Tiszatájonline | 2022. március 16.

Törzsasztal Műhely

A bolygó, ami a szokatlan körül forog

SZTERCEY SZABOLCS: PLÜSSBOLYGÓ

BORBÍRÓ BÍBORKA KRITIKÁJA
Elválni a szüleidtől, önmagaddal házasodni, távirányítós sebeket kapni karácsonyra. Sztercey Szabolcs ilyen és ehhez hasonló képekkel ragadja meg a családi problémákat második, Plüssbolygó című kötetében. A könyv vállalása: eltörölni az eddig rögzült konvencionális elképzeléseket családról, szerelemről és otthonról. Sztercey nemcsak új színt hoz a kortárs líra családtematikát feldolgozó korpuszába, de bizonyítja, hogy még mindig lehetséges egy-egy távoli perspektívából felmutatni azt, ami ennyire közeli, szó szerint: rokon…

A kötet borítóján a zölden világító „plüss” szót leszámítva egy fekete-fehér illusztrációval találkozunk, egy várandós nő gömbölyödő hasával, oldalnézetből. Fazakas Noémi munkája, amely Szucher Ágnes egyik képe alapján jött létre, azért okoz feszültséget, mert a „magzat” is láthatóvá válik, miniatűr felnőttként lebeg a magzatvízben. A kép sűríti a versekben megjelenő családtagok között fennálló (ki)fordított viszonyokat, a szerepek felcserélhetőségét.

A versek között felbukkanó gyerekrajzok gyereknarratívát hoznak létre annak ellenére, hogy a versek olyan témákkal és megközelítésekkel is élnek, amelyek a felnőttléthez kapcsolódnak. Ez a kontraszt teremt feszültséget a két életszakasz között, miközben el is mossa a határokat – mint ahogyan teszi ezt a kötet hagyományos és szokatlan, test és tárgy, ember és szerep ellentétként megképződő párosai között. Nem csak az illusztációk egészítik ki a verseket, de a versek is párbeszédbe lépnek az illusztrációkkal. Gyakran fordulnak elő rajzokkal, rajzolással kapcsolatos szóképek: „anya / pótkerék nélkül is ügyesen gurul tovább, majd a besatírozott / fák alatt pihennek a padon, és egymásra találnak / a fehéren hagyott részekben”. (sztanyiszlavszkij, 28.) Vagy:  „A játék egeret tartotta meg, amit még / kisebb korában kapott szülinapjára, / és a távirányítós madarakat, amit / külön vett hozzá apa. Néhány / gyerekrajzot, amiről az hiányzik, / aki ránéz”. (plüssbolygó, 71.

A kötet mer és tud is beszélni arról, hogyan üresednek ki a szülők a saját szerepükben azzal, hogy gyermeküket állítják mindennapjaik központjába. Anya olyanná válik az amit meg tudtam menteni című versben, mint egy hűtő, amit nyitva felejtettek, míg apa kiüresedett az akváriumban, le kellett engedni, mert a benne úszkáló halakat egyre ritkábban etette. A gyerek a szülők kiégésének okait önmagára vezeti vissza, erre rendszeresen reflektál:

„[...] szervem a villanykörte. anyám folyton keres
valamit, kasmatol, tesz-vesz, olvasgat,
kutat valamit ennél a fénynél.
és folyton panaszkodik, hogy milyen
kurva nagyok a villanyszámlák.” (55.) 

Egyes versek nem gyermeki bűntudatról, a szülők megfigyeléséről szólnak, hanem a komplett család hiányzó – leginkább női – tagjáról, arról, hogyan élik meg közösségként ezt a veszteséget. Bár a szülő fizikai jelenléte megszűnik, a csonka család helyzete nem válik se kevésbé, se sokkal fájdalmasabbá. A kötetben megjelennek más, a hagyományostól eltérő családmodellek is, mint az egyedülélés a víceumban és a fészekben, vagy az örökbefogadás a caesarea című versben, ahol a gyermek újraszületik nevelőanyja testében, hogy „ha majd felnő / ne érezze rosszul magát, / és ne kelljen titkolózni, majd magyarázkodni, / hogy kik is a valódi szülei”. 

Sztercey a testet gyakran használja fel meglepő szóképekben, és a versek tárgyává is újszerűen teszi. A test a szövegekben szétszedhető, variálható és átalakítható. A részek elveszítik eredeti funkciójukat, eszközökké válnak: a szív villanykörte módjára becsavarható vagy puskaként lő a másikra. A sebek lehetnek játékok, máskor lecsatolható hallucinogén szerek. A hétköznapokban használt dolgok is ehhez hasonlóan vesznek fel emberi alakot. A tálalásban a lírai én olyan élelmiszeralapanyag, ami önmagát főzi meg úgy, hogy mintegy „szuperhozzávalóként” keveri bele, magába kedvesét. Az örökzöld esetében az anya, aki megcsalta a férjét, egy családból kivágott fenyőfa, akit elvittek feldíszíteni. 

A test előtérbe helyezése főként azoknál a szövegeknél válik izgalmassá, amelyek a várandósságot, illetve születést tematizálják. Különös, hogy egy férfi szerző foglalkozik ezzel a témával, de talán éppen ezért válnak az anyai perseptívából megírt versek a kötet legizgalmasabb pontjaivá. A kezdővers, az osztozás, olyan groteszk helyzetet teremt, amiben a szülés nem egyetlen nőhöz kapcsolódik, hanem a család összes nőtagja vállalja a csecsemő egy adott testrészének világra hozását: „volt, aki a karját szülte meg, / volt, aki a fejét, egyenként a fontos / szerveket, a lábát és a csontokat, / gyűltek a hozzávalók, az anyák / dédelgették, pólyába csavarták / az újszülött darabokat”. (7.) Ezzel szemben a parazitában orvosi beavatkozás által történik a megtermékenyítés, a várandósság pedig olyan, mint a katonai kiképzés, amelynek végső célja az anyaságra való felkészítés. „Mindennap anyaedzés: / műanyag babákon tanítják a helyes tartást, / kínos gyerekrajzokhoz, / ügyetlen napocskákhoz keresik a megfelelő dicséretet, / gyerekterveket tanulnak”.

Két verscím – sztanyiszlavszkij, strasberg-módszer – olyan színházzal foglalkozó személyeket jelöl, akik a színházi szerepjátszás megújításában vettek részt, hiszen felvetéseikkel, módszereikkel átalakult a szerep és színész között fennálló viszonyrendszer. Ezek a szövegek a családban, illetve a párkapcsolatban fennálló szerepek lehetséges variációit tárgyalják. A sztanyiszlavszkij esetében az apa-, anya- és gyerekszerepek cserélődnek egymással, azt vizsgálják, milyen egy család másik tagjaként élni, hogyan kell viszonyulni a másikhoz, mik a nehézségei vagy előnyei az eltérő szerepeknek:

„Anya szeret apa lenni, ilyenkor úgy cserélgeti magában
a kétségeit, mint a műanyag robotban az elemeket,
sokat hallgat, és a homlokára kiülnek a belső szavai,
gyerekként viszont nem kimagasló, sokat felesel [...]”. (23.)

A strasberg-módszer nem egyes szerepekkel, hanem kapcsolattípusokkal játszik el. A partnerek különböző viszonyokat tartanak fenn párhuzamosan, mert ha esetleg „valamelyikben szakítottak, / mentőhálóként ott volt egy másik, / így soha nem veszítették el egymást.” A személy és szerepvariációk között fennálló viszony, a lehetőségek közötti átjárás újra és újra előkerül, egyszer az anya próbál ki új családot (Erasmus), máskor az egyik fél keres a maga helyére másik, alkalmasabb partnert (megyek is tovább). Ezek a játékok azért működőképesek, mert a karakterek, akiket Sztercey használ, nem mint individuumok, sokkal inkább mint archetípusok vannak jelen.

A Plüssbolygó a szokatlan körül forog, miközben a társadalom működésének felborulását figyeli és vizsgálja. A család- és kapcsolatmodellek, ezek az apró közösségek, amelyek a nagyobbak működését reprezentálják, egészen alapegységeikig esnek szét Sztercey világában, hogy aztán folyamatosan újraszerveződhessenek. A kötet ezáltal reflektál arra, hogy a hagyományos családmodellek átalakulnak, változnak a normák, a nők belépnek a munka világába, a férfiszerepek alapjai meggyengülnek. A szövegek egyúttal a folyamatok közben létrejövő más családi formákra is érzékenyítenek a perspektívaváltások és eseménytörések által, amelyek már-már a fantasztikum irányába sodorják a szövegeket.

Borbíró Bíborka


(A szerző a szegedi Törzsasztal Műhely tagja)


Fiatal Írók Szövetsége
Budapest, 2021
72 oldal, 2000 Ft
Sorozat: HERVAY KÖNYVEK