A Tiszatáj Könyvek sorozatban a 89. Ünnepi Könyvhétre megjelent Jenei Gyula Mindig más (az emlékezet versei) című új verseskötete.
Lesz. Mint amikor visszakeresnénk egy-egy jelenetet a hosszú-hosszú felvételen, de találomra soha nem tudunk a szükséges ponton megállni. Mindig hátrább futunk, s aztán türelmesen követnünk kell, hogyan is alakult valami a múltban, ami még csupán lesz.
Jenei Gyula könyvet írt a visszakereső emberről. Versfüzérben beszél egy gyerekkorról, egy eltűnt világról, amely mindig mást mutat. Amit korábban Lator László elmondott a Kórház című versről, igaz a kötet egészére is: „miközben minden ingatag, elmosódott, befejezetlen, a rajz részleteiben is, egészében is pontos, a megmunkálás hibátlan, fegyelmezett.”
„akkor még olyannak képzelem a jövőt, amilyen sosem lesz. de hogy nem lesz olyan, negyven év múlva már nem zavar – lassan megszokom magam.”
Jenei Gyula 1962-ben született, Szolnokon él és tanít, az Eső című irodalmi folyóirat alapító-főszerkesztője. Versesköteteit, tárcagyűjteményeit, pályatársakkal készített beszélgetőkönyveit követően 2014-ben jelentek meg válogatott versei Mintha ugyanaz címmel.
Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)
Tiszatáj Könyvek
Szeged, 2018
2100 Ft, 112 oldal
Megrendelhető a kiadó címén: [email protected]