A medúza pillantása című kötetről

FÖLDÉNYI F. LÁSZLÓ ÉS NAGY FRUZSINA BESZÉLGETÉSE 

Március 19-én, egy kellemes kora tavaszi estén hallgathattuk meg Földényi F. László és Nagy Fruzsina beszélgetését a 2013-ban második kiadását megérő, A medúza pillantása című kötet kapcsán az Irinyi Bisztró régi-új falai között. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Művészetelméleti Tanszékének vezetője elmondása szerint e munka folytatása egy korábbi könyvének, mely a Melankólia címet viseli. A kötetben azokat a témákat tárgyalja, fejti ki jobban, melyek tudományos pályája során foglalkoztatták, vagy kerültek elé újra és újra kutatásai alkalmával. Ezek az ismételt „találkozások” újabb, vagy éppen kibővített gondolatokat és hangsúlyeltolódásokat is eredményeztek esszékötetében, mely az újrakiadás előtt német nyelven is napvilágot látott.

A beszélgetés során szó esett arról, hogy a kötet címe egy olyan szituációra utal, melyben az egyén megtorpanásra kényszerül, és csupán egy defenzív (maga)tartásba merevedett szemlélőként van jelen. Ez a helyzet és az attitűd összefüggésben áll a kérdéssel, mely az esszék fókuszpontjában áll: Hogyan tudunk az elmúlástól való félelmünkkel megbirkózni? A lehetséges válaszok feltérképezése több megközelítésen keresztül történik. Ezekben fontos szerepet kapnak a görög mitológia történetei, a preszókratikusok, a keresztény misztikusok, valamint a későbbi filozófusok, gondolkodók közül azok, akik maguk is ezekhez a gondolatokhoz nyúlnak vissza.[1] Az egyik leghangsúlyosabb téma, mely felmerült a beszélgetés során, az istenélmény és az istenhit volt. Szoros kapcsolatban állnak a beteljesülés-élménnyel, melyről elmondható, hogy minden kultúrában jelentőséggel bírt korszaktól függetlenül. E két fogalom, Földényi meglátása szerint a mértéktelen és a mérték, a végtelen és a végesség megválasztásában válik el.[2] Egy másik fontos mozzanatként az arc megragadását jelölte ki a beszélgetés. Ekkor a villám és a feszültséggel teli (emberi) arc rendkívül kifejező kapcsolata került a középpontba, mely – Földényi sorai szerint – az idegennel való azonosulás találkozásából születik meg, és a kiszámíthatatlanságban formálódik meg. A másik oldalon pedig éppen (akár ezt az arcot vizsgáló) tekintet hozza létre a feszültséget, melynek hatására „minden arc vonásai hasonlóképpen rendeződnek el.”[3] A következőkben a témáról kibontakozó beszélgetés a villám és az arc megformáltságának véletlenszerűségét taglalta, példái között a villám nyomán kibontakozó földöntúli arc és a villámok mögött megbúvó haragvó istenalak nagyon is kifejező képei merültek fel.

Az est zárásaként érkező kérdések megválaszolása során a melankóliának, az esszéműfaj választása apropójának, a kísérlet-kísértés egymásba játszatásának, ugyanakkor néhány kisebb műhelytitoknak a körüljárására is alkalom nyílt.

Kanizsai Ágnes