A közös munka folytonossága sokat jelent

PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA MEZEI GÁBORRAL, A MŰÚT SZÖVEGGYÁR MŰHELY VEZETŐJÉVEL

Mezei Gábor, költő, az ELTE helyettes tanársegédje; 2015-től a Prae szerkesztője; 2018-tól a Műút szépirodalmi rovatának szerkesztője, a Szöveggyár műhely vezetője beszél az irodalmi tehetséggondozásról.

– Mióta működik a MŰÚT Szöveggyár műhely, milyen előzmények vezettek a létrehozásához? Milyen céllal, küldetéstudattal hozták létre?

– Az első Szöveggyár-tábor a Komlóstetői Kerékpáros Sport Klub (Factory Sportaréna, Miskolc-Vasgyár) és a Szépmesterségek Alapítvány közös pályázata nyomán szerveződött, 2011-től a Műút-folyóirat akkori szerkesztői, Kabai Lóránt és Zemlényi Attila vezették. A szépirodalmi rovattal együtt 2018-ban vettem át tőlük a műhelyvezetést. A legfontosabb előzménye és háttere maga a lap volt, a Műútnak ugyanis a kezdetektől kimondott célja, hogy figyeli a fiatalabb generációk munkáját is, adott esetben publikációs lehetőséghez juttatva őket. Ennek sokszor volt előzménye a táborban való részvétel, ott ugyanis olyan visszajelzésekhez juthatnak a táborozók, amelyek reményeim szerint egyrészt hozzásegíthetik őket lehető legsajátabb nyelvük megtalálásához, másrészt megerősítést kaphatnak a folytatást illetően is.

– Milyen infrastrukturális vagy intézményi háttér állt / áll a rendelkezésükre?

– A folyóiraton kívül a legfontosabb hátteret maga a közeg, a Vasgyár adja a mai napig. A műhelyek, a meghívott vendégekkel zajló szakmai beszélgetések – amelyeket jelenleg jellemzően szerkesztőtársaimmal, Jenei Lászlóval és Vásári Melindával vezetünk –, az esti programok, koncertek számára olyan teret adnak, ami elképzelhetetlen a Zónán kívüli világban. Szigetszerű, hiszen semmihez nem hasonlít, mégis nyitott, saját belső tere van – metaforikusan és konkrétan is. Zugok, termek, pincék, föld alatti átjárók. Az anyagi támogatást évek óta a Nemzeti Kulturális Alap pályázatai biztosítják.

– Oktatóként hány ember vett részt a teljes oktatási folyamatban? Milyen szerepet töltöttek be? Kiválasztásuk milyen szempontrendszer alapján történt?

– Az említetteken kívül gyakran vettek részt a műhelyfoglalkozásokon a meghívott vendégek, írók, költők, szerkesztők is, maguk is fontos visszajelzéseket adva a résztvevőknek. A műhelyvezető jelenleg a szépirodalmi rovat szerkesztője, ami azért látszik logikus szempontnak, hiszen egyébként is az ő feladata a beérkező szépirodalmi anyag kezelése, adott esetben a szerzőkkel történő közös munka formájában, szerkesztői javaslatok nyomán. Ilyen módon lehet folytatása a táborban megkezdett munkának a későbbiekben is.

– Milyen formában valósult meg a képzés folyamata?

– A tábor minden évben 3-4 napos, a támogatások mértékétől függően. Általában 3×3 óra műhelyszeminárium, ami gyakorlati fókuszú, illetve az esti beszélgetések, 3×1,5 óra – ezek inkább konkrét, szerzőkkel együtt bemutatott irodalmi szövegekről, alkotó műhelyekről, folyóiratkultúráról, könykiadásról, a szerzővé válás folyamatáról szólnak.

– A hallgatók kiválasztásánál milyen szempontok érvényesültek? Mely korosztály volt a legjellemzőbb, milyen iskolai előtanulmányokkal, s milyen irodalmi előélettel, tapasztalattal rendelkeztek a résztvevők?

– A tábort 16-19 év közöttieknek hirdetjük, így ez a része adott, gyakoribb az érettségihez közelítők részvétele, de a fiatalabbak is képviseltetik magukat. A pályázatok elbírálása a beküldött szépirodalmi anyagok alapján történik, mivel konkrétan ezekkel a versekkel foglalkozunk a műhelyeken, így ezeken van a fókusz a pályázati anyagok elbírálásakor is. Ami az irodalmi előéletet illeti, a publikációk ebben a korban persze még ritkák, az irodalmi táborok és rendezvények ismerete, illetve egyáltalán a kortárs líra egyes szegmenseivel való ismerkedés azonban gyakori, noha a részvételnek nem feltétele.

– Mennyire volt jellemző az eddigi tanulócsoportokban a fluktuáció; mi lehetett ennek az oka?

– Sokan jönnek a táborba egymást követő években, van olyan, aki 3-4 alkalommal is. Ennek lehet az a felismerés az oka, hogy a közös munka folytonossága sokat jelent – nyilván nagyon sok tapasztalathoz juthat az ember, ha olyan visszajelzéseket kap, amelyek korábbi verseivel összehasonlítva tárgyalják a frissebb írásokat. Vannak olyanok is, akik később meghívásos alapon vesznek részt a táborban, egyfajta senior pozícióban, segítve a táborszervezők munkáját és eligazítva az újonnan érkezőket.

– Hogy értékeli a program sikerét a hallgatók részéről? Van-e valamiféle nyomon követés a pályájuk alakulása folyamán, esetleg tartósabb együttműködések valósultak-e meg?

– Az egyik legfontosabb visszajelzés az, hogy igen sokan publikálnak a szöveggyáros fiatal költők folyamatosan a tábor utáni években, sőt, sokan a verseskötetig is eljutnak közülük. A nyomon követés ugyanakkor egy másik felületen is megtörténik. Mivel a Szabó Marcellel együtt vezetett FISz-líraműhelyen is megfordulnak szöveggyárosok, a közös műhelymunka a későbbiekben, egyetemi éveik alatt is folytatódhat, amit kivételesen fontos lehetőségnek gondolok.

– Hogy látja, lehetséges-e, illetve szükséges-e hatékonyabb tehetségazonosítás – gondozási rendszer kiépítése? Mit gondol, ez kinek (kiknek) lenne a feladata, s milyen konkrétumoknak, feltételrendszernek kellene ehhez megvalósulni?

– Az irodalmi táborok általában elérhetőek a 16-19 éves korosztálynak is, ha jól gondolom, ahogy az év közben működő líra- és prózaműhelyek is. A konkrét irodalmi folyóiratokhoz köthető tehetséggondozó programok már ritkábbak, bár nem gondolom, hogy az egyébként is igen sokféle feladattal küzdő szerkesztőségeken ez számonkérhető volna. Saját tapasztalataink alapján a hatékonyság azzal lehetne fokozható, ha az ország különböző pontjain és a határokon túl élő, az írás iránt érdeklődő diákokat jobban el tudnánk érni – ezen biztosan kell még a továbbiakban dolgoznunk. Ami a konkrétumokat illeti, segítség lenne, ha olyan pályázatok kerülnének kiírásra, amelyekhez irodalom és tehetséggondozás nyomán rugalmasabban kapcsolódhatnánk, miközben az utóbbi években mind intenzívebben keressük a közművelődés területeivel is az érintkezési pontokat.

Pánczél András

Fotó: Pálfi Detti / Műút