tiszatáj | 2018. október 15.

A hitelesség látszatának megteremtése

VERES ATTILA KÖNYVBEMUTATÓJA
Három éves kihagyás után visszatért a Próza Nostra Irodalmi Estek című programsorozat Szegedre. Október 4-én a Próza Nostra kritikusai, Benkő Marianna és Pozsár Anett beszélgettek Veres Attila horror szerzővel Odakint sötétebb című regényéről, illetve az idei könyvhétre megjelent novellagyűjteményéről, az Éjféli iskolákról. – BORBÍRÓ ALETTA BESZÁMOLÓJA

VERES ATTILA KÖNYVBEMUTATÓJA

Három éves kihagyás után visszatért a Próza Nostra Irodalmi Estek című programsorozat Szegedre. Október 4-én a Próza Nostra kritikusai, Benkő Marianna és Pozsár Anett beszélgettek Veres Attila horror szerzővel Odakint sötétebb című regényéről, illetve az idei könyvhétre megjelent novellagyűjteményéről, az Éjféli iskolákról.

A beszélgetést nagy izgalom előzte meg a közönség részéről, mindenhonnan párbeszédfoszlányokat lehetett hallani, könyvélményekről folyó diskurzust. A szerző és a moderátorok megjelenésével csend lett, és a figyelem az est szereplőire terelődött. Benkő Marianna üdvözölte az érdeklődőket, Pozsár Anettől pedig el is hangzott az első kérdés, amely a hazai novellapiac és a zsáner irodalom helyzetére irányult. Veres erős állítással kezdte: szerinte nincs itthon piaca a novelláknak, és a novellakiadástól való félelem a kiadók oldaláról is érzékelhető, hiszen csak nagyon ritkán jelentetik meg fiatal szerzők vagy első kötetesek szövegeit. Veresnek szerencséje volt, mert az Odakint sötétebb című regénye annyira jól fogyott, hogy a kiadó beleegyezett az új novelláskötete megjelentetésébe. A szerző szerint a novellákra igényt kell teremteni, akkor talán elindulhat valamiféle változás, habár, mint mondta, jobb a helyzet, mint két évvel ezelőtt, hála például a The Black Aethernek [horror irodalmat közlő fanzin – a szerk.]. Hozzátette, ez a változás látható a Gabo által még idén megjelenő Az ​év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 válogatáskötet létrejöttében is.

Pozsár a novellák témájánál maradva az Éjféli iskolákra terelte a szót, amely az ő olvasatában egyetlen szöveguniverzumként jelenik meg, köszönhetően a többször előforduló személyeknek és motívumoknak (amelyből az Odakint sötétebb lapjain is fedezhetünk fel elemeket), nem meglepő módon tehát a szövegek egymáshoz való viszonya iránt érdeklődött. Veres először a regény és a novella közti különbséget igyekezett megragadni, amely szerinte abban áll, hogy a regény nagyobb ívet jár be, eljut A-ból B-be, míg a novella inkább valami szeleteként fogható fel. Ha összekapcsolódnak, ahogyan az Éjféli iskolákban, akkor nem egyetlen nagy történetté állnak össze, hanem ugyanazt a témát járják körbe több szempontból. Éppen ezért a teleologikusság is hiányzik a novelláskötetből, hiszen a regénnyel ellentétben nem akar egyetlen koherens történetet létrehozni. A novellái inkább állapotokat vizsgálnak meg.

Amennyiben befejezte volna egyik elkezdett történetét, akkor az Éjféli iskolák novelláit egyetlen történetívre fel lehetett volna fűzni, amely így az Odakint sötétebb előzményeként szolgálhatott volna, hiszen a regény egyik szereplőjéről szólt volna, akit romantikus szálak kezdtek volna fűzni az Éjféli iskolák első novellájának női karakteréhez. Mint mondta, ezt azért vetette el, mert a tervezett zárósztorival a novellalánc kifutása tematikusan megismételte volna a regény befejezését. Ha megírta volna, akkor – meglátása szerint – a novelláskötet a lényegét veszítette volna el: nem egymás hatását erősítették volna fel a szövegek, hanem a regényekre jellemző ívet járták volna be. Ezen a ponton Veres az első kérdéshez is visszacsatolt, hiszen szerinte az Éjféli iskolák recepciója is jelzi a magyar novellapiac hiányát, mert ha lenne, az olvasók nem annak örülnének, hogy a szövegek összekapcsolódnak a szereplők és a visszatérő motívumok által, hanem önálló történetekként fogyasztanák őket. Ezt segítené elő, ha a novellák nem könyvvé szervezett struktúrában jelennének meg, hanem több folyóiratban vagy válogatáskötetben Veres szerint az Éjféli iskolák átmenetet képez az amerikai mintájú novelláskötetek – amelyek már korábban publikált novellákból állnak – és a regény között.

Ezt követően Benkő Marianna a novelláskötet végén található utószót hozta játékba, abban ugyanis a szerző egy írása kapcsán úgy fogalmaz:

[…] felerészben lovecrafti rettenet, felerészben egy átlagos hétfő reggel.

Benkőt a részletre vonatkozóan az érdekelte, hogy a hétköznapian induló, majd hirtelen horrorba átforduló szerkesztés mennyire tudatos a szerzőnél. Veres elmondta, nem gondolkodott eddig sokat ezen, számára az a fontos, hogy a történet hiteles legyen – úgy jó a sztori, ahogy nem omlik össze –, a fantasztikus fikció lényege ugyanis éppen a hitelesség látszatának megteremtésében rejlik. Erre mondott is egy egyszerű példát: ha olyan helyről írsz, amit mindenki ismer, mondjuk Szegedről, akkor a közösség közös tudására kell alapozni, mert egyetlen fals hang tönkre teheti a hitelességet, és hiába lesz tele például vámpírokkal, senkit nem fog érdekelni, mert nem sikerült hitelesen megteremteni a közeget. Emiatt a sztori össze fog omlani, mert a vámpírságon túl semmilyen egyéb jelentést nem tud nyújtani. Mint kifejtette, az ő regénye vagy novellái is lehettek volna olyanok, mint a Narnia Krónikái, ahol egy jobb világ vár, de ehelyett inkább a magyar valóságból merít.

A valóságot kell jól megragadni ahhoz, hogy a fantasztikum működni tudjon –

mondta végül.

Ezt a témát vitte tovább Benkő, mikor megjegyezte, hogy sok olvasó számára a magyar helyszínek, magyar nevek nem tudnak hitelesen működni. Veres szerint ez nemcsak az irodalomra igaz. Példának hozta az Európa Expressz című akciófilmet, amit summázott is: „Magyar Die Hard vonaton. Magyar Die Hard IC-n.” A közönség egyhangúan nevetett, Veres pedig rávilágított, hogy nagyjából ez a reakció várható szinte mindenre, ami zsáner.

Ellenpéldaként hozza a Liza, a rókatündér című filmet, amely a fantasztikus elemek ellenére azért tudod működni, mert olyan alternatív magyar múltba helyezi a történetet, ahol nem volt kommunizmus. Ezzel a kitétellel a nézők számára megkönnyíti a befogadást, mert az nem a mi valóságunk, az egy másik valóság. Veres szerint Magyarországon akkor lehet fantasztikumot csinálni, ha magát a közeget elemelik a valóságtól, mert ennek a valóságnak nem lehet része a fantasztikum, szemben azokkal a filmekkel, amelyekben New Yorkot újra és újra lerombolják.

Így van kondicionálva a néző: már a nagyapja is olyan filmeket nézett, amikben New Yorkot lerombolta egy óriás szörny –

indokolta Veres, majd hozzátette, van egy közös, generációkon átívelő felfogás arról, hogy abban a közegben megtörténhet a fantasztikum.

Ezzel szemben Magyarországon nem volt zsáner – kivéve a melodrámát és a komédiát –, sőt, meg sem próbáltunk új zsánereket teremteni, így a közönségnek nincs közös fantáziatudása, az ország a fantázia számára nem pregnáns. Veres saját szavait használva elhangozott, nem tudunk belevetni olyan magvakat, amikből elfogadnánk, hogy olyan dolgok nőnek ki, olyan dolgok történnek az országban, amik nem részei a közös valóságunknak. Szerinte csakis akkor tudunk elfogadni egy ilyen alternatívát, ha az komédiával van felhígítva, hiszen a humor negligálja a valóságot.

A szerző ezután elárulta, úgy gondolja, hogy Tarr Béla világában stilárisan jól működne a horror, bár ezt a lépést Tarr nem teszi meg [a szerző ezt az elképzelését az Odakint sötétebb alternatív történelmi világába is beépíti hamis idézet formájában ­– a szerk.]. A legnagyobb probléma, folytatta Veres, hogy a szerzők nem jó sztorit akarnak írni, ami éppenséggel zsáner, hanem sci-fit, fantasyt vagy horrort, amihez a legegyszerűbb módot választják: az olvasott, és működő szüzséket átültetik, a szereplők és a helyszínek pedig magyar neveket kapnak. Veres szerint az áthozott dolgokkal az a gond, hogy nálunk összeomlanak, méghozzá azért, mert a közeg hitelteleníti azokat (pl.: nem hisszük el, hogy Magyarországon vannak szuperhősök).

További probléma, hogy a hazai közegben a morális viszonyok sem világosak – Veres ezt ismét egy példán keresztül szemléltette: nem hisszük el, hogy Magyarországon a rendőrök jófejek. John McClane [a Die Hard főszereplője – a szerk.] magyar megfelelőjéről, McClane Józsiról nem hisszük el, hogy megmenti a feleséségét a plázában a terroristáktól, akik valójában pénzt lopnak, mert úgy gondoljuk, ő is beállna rabolni. Ennek a nézetnek az lehet az oka, hogy a magyar filmek sorából hiányzik a western. Amennyiben mégis volt, csak a késeit tükrözi, vagyis a western morális szétbontása Magyarországon a vég és a kezdet is egyben. Nálunk a világ nem lesz jobb hely, így nem meglepő, hogy A nyomozó az egyedüli működő krimi Magyarországon.

A beszélgetés végéhez közeledve Veres már nem válaszolt ilyen fokú mélységben, és több kisebb kérdést tettek fel inkább a moderátorok.  A hallgatóság számára így is kiderült, hogy a szerző első horrorral kapcsolatos élménye az Üvöltéshez köthető, amikor is a stúdióban a bemondónő farkassá változik, illetve a Twin Peaks záróepizódja, amely nagy hatást gyakorolt rá. Fény derült arra is, hogy olvasmányai kezdetben King és Lovecraft voltak, később – az idegen nyelv elsajátításával – viszont egyre csak bővült azon szerzők palettája, akiknek merít az írásművészetéből. Ennek ellenére, fűzte tovább, műveiben igyekszik olyan hangot megütni, ami elfedi ezeket az érintkezéseket (kivételként említette Thomas Ligottit, aki konkrétan a Vérvörös gépezet című novellájára hatott), és ha akadnak is nyilvánvaló hatások, akkor sem kizárólag zsánerszerzőktől jövőek.

Végezetül kiderült, Veres jelenleg egy regényen dolgozik, amiben nem lesznek „cuki csápos lények”, ahogyan az Odakint sötétebb esetében hanem emberekről fog szólni, az idegenség pedig egy metafizikai állításból fog fakadni. A készülő regény munkacíme: A város darabokban.

Borbíró Aletta

Veres Attila: Éjféli iskolák 

Agave Könyvek Kiadó Kft.

Budapest, 2018

320 oldal, 2788 Ft.