Tiszatájonline | 2016. június 14.

A legfényesebb nap – a Könyvhét negyedik napja

Miután az égiek három napon át orrolni látszottak a 86. Ünnepi Könyvhét szereplőire és vendégeire, amit rengeteg víz formájában juttattak kifejezésre, vasárnap végre elmúlt a rosszkedvük, és vele a miénk is. Csak délután permetezett egy kis eső, de amúgy derűs meleg és hatalmas tömeg jellemezte a rendezvény utolsó előtti napját… – KALAPOS ÉVA VERONIKA BESZÁMOLÓJA

Miután az égiek három napon át orrolni látszottak a 86. Ünnepi Könyvhét szereplőire és vendégeire, amit rengeteg víz formájában juttattak kifejezésre, vasárnap végre elmúlt a rosszkedvük, és vele a miénk is. Csak délután permetezett egy kis eső, de amúgy derűs meleg és hatalmas tömeg jellemezte a rendezvény utolsó előtti napját.

Tényleg rengetegen vannak, kész közelharc eljutni egyik standtól a másikig, pláne odaférni a könyvekhez. Ez is jól mutatja, mekkora szükség van erre a közös ünnepre – és lassan nélkülözhetetlenné válik a már nem is annyira kicsi testvér, a Margófeszt is -, ugyanis a totyogós látogatóktól egészen a botra támaszkodó öregurakig minden korosztály képviselteti magát. A dedikálások is pörögnek, és bár ma sehol nem áll akkora sor, mint szombaton Esterházy Péternél vagy Tóth Krisztinánál, nem panaszkodhat a 2-től dedikáló Grecsó Krisztián, valamint a 3-kor csatasorba álló Szabó T. Anna és Dragomán György sem. Az előbbi szerző Jelmezbál című kötete (bár már a Könyvfesztiválra megjelent) a Könyvhét egyik sikersztorija – Esterházy Hasnyálmirigynaplója és Tóth Krisztina Világadaptere mellett -, az író-költő házaspár újdonságait pedig már követni is alig lehet; ha jól emlékszem, Dragomán az Oroszlánkórus című novellagyűjteménnyel, Szabó T. Anna pedig a Senki madara című, egy keleti legenda alapján írt történettel jelentkezett legutóbb.

Nem tartozik szorosan a témához, de ez mégis csak egy tudósítás, abba pedig az ilyesmi is belefér: amilyen bő a könyves kínálat, olyan szegényes a Könyvhét infrastruktúrája. A Margófeszt egyik szervezőjével, a Pagonyos Tar Krisztinával például azon bosszankodunk, vajon miért nem kerül már sok-sok éve valami más megoldás a toi-toi vécék helyett, amiket senkinek nincs kedve igénybe venni (nem beszélve a sorról, ami egy zsúfoltabb napon kígyózik előttük), de a legnagyobb gond mégis a szemeteskukák hiánya. Nagyjából tíz percig keresgélünk, mire ráakadunk egyre a rendezvény területén kívül, a Váci úton, és nyilván nem gondolom, hogy a frissen megvásárolt kötetek a kukában kötnének ki, de egy olyan helyen, ahol ennyi papír van, meg ennyi fáradt ember, akik elviteles kávékat és vizes palackokat szorongatnak, legalább néhány szemetesre szükség volna.

De félre a morgolódással, és vissza a vasárnaphoz, mert bár a dedikálások nagy része lement, rengeteg izgalmas program vár még az olvasókra. A kisebbeket például többek között a Manó Könyvek standjánál Mechler Anna író és Hajba László illusztrátor szórakoztatja – de később a Kolibri Kiadó jóvoltából a Ringató dalai is felcsendülnek -, a felnőttek pedig az Athenaeumnál még ma is elkészíthetik saját versüket az Instaversesek segítségével, vagy hallgathatják Dragomán György és Oláh Andrea beszélgetését Székely János kötetéről, A nyugati hadtestről. A Margófesztes programok se kevésbé izgalmasak, sőt: egy idő után körülöttem már mindenki Tóth Krisztina verseskönyvének bemutatójáról beszél a Petőfi Irodalmi Múzeumban, valamint a Röhrig Géza-estről, ami 19 órától lesz látható, szintén a PIM-ben.

Több tudósító is azt írta, mintha ebben az évben valahogy nem vett volna igazán lendületet a rendezvény, és bár ebben egyet kell értenem, én nem elsősorban a programokban keresem az okot. Ezúttal is rengeteg színes és izgalmas beszélgetés, könyvbemutató és zenés program várta az érdeklődőket, az eső viszont sokak kedvét elvette, aki pedig mégis kimerészkedett, szombaton például vagy vállalta, hogy akár többször is bőrig ázik, vagy távozni kényszerült. Egyik pillanatban hideg volt, a másikban meleg, elég nehéz volt így tervezni, pláne annak, aki családostul látogatott ki a rendezvényre. A jó hír, hogy ennek ellenére vasárnap tényleg komoly tömeg hömpölyög a Vörösmarty téren, és bár az ajtók lassan záródnak, bízzunk benne, hogy jövőre végig így lesz, és megint a szokásos, napfényes Könyvhétben lesz részünk. Addig pedig azzal a Montesquieu-idézettel búcsúznék, amit anno a nagymamám írt az egyik karácsonyra kapott könyvembe: „Aki olvasni szeret, az az unalom óráit, melyek elkerülhetetlenek életünkben, gyönyörűséges órákra cseréli fel”. Hozzáteszem: aki pedig a Könyvhetet szereti, és hűséges marad hozzá, biztosan nem unatkozik majd egy percet sem.

Kalapos Éva Veronika