A bádograkétás Mikulás, a délszláv háború és az irodalom

Az SZTE Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszéke és a Bakonyi Alapítvány által szervezett Bolygó Bolygó Bogozó programjai két részből állnak: az író-olvasó találkozók előtt az Iskolai és gyermekkönyvtáros specializáción tanuló harmadéves hallgatók irodalomterápiás foglalkozáson vesznek részt, és az éppen meghívott író/költő egyik művét olvassák magukra. Király Hajnal, a szegedi Fejlesztő irodalomterápia szakirányú továbbképzés egyik oktatója Tóbiás Krisztián A Mikulás rakétája című verseskönyvéből azt a szövegrészletet választotta ki, mely az életet egy piros gumírozott dobókockához hasonlítja. 

Lapis József nyitókérdésére az irodalomterapeuta kiemelte, hogy azért döntött így, mert a csoporttagok éppen a pályakezdés, szakmaválasztás előtt állnak. A foglalkozást úgy építette fel, mint a gyerekcsoportoknak tartottakat: strukturáltan, imagináltan, mentalizációs játékkal járták körül a felmerülő kérdéseket. A piros gumírozott dobókockát szinte a markukban érezték, és a költői jelző miatt még inkább kiszámíthatatlannak, halkabbnak (s ezáltal észrevétlenül megtörténtnek) értelmezték az élet eseményeit, miközben saját élethelyzeteikbe emelték át a diákok az olvasottakat. Tóbiás érdeklődve hallgatta Király beszámolóját, s elmesélte azt a kisgyermekkori, gyakori élményét, melyhez mindig egy dobókockát vizualizált – ebből az emlékből jött létre a vers. Hangsúlyozta, hogy nem szereti erőltetni, hogy a vers az olvasónak is ugyanazt mondja, mint neki, hiszen ő csak megjelenít. Éppen ezért izgalmas volt számára hallgatni, hogy az olvasók mit látnak bele a versképeibe, verstörténéseibe.

Érdemes megemlíteni, hogy a mű alapkontextusa a délszláv háború, az ebből fakadó események feldolgozása. Tóbiás jelezte, hogy bár megjelenésében a gyerekkönyveket idézi a kötete,

Olyan szituációkat írt le, amibe a felnőttek kényszerítik bele a fiatalokat. Ezeket a helyzeteket kell elszenvedniük, így a háborút és annak következményeit. A gyerekek viszont az élményeikből saját eszközeik segítségével, a mesékből, történetekből felépítenek egy saját magyarázatot a körülöttük zajló történésekre. A képi anyag – Turi Lilla vizuális értelmezései – gyermekkönyvre emlékezteti az olvasókat, célja, hogy közelebb vigye a felnőtteket ahhoz a lelkivilághoz, melyben a gyerekek élnek. Lapis kérdésére (miszerint a mű használható-e háborús tapasztalatok közvetítésére, megértésére és feldolgozásának könnyítésére, valamint jól alkalmazható-e a fiatalok számára is) Király Hajnalban fogalmazódott meg, hogy természetesen alkalmazható lehet feldolgozás, önterápia céljából.

Lapis jelezte, hogy Tóbiás könyvére jellemző a kétféle minőség, azaz, hogy egyszerre tragizáló és szellemesebb, humorosabb hangvételű. Párhuzamba állítható a svéd típusú gyereklírával, mert ott is ezt a minőséget alkalmazzák, társadalomkritikai elemeket tartalmaz és nézőpontkülönbségekből fakadó iróniával van átitatva. Tóbiás azonban gyerekként leginkább a Messzike című, jugoszláviai magyar gyerekvers-antológiát olvasta, mely a hetvenes évek végén jelent meg Újvidéken a Forum Kiadónál, s többek között Kopeczky László, Ladik Katalin, Tolnai Ottó, Domonkos István és Cs. Simon István verseit tartalmazza.

Visszagondolva, a költőt az irodalom segítette keresztül élete nehéz, háborús időszakán, mely tizenéves korától egészen huszonhárom éves koráig tartott. Volt ebben az időszakban szegénység, embargó, menekülés a kötelező katonaság elől, sőt külföldről való hazatoloncolás is. Arra, hogy őt az irodalom, a sok olvasás segítette (kezdve a gyerekkönyvektől, az Asterix-képregényeken, sőt ponyvákon át a szépirodalomig), megakadályozta abban, hogy traumatizálódjon, akkor jött rá, mikor Magyarországra költözése után hazalátogatott. Akkor látta meg, hogy a vajdasági emberek szomorúsága, komorsága, depresszívsége élesen szemben áll az ő vidámságával. Másrészt, ő úgy érzi, hogy annyi negatív élménye nem is volt a háború alatt, mert gyerekként, fiatalként neki ez volt a normális, nem tudta, hogy másmilyen is lehetett volna, másképpen is lehetett volna élni. Gyerekkorától fogva életének fontos részét képezi az olvasás, a kilencvenes évek délszláv háborúi előtt szüleivel kevés pénzből (pl. a Luca pogácsákba rejtett aprópénzek összegyűjtéséből) több táska könyvet tudtak vásárolni Szegeden. A háború kitörése után olvasta el ezt a rengeteg könyvet. Ennek ellenére őt gyerekként a természettudományok, a kémia világa érdekelte, és az, hogy végül az irodalmi pályát választotta, egy kéthetes szabadkai irodalmi tábornak köszönhető, ahol Szajbély Mihály irodalomtörténésszel is megismerkedett.

Lapis és Tóbiás nemcsak az irodalommal, a könyvek világával való megismerkedés, hanem A Mikulás rakétája keletkezésének körülményeit is boncolgatták. A könyv címe és vezérmotívuma egy valódi gyerekkori emlékből és személyhez kapcsolódóan jött létre, hiszen a költő kisgyerekkorában falun, Csókán élt, ahol a Mikulásnak beöltöző bácsi minden évben rakétával járt. Első alkalommal, amikor a gyerekekkel találkozott, a feltett kérdésre, hogy ha nincs hó, hogy tudott szánnal jönni, nem tudott választ adni. Mivel bádogos volt, így készített magának egy rakétát, amit a hátára tudott venni, s abba tette a gyerekeknek szánt édességet, és onnantól fogva mondhatta, hogy rakétával közlekedik. Tóbiás hangsúlyozta, hogy a könyvben megjelenő alapszituációk mindig egy konkrét történésből, élményből származnak. A végül kötetté összeálló hosszúversen gyermekei születésekor kezdett el dolgozni. Előző könyvéből emelt át verseket s élesztette újjá, írta át őket. Munkamódszere nincsen, amit alkalmaz, az pedig elég kaotikus. Ha eszébe jut egy történet, azt rögtön leírja vagy megvárja, míg a fejében összeáll, de nem várhat túl sokáig, mert a versötletet elfelejti. Könyvein addig dolgozik, addig írja át őket, míg a szerkesztőhöz nem kerülnek. A Mikulás rakétája esetében az illusztrátorral, Turi Lillával bár közösen dolgoztak a könyvön, de mindenkinek megvolt az alkotói szabadsága, miközben egymást inspirálták, pl. az illusztrátor hatására lett széttöredezve több helyen is a hosszúvers. Tóbiás visszanézve úgy gondolja, hogy ez a szöveg már nem tudna létezni az illusztrációk nélkül.

Azt, hogy miért nem prózában írta meg a művét, amikor történetet mesél el, viccesen azzal magyarázta, hogy „prózát írni munka, míg verset írni szórakozás”. Tolnai Ottótól elleste, hogyan lehet szabadversből struktúrát csinálni, de Cs. Simon Istvánt, sőt Sinkó Ervint is mintaként említette. Tóbiás A Mikulás rakétájának középpontjába helyezte az idő múlását is. A valóságos, húsvér rakétás Mikulással készült anno egy interjú, amiben a kérdezett azt mondja, hogy az idő elmúlt (ezzel is utalva arra, hogy megöregedett). A költő pedig elkezdett ezzel a mondattal játszani, s arra a konklúzióra jutott, hogy „nem múlt el semmi, volt valami, ami most már más, és majd megint más lesz”. Az olvasónak ez természetesen többféleképpen szűrődhet le. A költő pedig próbálta ezt úgy körbejárni, hogy a hőse mondja neki, hogy mindennek vége. Annak ellenére, hogy az író-olvasó találkozó központi témája, A Mikulás rakétája egy igencsak szomorú hangvételű emléket, a háborús gyerekkort, az idő múlását, sőt a gyerekek felnőttek általi kiszolgáltatottságát dolgozza fel, a rendezvény pozitív hangulatban telt el, lezárásként pedig jó volt meghallgatni Tóbiás előadásában néhány verset.

Ökrös Cintia Olga