A kultúra(finanszírozás) útvesztőin

KÖNYVNAP SZAKMAI PROGRAMOKKAL A SZEGEDI BÖLCSÉSZKARON

Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg október 4-én a szegedi bölcsészkaron az első „könyves Gesamtkunstwerket”, avagy a Magyar Könyvkiadók Napját, amelynek keretében ismert könyvkiadók népesítették be az Egyetem utcai épület belső udvarát: a Magvető, a Kalligram, a Libri, valamint a L’Harmattan, a Typotex mellett a JAK és az újvidéki Forum kötetei borították a rögtönzött könyvstandokat. Emellett külön érdeklődésre tartottak számot a könyvnap délutánján megrendezett kerekasztal-beszélgetések, amelyek három különböző tematikai blokkban foglalkoztak a hazai és a nemzetközi könyvkiadás aktuális állapotával. A szóban forgó programblokkot végül az irodalmi folyóiratok jelenlegi helyzetéről szervezett, indulatoktól sem mentes beszélgetés zárta. A rendezvény ezt követően a Grand Caféban folytatódott, ahol egy könyvtervezésről folytatott eszmecsere után az írók kaptak főszerepet. Szilasi László Zoltán Gáborral beszélgetett Orgia című regénye kapcsán, majd az est záróakkordjaként Krasznahorkai Lászlót hallgathatta bő másfél órán át a zsúfolásig megtelt moziterem.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően a délutáni kerekasztal-beszélgetések egyik vezérfonalát a kultúrafinanszírozás húsbavágó kérdéskörei képezték, az Alexandra-csőd és annak következményei ugyanis mélyen érintették a könyvpiac szereplőinek jelentékeny részét. „Az, hogy működünk, tulajdonképpen egy csoda” – foglalta össze Gyenes Ádám a L’Harmattan Kiadó vezetője a jelenlegi körülményeket, miután a bizományos rendszer negatív hatásaival kezdetét vette a Szajbély Mihály moderálta diskurzus. A bizományos rendszer, amely hatványozottan épít a könyvpiacban érdekelt szereplők közötti bizalomra, tulajdonképpen immanens bizonytalanságot hordoz, amelynek leginkább a kiadók vannak kitéve. A kiadó–nyomda–terjesztő háromszöget tekintve Gyenes szerint a legproblematikusabb természetesen az, hogy a hazai kiadók egy cím publikálása után csak három hónappal később kérhetik le a termék valódi fogyását a terjesztőknél, miközben az egyéb költségek megfinanszírozását időben jóval korábban biztosítani kell. A piac logikájának kitett könyvkiadás kárvallottjai emellett a bölcsészet- és társadalomtudományi szakmunkák, amelyek 500 példányszám körüli megjelenésükkel a könyvesboltok perifériájára szorulnak. Dávid Anna (Magvető) emiatt fejezte ki külön aggodalmát a magyar tudományos szaknyelv jövőjét illetően. A résztvevők ezenfelül egyetértettek Sárközy Bencével (Jelenkor) abban, hogy az állami beavatkozás mindemellett torzítaná a piac működését,  miközben Mészáros Sándor (Kalligram) meglátását szintúgy akceptálták. A Kalligram vezetője szerint az állami dotáció a népszerűsítés és a terjesztés területén (ahogy ezt az Írók Boltja magas színvonalon műveli Budapesten) jelentene komoly előrelépést, elsősorban a határon túli olvasók elérésével kapcsolatban.

A műfordítás témakörét körüljáró második blokkban Szilágyi Zsófia (professzor, SZTE BTK) moderálásában Rajsli Emese (Forum), Berta Ádám, valamint M. Nagy Miklós (Európa), illetve Sárközy Bence (Jelenkor) és Déri Ákos (Typotex) értekeztek a kiadóik világirodalmi profiljáról. Megtudhattuk, hogy a szóban forgó profil igencsak a szerkesztők világirodalmi érdeklődésének szempontjaitól és szubjektív ízlésétől függ – a siker pedig jobbára megjósolhatatlan. Példának okáért az, hogy Ulickaja rendkívül népszerű lett Magyarországon, sok apró véletlennek köszönhető, mint ahogy hasonlóan véletlenszerű egy-egy magyar szerző befutása külföldi országokban. Jellemző ugyanis a „dobozolás”, hiszen ahogy arra Szilágyi Zsófia rámutatott, a külföldi perspektívából gyakran a könnyen megragadható, A fehér királyt, vagy a Nincsteleneket egy kalap alá vevő „kisfiú a diktatúrában” címke sokszor áttörhetetlen kelepcébe szorítja a magyar irodalom aktuális kínálatát. Rajsli Emese kiemelte, hogy különösen sokat nyomnak a latba a műfordítók motivációi: Hamvas Béla például különösen népszerű Szerbiában, hiszen Sava Babić szinte a teljes életművét átültette szerbre.

A fordításban megjelenő műveket publikáló kiadók hazai „importszempontjait” jelentősen befolyásolja a szerkesztői ízlésen kívül a hazai olvasási szokások alakulása. A kiadóknak ebben nagy segítségére van a magyar olvasóközönség, hiszen ahogy Sárközy Bence ironikusan megjegyezte, a magyar olvasók jelentős része nem olvas idegen nyelven, így a sikerkönyvek kiadásával akár éveket is várhatnak a kiadók. A világirodalom hazai jelenléte ennek megfelelően fordításcentrikus, annak ellenére is, hogy ebben a játéktérben a fordítók megbecsülése számít a legcsekélyebbnek. Dacára annak, hogy elhangzott a fordítástámogatások teljes leépítése, nem merült fel, külső forrásoknak köszönhetünk számos fordításban megjelent művet (gondolva akár a Goethe Intézet évtizedek óta működő fordítástámogatási programjára). Ennek hangsúlyozása azért is lenne fontos, hiszen meglehetősen problematikus, hogy számos, a későbbi felsőoktatási tantervek gerincét alkotó szakkönyv, egyetemi tankönyv külső források segítségével jut el a magyar olvasókhoz mindennemű állami szerepvállalás nélkül.

Az állami támogatások rendszerének problematikája uralta a folyóiratok finanszírozását homloktérbe állító harmadik kerekasztal-beszélgetést. A résztvevők, úgy mint Czeglédi András (2000 folyóirat), Jenei László (Műút), valamint L. Varga Péter (Prae) és Podmaniczky Szilárd (Librarius) kezdetben a folyóirat-kultúra megszűnését, az NKA-pályázatok kiszámíthatatlanságát tematizálták, miközben kibontakozott egy izgalmas polémia az irodalmi folyóiratok kulturális piacba való integrálhatóságáról. Hiszen ahogy Podmaniczky megjegyezte: a jelenlegi körülményekhez való alkalmazkodás nem feltétlenül jár együtt folyóirat-készítők kulturális missziójának megtagadásával, azaz, lehetőleg a mindenkori hatalomtól függetlenedve, de el kell mozdulni olyan stratégiák kidolgozása felé, amelyek fenntartható formában juttatják el a kulturális termékeket az olvasókhoz. A vita alapját az adta, hogy Jenei és Czeglédi szerint a jelenlegi tendencia a folyóiratok kivéreztetéséhez vezet, hiszen a támogatás apadása mellett a kiutalt pénzek vagy nem, vagy jelentős késéssel érkeznek meg – mindez pedig a kiszámítható működés ellenében történik. Podmaniczky reakciója szerint a Librarius emiatt kísérletet sem tesz NKA-források megpályázására, s a folyóirat-kultúra működésének teljes újragondolását javasolta a beszélgetés résztvevőinek.

A Grand Caféban folytatódott esten Zoltán Gábor író Orgia című könyvéről beszélgetett Szilasi Lászlóval. A szerző könyve arra döbbenthette rá a közönséget, hogy a kortárs magyar irodalom eme alkotása nélkül még ennyire sem került volna be az irodalmi közbeszédbe a Budán tevékenykedett nyilasok brutális bűncselekményei. Zoltán tulajdonképpen olyan feladatot végzett, amely nem pusztán az esztétika, hanem jobbára a történettudomány feladatköreibe tartoznak. A kortárs magyar irodalom múltfeldolgozás érdekében végzett küldetése így különösen izgalmas kontextusba helyezi ezt az opuszt.

A végsőkig kitartók számára a Krasznahorkai Lászlóval folytatott beszélgetés zárta a bőséges programkínálatot: Gyenge Zoltán, a bölcsészkar dékánja és Szabó Gábor (docens, SZTE BTK) moderálta a Báró Wenckheim hazatér szerzőjével folytatott beszélgetést, amely a maga groteszk, néhol ironikus, néhol tragikus fordulataival méltó zárását adta a folytatásért kiáltó rendezvénynek.

Fritz Gergely