet és Irodalom lapjait, ahol nagy mennyiségű a megjelenés. Én pedig minden mást, a Jelenkortól kezdve, az Alföldön és a Tiszatájon át a Székelyföldig és a Magyar Naplóig.
– Előfordult már, hogy egy szerző több írásán is érezted, hogy a kötetben a helye?
– Minden évben van ilyen. Idén például Kontra Ferenc volt az, akinek három írása közül kellett választanunk. Ilyenkor persze előjön mindenféle szempont a terjedelemtől egészen a teljesen szubjektív melyik tetszett jobban? – ig.
– Arra is próbáltok figyelni, hogy arányosan legyenek határon túli és anyaországi szerzők?
– Nem, nincsenek ilyen kvóták, se származásra, se nemre vonatkozólag. Az egyetlen szempont, hogy jó írások legyenek. Nyilván vannak olyan aktualitások, amik mentén több írás születik, s ezeket mi is érzékenyebben kezeljük. Például most a háború és a Covid nagyon sok írásban megjelent, ezért óhatatlanul kerültek ilyen szövegek is a válogatásba. Érdekes viszont, hogy idén, az előző évekkel ellentétben, szinte ugyanannyi női szerző szerepel a kötetben, mint férfi. Az látható, hogy a negyven év alattiak között minta “elnőiesedne” a szakma.
– Amikor Oláh János kezdeményezte az antológia megjelenését, meghatározott egy bizonyos irányelvet, ami szerint a kötetekbe a magyar öntudatot elősegítő írásoknak kell kerülniük. Írnak még ma ilyet az emberek? Találtok ennek megfelelő szövegeket?
– Persze, rengeteg ilyen van. Amikor több, mint húsz éve Oláh János kezdeményezte az antológiát, ez a fő szempont inkább a magyarság sorskérdéseivel foglalkozó írásokat foglalta magába. Tágan értelmezve, minden olyan írás ennek számít, ami például a múltunkkal foglalkozik. A szépirodalom a maga eszközeivel fel tudja tárni a múlt egy-egy szegmensét, és történetek által közelebb tudja hozni, jobban meg tudja velünk értetni. Bármilyen írás, ami a rendszerváltás, a kommunizmus, vagy a háború ideje alatt játszódik, elősegíti ezt a fajta nemzeti önismeretet, és ezáltal a nemzeti öntudatot is erősíti. Oláh János inkább arra gondolhatott, hogy olyan szövegeket preferáljunk, amik a mi történeteinket mesélik el, és a mi problémáinkkal foglalkoznak. Tehát itt nem piros-fehér-zöld lobogós írásokra kell gondolni. Sokkal tágabban és finomabban értelmezve, olyanokra, amik a maguk eszközvilágával elősegítik, hogy a múltunk, a jelenünk, a jövőképünk, és az önértelmezésünk artikulálva legyen.
– Annak ellenére, hogy ilyen tág az értelmezés, esetleg ki tudnál emelni egy közös nevezőt a szövegekben? Gondolok itt visszatérő motívumokra vagy hangulatokra, amikhez az írók gyakrabban nyúlnak.
– Különbözőségük miatt nagyon nehéz lenne a novellákat egy szálra fűzni. A történelmi témáktól kezdve, a hétköznapi férfi-nő párkapcsolaton keresztül a járványhelyzetig, rengeteg témát érintettek a szerzők. S pont ez a sokszínűség teszi izgalmassá a kötetet.
Volford Éva
Fotó: Magyar Írószövetség/Vadócz Dávid