Verziók az Emberre

A 16. EMBERI JOGI DOKUMENTUMFILM FESZTIVÁL

„Lásd élesebben!” jelmondatával a Verzió Filmfesztivál a szociografikus dokumentumfilmek legújabb kori diadalára és az emberi jogok globális méretűvé fejlődésére fókuszált.

A 16. alkalommal megrendezett budapesti Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál kiérlelt programsorozatot valósított meg több belvárosi helyszínen. Palettáján ez évben is a gazdasági, hatalmi érdekérvényesítés árnyékából egyre inkább előtörő, globális perspektívában mért emberi jogi aspektusokra került a hangsúly. Időszerű kérdéseket feszegetve a Föld legkülönbözőbb faji, vallási, etnikai, nemi identitásbeli csoportjainak problémáit, életszakaszait, közelmúltját vagy jelenét, eltitkolt tabutémáit, politikai igazságtalanságait tárta a nézők elé Magyarország legnagyobb dokumentumfilm-szemléje. Hat nap alatt 11 szekcióra bontva, 112 vetítési alkalommal, 75 filmet és 9 úgynevezett VR-produkciót láthatott a közönség. A 46 országból érkezett emberi jogi alkotások többsége sokszorosan díjnyertes mozgókép, de érdekes módon ezeket a hiánypótló és az egyetemes filmművészet nyelvén tanító kulturális termékeket, mégsem lehet egyszerűen letölteni, elcsípni a tévén vagy a mozitermekben. Többségük bár lekérhető a fesztivál archívumából, megelőlegezhetjük, hogy ezt a lehetőséget csak kevesen fogják kihasználni. Tehát aki nem megy el a fesztivál budapesti vagy vidéki vetítéseire, minden bizonnyal lemarad nemcsak saját korának és kortársainak aktuális helyzetjelentéséről, de a mozgókép érzékletes médiumán keresztül befogadható tudást és látásmódot is mellőznie kell. A globális média által kitakart valóságot, igazságot és hitelességet hozza el minden évben hazánkba a Verzió, ezzel némileg visszabillentve a mérleg nyelvét az egyensúlyi állapot felé.

A dokumentumfilmek egyediek és megismételhetetlenek. Az általuk ábrázolt valóság minden megnyilvánulásában hiteles képét mutatja az emberek uralta földi életnek. A játékfilmekkel ellentétben itt az élet írja a forgatókönyvet és sok esetben a jeleneteket sem lehet megismételni egy újabb felvétel erejéig. Erős szubjektumok és lebilincselő történetek tanúsítják, még létezik igazság, hitelesség és a napi sajtó által elfedett valóság.

A szemlén a dokumentumfilm vetítések mellett panelbeszélgetések, speciális filmszakmai programok, mindenki számára nyitott közönségtalálkozók, valamint könnyedebb hangvételű koncertek tágították a befogadás és megértés határait. Az egyetemes média, mint a 4. hatalmi ág témája köré szerveződő panelbeszélgetéseken a nem profitalapú, szabad és független „hír-igazság alapú” újságírás kérdéseivel, a tényfeltáró-oknyomozó újságírás jelenkori problémáival foglalkoztak a résztvevők. Mára ugyanis a felügyelő, ellenőrző és tömegtájékoztatásra hivatott sajtóorgánumok zöme átalakult és külső érdekek mentén a gazdasági-hatalmi befolyással bíró szereplőkre szabta az igazságot, ami így a láthatatlan kultúra részévé vált jobban mint valaha. Az egyre felismerhetetlenebb kontroll, pedig olyan tudatos, kritikus fórumok fejlesztését sürgeti, mint például a Verzió Filmfesztivál.

Matangi / Maya / M.I.A.

Mivel oly korban élünk, mikor a dokumentumfilmeknek az egyik legjellemzőbb ismérve az önreflexivitás, a privát történelem, a személyes sorson keresztül bemutatott általános érvényű probléma, az egyén perspektívájából feltárt társadalmi igazságtalanság vagy a terápiás céllal,  olykor önköltségből alkotó filmkészítő, ezért személyesebb hangvétellel nyitom a filmek bemutatását. A. G. Iñárritu Oscar-díjas Bábel című filmjében realista nézetem szerint Brad Pitt ikonikus színészalakja kitakarta a filmben felvetett súlyosabbnál súlyosabb – a valóságban másképpen! – létező emberi sorsokat és szélsőséges élethelyzeteket. A valóságot fikciós, dramatikus eszközökkel hitelesíteni igyekvő játékfilmes – és a nagy költségvetésű kortárs dokumentumfilmes – forma számomra az igazságot és emberi traumákat inkább elkendőzi és lágyítja, például a színészi játékkal. Így épp az ellenkező hatást váltják ki a monumentális, költséges jelenetek a szépre fényezett csúcsminőségben, hollywoodi mintára felvett dokumentarista stílusú képsorok. Ez a nézőpont eredendően nem lehet a csellengő vagy halálra rémült harmadik világbéli szerencsétlen csórók nézőpontja, ez a nyugati rózsaszínben álmodók megálmodott kínja és álszent, percnyi részvéte csupán, ami nem beszélheti el hitelt érdemlően ezeket a történeteket – csupán a legzsigeribb közízlés figyelmét tartja fenn. A mára teljesen elvarázsolt szórakoztató ipari tartalom pedig ebben az esetben nem egyenlő az igazság, hitelesség, valóságosság napjainkban előforduló üzeneteivel. Ki kell mondani, hogy ezeket a filmeket olykor erőfeszítés megnézni, szellemi kihívás a szó legnemesebb értelmében. A Verzión vetített filmek sem a jóléti egzisztencialista perspektívából és esztétikával ábrázolnak, sokkal inkább a gazdasági-hatalmi pozíció kritikájaként vagy ellenpontjaként láttatják a valóságot, illetve egészen új szemléleteket is megmutatnak.

Ilyen volt számomra a popsztár Maya történetét feldolgozó dokumentumfilm, ahol az énekes sztár ikonja képes volt hitelesen összenőni a menekült politikai aktivista imázsával. A Sri Lankáról nyolc évesen londoni emigránslétébe kényszerült lány filmje találó görbetükröt mutat a mai nyugati világ felelőtlen, részvéttelen, fogyasztásra épülő képéről és a nyugati és keleti civilizációk között húzódó szakadékról. Zenés dokumentumfilmjében a fokozatosan nyugati sztárrá váló, de gyökereihez ragaszkodó Maya önreflexív, kézi-kamerás felvételeiben bemutathatta saját és családja kálváriáját, valamint otthona, az egykori Ceylon drámai, a nyugat vagy Amerika szemében felfoghatatlan és különböző érdekek mentén eltussolható vagy tabuként kezelendő állapotrajzát. Az igazságot a tömegmészárlásokról, a polgárháború és a diktatúra mindennapjairól, arról amiről a nyugati média hamis képet táplál a nagy többség tudatába. A Matangi / Maya / M.I.A. című díjnyertes alkotást az elsőfilmes Steve Loveridge vette fel és ő is rendezte. Az alkotócsapat nagy forma- és szociális érzékenységgel tudott Maya privát videóiból szubjektív hangvételű, egységes, narratív dokumentumfilmet szerkeszteni. A filmben az alaptörténet témakörét több oldalról körüljáró filmszerkezetet Maya figurája katalizálja, ugyanis énekesnő, de alapvetően ő egy londoni emigráns és egy Sri Lanka-i menekült, kinek speciális rálátása van a világra. Erre a multikulturális többrétűségre utal a film címe is. Maya a film során több érdekes megállapítást tesz, melyeket a filmben legitimál, felerősít és újszerű meglátásba helyez a múltjára történő folyamatos visszacsatolás. A dokumentumfilm így világít rá például a Super Bowl Amerikájának képmutató, megvezetett és rasszista közéletére, a testközelből ábrázolt Sri Lanka-i polgárháborútól, az ellenállási mozgalom helyzetének bemutatásán és a szigetországi diktatúra polgárainak mindennapos rettegésén keresztül, a katonák nők ellen elkövetett mindennapos nemi erőszakáig. Szintén női főszereplője van a legjobb diák- és elsőfilmes díját elnyerő Szél viszi című magyar dokumentumfilmnek. Bartha Máté filmjében egy 18. életévét betöltött nő önállósodását figyelhetjük meg. Hogyan hozza meg életbevágó döntéseit, mik motiválják és milyen fiatalos látásmóddal rendelkezik. A mélyszegénységben élő anyjától még gyermekként elszakított, majd nevelőszülőkhöz és végül a nagymamához kerülő Vivient nem az iskola vagy a rokonok nevelik hanem a kortársak a virtuális világhálón és a valóságban, egy militarista díszletek között zajló, hagyományőrző tábor, valamint a média szorításában „edződik” egyre öntudatosabb felnőtté. Vivien folyamatosan alakuló sorsfordulóit végigkövető film realista képet fest a vidéki, szegény Magyarországról, valamint felvillantja annak a „mitikus” aforizmának a lehetőségét is, miszerint bármit elérhetünk az életben, csak akarni kell.

Walaa rendőr akar lenni

Akaratos kamasz felnőtté éréséről szól a szemle egy másik posztklasszikus dokumentumfilmje is. Christy Garland filmje, a Walaa rendőr akar lenni rendhagyó, palesztin címszereplője, mint Vivien, anya nélkül nő fel egy ciszjordániai menekülttáborban, mialatt politikai aktivista édesanyja a börtönbüntetését tölti. Ő is meg szeretné haladni szülei előítéletes látásmódját és életminőségét, viszont már más, új úton remél megoldást a családját és népét sújtó problémákra. Walaa rendőrnő szeretne lenni, akinek nem kell megházasodnia és saját keresettel rendelkezhet. Az óriási elszántságot, felelősségérzetet és öntudatot sugárzó karakter, koránt sem zökkenőmentes kiképzése után, rátalálva saját útjára, már sokkal higgadtabban vállal szerepet önmaga és hazája jövőjének jobbításában. Az arab-izraeli konfliktus a háttere Rachel Leah Jones és Philippe Bellaiche alkotópáros fődíjas dokumentumfilmjének úgyszintén. Az ügyvéd újszerű megközelítésben tár fel egy már ismert és a jelenben sem megoldott problémát, az emberi jogi konfliktus szempontjából kitüntetett perspektívából, amely itt sem nélkülözi a személyes kontextust vagy a családtörténetet. A  mozgókép egy izraeli zsidó ügyvédnő több évtizedet felölelő jogi szélmalomharcát tárja elénk. Az „ördög ügyvédjének” is hívott Lea Tsemel ugyanis a palesztin vádlottak védelmének szentelte jogi pályafutását. Az ő történetéről készített tényfilm, talán azért is kimagasló, mert azon túl, hogy Tsemel küzdelmének nagyon erős szimbolikus üzenete van, az alkotás intim perspektívából bepillantást nyújt az arab-izraeli konfliktus mögött megbúvó történelmi háttérre, továbbá a palesztin gyanúsítottak történetére és a velük szemben alkalmazott jogi gyakorlatokra. A Diákzsűri különdíjának nyertese a Bűn + Bűnhődés lett. Stephen Maing dokumentumfilmje bemutatja a New York-i rendőrség korrupciós ügyeit, az afroamerikai és latino alkalmazottakkal szembeni diszkriminatív és rasszista tevékenységét, valamint a kisebbségek kárára működtetett rendszerszintű hatalommal való visszaéléseket leplezi le. Oknyomozó filmes, rejtett kamera, lehallgatókészülék, szemtanúk, áldozatok, sorstársak, családtagok és egy különc magánnyomozó szállnak szembe a rendőri hatalom rejtőző képviselőivel és a manipulált közvélekedéssel. A film szubjektív hangú mesélője a nézőben végig fenntartja az érintettség és empátia érzetét, miközben rávilágít a rendőrség gyakorlatában törvényellenesen működtetett belső kvótarendszerre, ahol a rendőrnek meg van szabva, hogy mennyi kötelezően teljesítendő igazoltatást és előállítást kell teljesítenie. Ennek következtében, persze ismét az utcákat, mint életteret fokozottabban igénybe vevő, alsóbb társadalmi rétegek válnak sebezhetővé. Habár a filmforgatás szereplőket bátorító és oknyomozó tevékenysége hozzájárult az elhúzódó ügy állapotváltozásaihoz, a film bemutatásáig nem került sor a teljes jogi korrekcióra, így a sértettek rehabilitációjára sem, de reménykedhetünk benne, hogy maga a tényfilm lehet majd az egyik legjobb érv a társadalmi igazságosságot követelők tábora számára.

Bűn + Bűnhődés

A fesztivál első napján a CEU-n megrendezett izgalmas panel beszélgetésen a dokumentumfilmek társadalmi hatásáról folyt két megközelítés mentén a téma kibontása. Szó esett a filmkészítők lehetőségeiről, azokról a lehetséges finanszírozási formákról, melyekkel ma egy dokumentumfilmes operálhat filmje támogatásának kialakításában. Itt a függetlenséget, szabadságot, a részrehajlás nélküli objektivitást és a kreatívabb alkotói folyamatot jelentő impakt kampány fogalmának a körüljárásáról és a konkrét impakt tevékenység felépítéséről beszélgettek az egybegyűltek. Arról is sokat megtudhattunk, milyen konkrét társadalmi hatásai lehetnek egy emberi jogi dokumentumfilmnek. Jó példával szolgált erre Józsa László, a Gettó balboa producere, aki a készítők által elért konkrét társadalmi sikerekről számolt be. Margje de Koning, a Movies That Matter művészeti igazgatója a politikailag kritikusabb dokumentumfilmek kapcsán egy keleten még hajmeresztőnek tűnő esetről tett említést, elmondta, hogy egy emberi jogi dokumentumfilm hatására Hollandiában törvényt módosított a parlament. Persze bármelyik rendszert bírál is egy tabufilm, az alkotók mindenképpen nagy kockázatot vállalnak. Ilyen esetekben a jogvédő szervezetek támogatása, a filmfesztiválok, a társadalmi nyilvánosság, a kapcsolat- és közösségépítés és végső soron a politikai nyomásgyakorlás és a Hágai Bíróság segítsége lehet a film eredményességének a kulcsa – tette hozzá Margje de Koning. Magyarországon ma a Nemzeti Filmalap és a tévécsatornák mérsékelt lehetőséget nyújthatnak, ezért szükséges az itthon még gyerekcipőben járó impakt kampányról bővebben szólni. Mivel ez a típusú produceri tevékenység – amely a közösségi finanszírozás hazánkban sem ismeretlen módszeréhez áll közel – az összes számba vehető filmfinanszírozási lehetőséget és számos általános meghatározást felölel. Az egyik legfontosabb állítás, hogy a film csak kellő támogatással a háta mögött lehet sikeres. A befektetők érdekei azt kívánják, hogy az alkotók minél kidolgozottabb filmtervekkel érkezzenek. A gyártási költségeken túl jelöljék ki a film elkészítésének időkeretét a bemutatásig és a téma, valamint a műfaj mentén előre határozzák meg a fókuszcsoportot. Ezek a szempontok a filmkészítőknek lehetőséget biztosítanak arra is, hogy célirányosabban keressenek piaci szereplőket, finanszírozókat a filmjükhöz. A haszonelvű témaválasztás mindenképpen hangsúlyt kap egy ilyen kampány során, állítja Komlósi Orsolya impakt producer, aki bevezetné a „társadalmi érték” fogalmát, ami elsősorban az előzetes igények felmérésére irányulna. A Közép Európai Egyetemen bemutatkozó független filmes Askold Kurov előadása az orosz médiaviszonyokról, saját emberi jogi filmjeiről és az elképesztő ellenszélben is tevékeny Novaya Gazeta folyóiratról forgatott legfrissebb dokumentumfilmjéről szólt. A rendező-operatőr eddigi munkássága példátlan társadalmi érzékenységről árulkodik. Témái felölelik a putyini Oroszország legégetőbb konfliktusforrásait, szociális állapotrajzát, elhallgatott jogsértéseit, családi drámáit. Számára a filmkészítés kulcs a megnyílni vágyó emberek gondolataihoz, szinergia, ahol alapvető a filmkészítő témához fűződő személyes kapcsolata. Saját filmes kódexe szerint „a dokumentumfilm beszivárog az életbe”, a valóság része, „ne szólj bele a karakteredbe, ne használj zenét, ne te találd ki a történetet”. Tél távozz című politikai tényfilmjén tíz alkotó dolgozott és az összevágott több száz órányi nyersanyagot Putyin beiktatása előtt mutatták be. A film feltárja 30 év hiánypótló történéseit, az oroszországi tüntetéshullámot stb. Children 404 című katalizáló erejű szociográfiáját az LMBT-propaganda kiskorúakra vonatkoztatott jogszabályi tiltása hívta életre. A film kiszolgáltatott, öntudatos LMBT-s fiatalokat mutat be, akik önmagukról és a környezetükről készített videofelvételeikkel hitelesítik helyzetüket. 2018-as Novaya című filmje a Verzión a 4. hatalmi ág szekciójában volt látható. A szovjetunió felbomlása utáni első független sajtóorgánum eddig több mint hatvan rangos díjat és háromszori Nobel-díj jelölést kapott. 2000 óta hat munkatársát vesztette el, olyan oknyomozó újságírókat, akik hajthatatlanul keresték a hatalmat sértő igazságokat. A film betekintést nyújt tizennyolc hónap történéseibe, a szerkesztőségi megbeszélésektől, az újságírók témaválasztásainak folyamatán keresztül az emberrablásig.

Az emberiség jelenkori problémáira fókuszáló idei filmverziók sok olyan elragadó karakter életébe engedtek betekintést, akik látásmódjukkal és akaratosságukkal képesek új lendületet adni és aktiválni a társadalmat. Popsztár Maya, Lea Tsemel ügyvédnő, a palesztin Walaa, a Madame című film meleg hőse és nagymamája, a Novaya újságírói vagy akár a Szél viszi Vivienje, mind olyan elképesztő karakterek, akik nem utolsó sorban, arra figyelmeztetnek, hogy a föld lelkiismerete él és köszöni jól van.

Szász Csongor