A kő

Nem, Járfás előző este nem fogyasztott alkoholt. Hacsak nem tekintjük annak azt a négy-öt üveg sört, amit víz helyett ivott meg meccsnézés közben. Bár kedvenc csapata, a Puskás Akadémia sima, 3-0-s vereséget szenvedett a listavezető Ferencvárostól, ezt a jelképes mennyiséget nem tetézte saját gyártású házi pálinkájával, tudatát sem mérgezte az elemző műsor bérszakértőinek közhelyes megállapításaival, hanem gyorsan kikapcsolta a tévét, kiürítette szervezetéből a felesleges folyadék mennyiséget, alsógatyára vetkőzött és aludni tért.

Ennek ellenére, vagy tán éppen ezért, de az is lehet, hogy ki tudja, miért, amikor másnap reggel, kávézás közben kinézett a konyhaablakon, látta Járfás, hogy egy hatalmas, szabályos hasáb formájú, fekete monolit tömb mered ki a földből a hátsó udvaron. Először csak néhány lépés távolságból nézegette, méregette az udvar sarában állva, lehasznált háztartási gépek, lyukas lavórok, vödrök, egy horpadt, bádog öntözőkanna és egyéb lim-lomok között, aztán közelebb lépett hozzá, és mindkét kezével tapogatni, ütögetni, kocogtatni kezdte. Gránit, állapította meg, mert sokmillió év ásvány- és kőzettani ismereteiből néhány csepp Járfás tudatába is átszivárgott.

Amint tapogatta, kocogtatta, hallgatta a kőtömböt, átölelve, fülét is nekitapasztva, egyszer csak megszólította egy hang. Hát, téged mi lelt, Járfás, kérdezte a hang, ami nem egy UFO és nem is holmi testet öltött szellemlény és főképpen nem a magyarok istenének hangja volt, hanem Darabosé, a szomszédé.

Ha már itt van ez a kődarab, gondoltam, ölelgetem egy kicsit, mondta Járfás oldalra lépve, hogy a szomszédja is jól láthassa az egész monolit tömböt.

Nem mondom, szép darab, vakarta meg a fejét Darabos lyukas simléderes sapkája alatt.

Szépnek szép, csak tudnám, hogy került ide, nézett hunyorogva szomszédja szemébe Járfás.

Jó kérdés, mondta Darabos, ettől hiába kérdezzük, nevetett fel zavarában.

Gondolom, talán valaki idehozta, mondta Járfás. Egészen közel lépett a szomszédjához és a tekintetét jelentőségteljesen járatta Darabos és a gránittömb között.

Csak hagyott volna valami nyomot, aki idehozta, pislogott Darabos, ezt csak daruval lehet beemelni.

Kimentek, alaposan körülnéztek az udvar mögötti sáros földúton, átfésülték a gazos mezőt, de nem találtak keréknyomot.

Akkor ez csak egy meteorit lehet, állapította meg Darabos. A múltkor láttam a tévében…, kezdte el, de Járfás leintette. A meteoritnak hangja van, amikor becsapódik, magyarázta, kurva nagy hangja. És beleremeg a föld is, olyan, mint egy kibaszott földrengés.

Hát földrengés, az volt nálunk tegnap, vigyorgott Darabos, Mari hátulról szereti, én meg adtam neki rendesen, hogy a csillár is beleremegett, szakadt ki belőle az önelégült röhögés.

Nem érdekelnek a részletek, mordult rá Járfás, különben is, mennem kell dolgozni.

Mielőtt elindult, Darabos javaslatára készített néhány fotót a monolitról a mobiljával, és feltöltötte a facebookra. Hátha ott kiderül valami.

Aznap a szokásos hétfő reggeli csúcsforgalom dacára idejében érkezett a munkahelyére, a Nagy Elosztó Csarnokba, vagyis a Ferihegyi repülőtér 6-os számú hangárjába, ahol a csomagokat sértetlenül átvette. Bajszos, a kisfőnök visszaköszönt neki, sőt, a nevét is hozzátette: Jóreggelt, Járfás, – ezt mondta! Ez volt az első különös jel. Ráadásul minden címre időben érkezett, egyszer sem kellett tövig nyomnia a gázpedált, vagy üvölteni az ügyetlenkedő sofőrökkel. A piros lámpáknál ráért olvasgatni az idővonalára feltöltött fotójához fűzött kommenteket.

 Járfásnak kevés ismerőse volt, akiket főleg az általános iskolából, a technikumból vagy a munkahelyéről ismert, még kevesebben voltak, akikkel tartotta a kapcsolatot, velük is kizárólag facebookon, vagy messengeren; néha kommentelték egymás posztjait, vagy üdvözlő gifet küldtek névnapra, karácsonyra. Közülük most kiemelkedett szellemességével egy Jobblog nevű kommentelő, akit Járfás emlékei szerint az általános iskolában még Balognak hívtak és a legkevésbé sem emlékeztetett Antonio Banderasra, aki most a profilképéről mosolygott csábosan, sokkal inkább egy tengeri uborkára, amiről becenevét is kapta. Járfás, iszol te eleget, ezt írta Tubi, ahogy Járfás magában még mindig nevezte, amire rekordnak számító, 14 (!) lájkot kapott. De nem ez volt a legnagyobb szenzáció! Történt ugyanis, hogy Zombori, az egykori éltanuló megosztotta a fotót a Filmtörténeti ritkaságok nevű csoportban, ahol filmesztéták, önjelölt sci-fi szakértők, kritikusok és félőrült unatkozók vérszomjas cápaként vetették magukat a témára, egymás húsába tépve marakodtak a koncon, érveltek és szitkozódtak a fotó hitelességét firtatva. Közben egy Lenin nevű, rafinált kibic rablóhalként siklott ki közülük fogában a poszttal és megosztotta a Magyar ateista társaság oldalán. Itt egymás után születtek a minden tudományos alapot nélkülöző, ám annál szellemesebb, vagyis anyagiasabb mémek: monolit az Európai parlamentben, monolit egy szétbombázott kijevi utcán, monolit a felcsúti stadionban. Velük ellentétben egy Emberhalász nevű, filmkedvelő teológus isteni jelet érzékelt a monolitban és a Magyar Szentek oldalon egész népünket sürgős megtérésre szólította fel.

Járfás nem osztotta sem a cinikusok, sem a fanatikusok vélekedését, de jót szórakozott azon, ahogy a két tábor verbálisan egymás torkának esett. Járfás nem tudta, mit gondoljon az egészről: az isteni jelben kételkedett, de a puszta természeti jelenségben is. Járfás nem látott csodát abban sem, hogy ez volt az első alkalom, hogy nem tört bele kis híján a foga Szentirmai néni pogácsájába. Ezúttal mintha még a só-liszt arányt is eltalálta volna az idős hölgy, aki havonta kapott csomagot Lausanne-ból, a lányától, és hálából minden alkalommal a nappalijába invitálta Járfást és addig nem engedte el, amíg el nem fogyasztott néhány darabot a frissen sütött pogácsából. És valóban! Most mintha nem csak az állaga, de még az íze is rendben lett volna!

De az már tényleg a tudomány jelenlegi legvégső határait súrolta, hogy Maci, a kopasz, Fradi melegítős „viselkedés koordinátor”, ahogy magát Járfás előtt nagyképűen aposztrofálta, hatvan, azaz 60 (sic!) forint borravalót adott a Puskás drukker futárnak az Amszterdamból ugyancsak havi rendszerességgel érkező csomagért, amely különböző szexuális kellékeket tartalmazott.

Közben még a nap is kisütött és bágyadt fényével elárasztotta a várost, mintha nem az őszből mennénk a télbe, hanem egyenesen vissza a nyárba. Csoda-e hát, hogy miközben hazafelé, Pestről Budára tartott a Szabadság hídon, arra gondolt Járfás, hogy ha egyszer meghal, mindenképpen egy ilyen napon szeretne? Leengedte az ablakot és kikönyökölt, hadd nyaldossák szőrös alkarját a perverz napsugarak. Be is kapcsolta a Spotify-on az Onslaught-tól a Perfect day to die-t, és a refrént jókedvűen együtt hörögte az énekessel.

Ezt a dalt az algoritmus szerint Lou Reed örökzöld szerzeménye követte, amelybe fülsértően pittyent bele Járfás mobilja, jelezve, hogy üzenete érkezett.” Hívd fel a Főnököt az Irodában, sürgősen beszélni akar veled”, írta Bajszos, a kisfőnök. Járfás jókedve töretlen maradt, mert Bajszos mindig ilyen szikáran üzent, se megszólítás, se egy gif, se egy emoji, de még egy írásjel sem a mondat végén. „Azonnal gyere vissza, egy csomag lemaradt”, „a megrendelő őrjöng, összetörtek a csokinyulak”, „ha öt percen belül nem érsz oda, inkább menj haza és ne is gyere többet”, és hasonlók. Bezzeg a „Főnököt”, és az „Irodát” nagybetűvel írta a seggnyaló.

Járfást most mégis jóleső izgalom töltötte el. Bekanyarodott egy mellékutcába, megállt az út mellett és bepötyögte mobiljába a főnökség telefonszámát. Ez volt az egyetlen szám, amit fejből tudott, mert a titkárnőt mindig úgy képzelte el, mintha a kedvenc pornószínésznője lenne a Pornhubról. Kis türelmet kérek, Járfás úr, búgta Melanie Boobs. Olajos hangja most mintha Járfás farkát kenegetné, annál is inkább, mert ez volt az első alkalom, hogy „úrnak” szólította. Csoda-e hát, hogy amíg a jellegtelen várakozó zene szólt, a pajzán gondolatok karrierről szőtt ábrándokkal kergették egymást Járfás elméjében? Most nagyon fontos, hogy megőrizze a szerénységét. Ez nem volt könnyű, hiszen a nagyfőnök is „úrnak” szólította!

Lehet, hogy a futárok, vagy hogy is nevezik magukat, látszólag csak apró, jelentéktelen részecskéi a vállalatnak, de valójában nagyon is nélkülözhetetlen részecskék, mondta ünnepélyes hangon a nagyfőnök, majd sorolni kezdett néhány dicsőséges statisztikai adatot. Járfás ügyelt arra, hogy miközben elképzelte, amint Bajszos szemlesütve átadja neki a 6-os számú hangár kulcsait, vagyis a zsíros, nyugdíjas állásét, határozott és tárgyilagos „igenek” és „értemek” életszerű kombinációjával őrizze a látszatot, hogy éberen figyel, issza a nagyfőnök minden szavát. Majd, amikor azt hallotta, hogy „mindannyiunk érdeke, hogy ez a remek tendencia folytatódjon”, gondolatban már a szerény, mértéktartóan rövid hálabeszédet kezdte fogalmazni az Oscar-díjátadó mintájára. Ezért, vállalatunk jó hírnevének megtartása érdekében arra kérem, folytatta a nagyfőnök, mialatt Járfás szíve már a dobhártyájában dörömbölt, törölje komolytalan posztját a Facebookról. 

Járfás nem emlékezett rá, hogy jutott haza. Csak állt megkövülten, lehasznált háztartási gépek, lyukas lavórok, vödrök, egy horpadt, bádog öntözőkanna és egyéb limlomok között az udvar sarában és nézte a monolit hűlt helyét. Mintha azzal, hogy törölte a Facebookról, a valóságból is törölte volna. Vagy mintha ő maga változott volna monolittá.

Na, mi van, Járfás, szólította meg egy hang, ami nem egy UFO és nem is holmi testet öltött szellemlény és legfőképpen nem a magyarok istenének hangja volt, hanem Darabosé, a szomszédé. Kimentek, alaposan körülnéztek az udvar mögötti sáros földúton, átfésülték a gazos mezőt, de nem találtak keréknyomot.

Lehet, hogy mégis csoda volt, dünnyögte magában Járfás.

Hogy mondod, kérdezte Darabos.

Semmi, mondta Járfás, jóéjszakát.

Jóéjszakát, mondta Darabos.

Járfás aznap este nem fogyasztott alkoholt. Hacsak nem tekintjük annak azt a négy-öt üveg sört, amivel azt a tizenhét Dormicum tablettát vette be tévénézés közben, amit a háziorvosa írt fel, hogy stresszes napokon is könnyen aludjon el. Bár a legszimpatikusabb figuráról a film végére kiderült, hogy ő a gyilkos, ezt a mennyiséget nem tetézte saját gyártású házipálinkájával, tudatát sem mérgezte a reklámok hivalkodó hazugságaival, hanem gyorsan kikapcsolta a tévét, kiürítette szervezetéből a fölösleges folyadék mennyiséget, alsógatyára vetkőzött és aludni tért.