tiszatáj | 2015. november 23.

A lét elviselhetetlen könnyűsége

Kollár-Klemencz László zenész, a Kistehén frontembere, dalszerző-szövegírója, a Budapest Bár és a Rájátszás vendégszereplője. Kollár-Klemencz László azonban író is. Olyannyira, hogy első kötete, a Miért távolodnak a dolgok?, a Margó-díjra jelölt tíz prózakötet között volt […]

Kollár-Klemencz László zenész, a Kistehén frontembere, dalszerző-szövegírója, a Budapest Bár és a Rájátszás vendégszereplője. Kollár-Klemencz László azonban író is. Olyannyira, hogy első kötete, a Miért távolodnak a dolgok?, a Margó-díjra jelölt tíz prózakötet között volt.

Új természetírások – olvashatjuk a borítón, melyen a szerző látható, amint egy rakás fán ül, meztelenül. Különleges gesztus ez a kép, ami ellene megy annak a bevett irodalmi szokásnak, hogy ne azonosítsuk az epikai ént a szerzővel. A könyv bevallottan életrajzi, Toszka mint a szerző alteregója jelenik meg. Másrészt eszünkbe juthatnak József Attila Eszméletének sorai is: „halom hasított fa, / hever egymáson a világ, / szorítja, nyomja, összefogja / egyik dolog a másikát”. Valahol nagyon hasonló a vers lírai énje, mint regényünk főhőse, Toszka. Az ember, aki érti, hallja, figyeli a tájat, és benne él; Toszka esetében pedig: vele és általa. „Amikor minden össze van kötve, az a végtelen” (177.) – mondja egy ízben. Toszka szeretettel viseltetik az őt körülvevő világ iránt. Ez pedig főleg abban nyilvánul meg, hogy hagyja, hogy csak történjenek a dolgok.

Éppen emiatt a passzív, befogadói attitűd és világszemlélet miatt különleges tempójú kötet a Miért távolodnak a dolgok?. Kollár-Klemencz lassú novellákkal dolgozik, melyek átfolynak egymásba. A vidék jelenik meg bennük, szemben az Eszmélet városával: Szentendre, Tahitótfalu, Leányfalu – de a várostól – ahova a főhősnek bejárása van zenészként – nem is olyan távoli vidék, sok esetben ez maga a feszültség forrása. Toszka szemén keresztül látunk, akinek figurája valami elemi nyugodtságot, belenyugvást hordoz magában, mintha tudna valami titkot. Mondjuk, hogy mi az élet értelme. Vagy mintha inkább azt tudná, hogy ezt a kérdést nem kell feltenni, ennek ellenére néha még ő is kibillen ebből az egyensúlyból. Toszka közösséget érez az állatokkal és a tájjal. A kötet talán legerősebb novellájában, a címadó Miért távolodnak a dolgok?-ban Matyi kutyáról a következőt olvashatjuk: „[Toszka] Megköszönt magában mindent, amit tőle kapott. Ahogy szeretni tudta őt, és mindenkit maga körül, ahogy elfogadta a sok rossz pillanatát és dühét, amilyen alázatos volt emberrel, állattal.” (102.) Toszka állatainak emberi neveket ad (Ágika, Matyi – a név, amelyet ő szeretett volna magának), és bajtársiassággal viseltetik sorsuk iránt. Világészlelését is a környezet határozza meg, nagytermetű barátját, Kristófot hegynek látja, magát pedig dombnak mellette. A lánynak, aki megtetszik neki a forrásnál, a lábai: „végtelenül hosszúak voltak, amik a lány derekánál eredtek, és belehatoltak mélyen az erdei kiszáradt földbe, le, a hegyek aljára, valami eret keresve.” (47.) A kötet esetében a nyelviség is mintha tükre lenne Toszka életelvének. Egyszerű mondatok jellemzik a Miért távolodnak a dolgok?-at, egy-egy olyan, rendkívül eltalált, sűrítő képpel megtűzdelve, mint a következő: „mesék, amiket a tanyasiak mormolnak magukban esténként, ha rájuk jön a sötét.” (146.)

Toszka figurájának kulcsa tehát az alázat, a szerénység elérése. A táj részének lenni, de semmit sem bolygatni meg. Toszkának mintha gyerekkorától kezdve ez a pozíció tetszene: a megfigyelőé. Aki kívülről magányosnak tűnhet, idegennek, azonban főhősünk nem szemléli objektíven az őt körülvevő világot. Részvéttel, szeretettel viseltetik a dolgok iránt, részese akar lenni a körforgásnak.  Eddig még nem esett szó az emberekről, akik ugyanúgy ennek a részét képezik, mint az állatok vagy a fák. A Miért távolodnak a dolgok? novelláiban visszatérő szereplőkkel találkozhatunk: Sári, Kristóf, Jani több szövegben is feltűnnek. De mintha azokban az emberekben is, akiket Toszka tekintete észrevesz, lenne valami abból, a szó legszorosabb értelemben vett természetességből, ami Toszka sajátja is. Kristófot például így írja le a főhős: „Hogy maradhattak fenn ezek az emberek, akik középkori keretek között tudják csak élni a mindennapjaikat, szerszámokkal a kezükben, sok filozófiával a gondolataikban, és zabolátlan érzelemmel és tűzzel a testükben.” (117.) Jani pedig, aki nagyon közel áll Toszkához, egy ideig nála is lakik, nem rendelkezik sem lakcímmel, sem iratokkal, tehát hivatalosan nem is létezik. Bolyong, csavarog, iszik, dolgozik, megvan a saját világa, nem konformizálódott. Esetében mintha valamelyest arról is lenne szó, hogy Toszka megmenti, akárcsak az állatokat. Gondoskodik róla, eteti. Bizalmat ad neki.

A szereplőkkel nem történnek tragédiák, nincsenek nagyívű történetek. Egyszerűen csak zajlik az élet, minden szépségével és nyomorúságával együtt. Olyan – jó értelemben vett – súlytalanság jellemzi a könyvet, amely nagyon ritka a kortárs szépirodalomban. A Miért távolodnak a dolgok?-ban, mintha minden a semmi szélén egyensúlyozna: „Bugacon annyira gyengén lehetett érezni a semmi és az elhagyott tanyák közötti különbséget, hogy az ember, aki traktorjával szántotta a földeket a tanya körül, bele is szántott a tanyába.” (146.) Toszka azokat az apró pillanatokat veszi észre, amikor ebből a semmiből hirtelen kifordul valami, mint a földből a rög az eke nyomán. Persze, az is föld, de összesűrűsödött, és van benne valami esszenciális.  Röpke pillanatok ezek, amik aztán el is tűnnek. Toszka azt is észreveszi, ami lehetne, nem csak azt, ami megtörténik. Azonban nem siránkozik az elszalasztott lehetőségeken, legyen szó akár nőkről, akár kecskevásárlásról.

Erős első kötet a Miért távolodnak a dolgok?, meglepően egyedi és felismerhető hanggal. Egyszerű, derűs próza, ami mégis valami nagyon súlyosat tud megmutatni: „Ennek az értelmetlen kurva életnek és nyomorúságnak a boldogságát.” (102.)

Murzsa Tímea

2399612_5Kollár-Klemencz László: Miért távolodnak a dolgok?

Magvető Kiadó, 2015.

192 oldal, 2990 Ft