A cél az élő szöveg

Illés Róbert műfordító ezidáig mintegy százharmincöt címet fordított angol nyelvről, a művek eredeti nyelvükön igen sikeresek voltak. Olyan könyvek magyar átültetője, mint például Joseph Boyden Az orenda és A fenyők között, Patrick Ness Égj, James Ellory Fehér Jazz vagy Charles Dickens Karácsonyi ének című könyve. Jelenleg Joseph Boyden Born With A Tooth című regényét fordítja.

Március folyamán három vendégelőadást tartott a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Magyar Irodalmi Tanszékén, elsősorban az Alkalmazott Irodalomtudomány MA szakirány hallgatói számára, de az előadásokon részt vehettek a Kreatív írás BA specializáció, illetve az irodalomtudományi doktori képzés hallgatói is. A három előadás közül az első a fordítás nehézségeiről szólt, melyben taglalta, mennyivel tud többet egy húsvér műfordító, mint a DeepL vagy a Google Translate. A második előadáson egy-egy könyv újrafordításának dilemmáiról és nehézségeiről szólt. Az utolsó alkalommal a magyar könyvkiadás sajátos, korántsem egyértelmű és fényes jellegével és működésével foglalkozott. Illés Róbert tizenöt olyan könyvről beszélt, amelyeket ő fordított, s ennek kapcsán számos műhelytitkot osztott meg a hallgatókkal a műfordítás, könyvkiadás, szerzői jogok kérdéséről, a fordításirodalom hazai fogadtatásának jelen helyzetéről, a műfordítói működés problémáiról, a szakma utánpótlás-képzésének hiányáról, a kiadókkal való kapcsolatról, mely néha harcos, néha gördülékeny, és arról, mit tud tenni egy fordító, ha szívügye egy szerző.

A második előadáson kérdezni is lehetett, az idő nagy része a hallgatók kérdéseivel telt. A „mitől függ az újrafordítás” kérdéséről elmondta, hogy jórészt a kiadók „jókedvétől függ.” Általánosságban előfordul olyan eset, hogy a kiadó nem akarja kiadni az adott könyvet, de a fordítónak szívügye a szerző, vagy csak maga a kötet, ezért ingyen, vagy erős engedmények fejében lefordítja a szöveget. Ezek az (újra)fordítások „anyagilag nem érik meg a fordítónak.” Azonban, ha a fordítás „nem várt sikert” arat az olvasók körében, a fordító is jobban jár, bár ez utóbbi hozadék az egyéni megállapodásoktól függ. Jellemzően a fordítóknak elő van jegyezve egy pár könyv a kiadóiknál, amelyekkel dolgozniuk kell. A covid-járvány ezen a területen is megszorításokat hozott, ugyanis a „kiadók megijedtek, hogy senki nem fog könyvet venni”, ezért öt előjegyzéséből általában hármat visszamondtak.

Kérdésként fölmerült, hogy mi a helyzet abban a fordítói helyzetben, ha egy bizonyos szónak nincs magyar megfelelője. Illés válasza velős volt:

Megtudtuk, hogy Illés Róbert eddig tizenhárom-tizennégy kiadóval dolgozott, s akikkel most is kapcsolatban van, az többek közt a Jaffa, a Trubadúr és a Helikon kiadó. Szeret egyszerre három-négy kiadóval dolgozni, anyagilag így érzi magát biztonságban, azonban fontos neki a közvetlen kommunikáció. Az, hogy ne csak egy segédszerkesztővel kommunikáljon a munkája kapcsán, aki majd továbbítja a kérését vagy kérdését a vezetőségnek, hanem közvetlenül el tudja érni a korrektort, az olvasószerkesztőt, a főszerkesztőt, a nyelvi lektort, akárkit, akihez kérdése van. A gördülékeny, szabad és gyors munka szempontjából ez elengedhetetlen. Többek közt ezért is kerüli a nagy kiadókat, ahol a szervezeti hierarchia bürokratikus működése nagyon is jelen van.

Arra a kérdésre, hogy milyen volt az első fordítása, azt válaszolta, hogy „nem volt jó.” A Leiter Jakab blog, mely egy a félrefordításokra szakosodott blog volt, sorra vette az első fordításának hibáit. És itt meg is érkeztünk az első újrafordítással kapcsolatos problémához: mihez kezdjünk, ha egy általunk fordított regényt kell újrafordítani? „Ez esetben – mondta el Illés – magunkat kell felülvizsgálni.” Műfordítói ars poeticáját is megvallva folytatta: „Úgy kell dolgozni, mintha senki nem jönne utánunk.” Ezzel utalva arra, hogy a lehető legjobb és legtökéletesebb munkát végezzük mindig.

A „mennyi idő alatt készül el egy fordítás” kérdésére vegyesek voltak Illés válaszai. Elmondta, hogy most egy vastagabb könyvön két hónapot dolgozik, de van, hogy ez megvan öt hét alatt is. Többnyire regényfüggő, hogy milyen hamar lehet vele haladni. Illés mesélt első megbízójáról, az azóta már megszűnt Kelly kiadóról. „A Kellynél nem volt szerkesztő.”¹ Ellenben a következő munkáltatója, a Cartaphilus már egy más kategória volt, „az volt az igazi iskola.”

Illés ars poeticájának egy másik meghatározó része a következő „tétel”: „Nem a tökéletes fordítás a cél, hanem az élő szöveg.” Problémának tekinti, hogy „nincs jó szakemberképző”, így a könyvszakmában dolgozók kénytelenek magukat képezni. Egy másik műhelytitok szerint, azokban az esetekben, „ha sok a félrefordítás egy szövegben, azt újra kell fordítani.”

Az újrafordítás okait elemezve Illés három alapvetést fogalmazott meg:

1. Akkor fordítsunk újra egy szöveget, ha rossz a már meglévő fordítás. Erre példának hozta John Ronald Reuel Tolkien A hobbit című regényének első fordítását, mely A babó címmel jelent meg Tótfalusi István és Szobotka Tibor fordításában.
2. Előfordul olyan eset is, hogy a fordító mindenképpen újra akar fordítani egy művet, mert szívügye a szöveg. Ez történt például Salman Rushdie Sátáni versek című kötetével is.
3. Végül akkor fordítanak újra egy szöveget, ha a fordítás jogai le vannak kötve. Így, ha valamely másik kiadó is ki szeretné adni, ahhoz új átültetésre van szükség. Így járt a Helikon kiadó, mikor Charles Dickens Karácsonyi ének című kötetét szerette volna kiadni a Helikon Zsebkönyvek-sorozatban. Erre a feladatra Illés Róbertet kérték fel.

A magyar fordítói hagyományra jellemző, hogy olykor félrefordítások vagy pontatlan fordítások kanonizálódnak. Erre példa Jerome David Salinger The Cather in the Rye című regénye, mely magyarul Zabhegyezőként jelent meg s ez a cím kanonizálódott, úgy irodalomtudományi berkekben, mint olvasói körökben. A regényt végül Barna Imre átültetésében, Rozsban a fogó címmel újra kiadták. Vagy Ernest Hemingway Nobel-díjas regénye, a The Old Man and the Sea, mely magyarul Ottlik Géza fordításában jelent meg Az öreg halász és a tenger címen, holott az eredetiben szó sincs halászról, csupán horgászó öreg emberről.

Illés mesélt legutóbbi munkáiról, például George Orwell Állatfarm című regényének újrafordításáról is. A nevekkel volt a legnagyobb munkája, ugyanis ebben az esetben is kanonizálódtak a nevek. Hógolyó és Napóleon nevét nem lehetett megváltoztatni, igaz nem is kellett. Bandiét, az igás lóét sem, noha elgondolkodott rajta, de végül maradt a korábbi megoldásnál. Rózsinak, a kancának, azonban új névre volt szüksége. Itt föl kellett kutatni, hogy milyen lehetséges magyar lónevek léteznek. Illés arra jutott, hogy vannak döntések, amelyek nem spórolhatók meg. Kérdésként merült fel benne, hogy szükséges-e az irodalomtörténészek kedvére tenni a címek és karakternevek változtatásakor? Azt a döntést hozta, hogy tisztelettel, de nem. Főként, ha a szöveg megkívánja ezeket a változtatásokat.

Problémaként merült fel az is, hogy ha dialektusokat akar fordítani, akkor mitévő legyen. Vannak kérdések, amelyekre nem fog az ember választ kapni. Hasonló probléma a szlengek fordítása is. Ezesetben lehetséges megoldás új szlenget kitalálni.

Összességében nagyon informatív, hasznos, jó hangulatú, sokszor humoros hangvételű előadásokat hallhattunk és megbizonyosodhattunk afelől, hogy a fordítók élete sem csak gépies fordítgatás, hanem sokszor nagyon komoly szakmai és egyéni ízlésbeli vitákat kell lefolytatnia a műfordítónak, saját magával.

Csabay-Tóth Bálint

¹Ezt jól fémjelzi a következő cikk is: https://hvg.hu/shake/20090402_kiado_konyv_hianyzo_fejezet (Megtekintve: 2023. 03. 15.)