Tiszatájonline | 2022. március 20.

Van bizalom

KILAKOLTATÁS

SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA
A filmrendezők nyilatkozataiban gyakran szerepel, hogy „egy történetet akartam elmesélni”. A szándékkal rendben lennénk, természetesen a film időbeli kifejezési forma, nem is nagyon tudja kiiktatni a történetmesélést – a cselekmény hiánya a lírai állapotfilmekre, vagy azokra a kísérleti filmekre jellemző, amelyek éppenséggel az idő fogalmát vizsgálják.

Fazekas Mátét, a Kilakoltatás rendezőjét és forgatókönyvíróját jól érzékelhetően ugyanez vezérelte: végigmondani egy eseménysort úgy, hogy a film egyszerre legyen izgalmas és vicces, arányos és ütemesen a célja felé haladó. Jól érzékeli az alkotó, a hasonló közéleti vígjátékokban nagy fantázia van, hiszen szépen tudnak válaszolgatni a jelenkor ügyeire, miközben a teremben vagy a képernyő előtt képesek tartani a közönségüket. Néhány példa: az Űrpiknik, amely akkor is jelenkorinak mondanám, ha egyébként sci-fi, a magyar társadalom állapotairól beszélő BUÉK, amely pedig eredendően licenszfilm, végül a kicsit kesernyésebb Becsúszó szerelem. A Kilakoltatás anyaga itt kering körülöttünk: emberek veszítik el az ingatlanjaikat az egyre terhesebb banki kölcsönök miatt, elképesztő visszaélésekről hallani a végrehajtók tevékenységével kapcsolatban, sokan keresnek megélhetést külföldön, családi viszályok tördelik a közösségünk életét. Szóval jól érzékelhetően jó szemű és érzékeny alkotóról van szó, aki ráadásul kiválóan teremt alakokat és helyzeteket, tehát a mesterség apró fogásait is fölényes biztonsággal kezeli. Néhány példa az előbbire: nagyszerű a cégnél az utolsó napjait töltő rendőrnő figurája, aki inkább elmegy madármegfigyelőnek, kiválóak a csupán percekre feltűnő szomszédok, a nevenincs mentősök, katasztrófa-védelmisek és mindenféle szakértők – csupa mellékszereplőt soroltunk a rengetegből, akik ugyanakkor fontos szerepet játszanak, hiszen egy-egy villanásukkal kell érvényesülniük a filmben. Néhány példa az utóbbira, azaz a remek helyzetekre: a főszereplőt amúgy kicsit sem vicces védőruhába öltöztetik, de itt a dolog rendkívül komikusan sül el; az állatkert szakértője bakancsot ad a főszereplőnek, mert amannak töri a cipője a lábát. Ugyancsak néhány perces betétekről van szó, de mégiscsak fontosak az egész szerkezetben.

A rendező mindehhez klasszikus drámai formát választott: a Kilakoltatás egyetlen helyszínen fut végig, a cselekmény ideje pedig alig lehet több, mint a filmidő, azaz nincsenek benne kihagyások – néhány várakozás marad ki a cselekményből, hiszen mégsem képzelhető el, hogy a mindenféle rendőrök és újabbnál újabb egyenruhások azonnal a helyszínen teremnek. Mindez különleges sűrítésben jelenik meg tehát, ahogy azt a régi görög színházban elképzelték: ha a történéseket a mű egyetlen térben és egy konfliktus köré összpontosítja, akkor elmélyítheti az ábrázolást, ami felszabadítja a nézői megrendülés energiáit. Mindez persze túlzásokkal és elrajzoltságokkal is jár, de éppen ezek a hatásos vígjáték legfontosabb eljárásai – az immár többször említett egységek olyan létszámban vonulnak fel, hogy éppen ez válik komikussá, a beavatkozó csoport egyre magasabb készültségbe helyezése egy fenyegetőző néni ellen ugyancsak elméretezett, és ilyenként megintcsak komikumforrásként szolgál.

Ha az alkotóban megvan a dramaturgiai érzék, ha a forgatókönyv jól bizonyíthatóan mesterségbeli tudásról tanúskodik, akkor hol van a gond mégis? Hol kerülnek ebbe a látszólag jól működő vígjátéki gépezetbe zavaró elemek? Egy itt és most játszódó vígjáték tüskéi természetesen sokfelé irányulnak, hiszen a vígjáték valamennyi szereplőnek a gyengéit mutatja meg, éppen a szereplők fogyatékosságai adják a nevetés indokait. Érdemes ebből a szempontból kiemelni a két főszereplőt: a végrehajtóét (a nagyszerű Orosz Ákos játssza) és a kilakoltatásra ítélt néniét, aki tulajdonképpen alig jelenik meg (Nagy Mari). Ricsi, a hatósági végrehajtó tetteinek mozgatórugója az, hogy ki akar bújni zsarnoki apja (Znamenák István) uralma alól. Ez a kilakoltatás lenne az első önálló munkája, a siker vagy az esetleges szakmai kudarc tehát különös jelentőséget kap a számára.

Ezzel a berendezkedéssel a forgatókönyv elveszi a végrehajtás élét, azaz az intézkedő szerv nem gépies hivatalnok, nem a törvény érzéketlen szolgája, hanem esendő, csetlő botló ember (sok újabb részletet lehetne felidézni, ezek ugyancsak jól működnek: a néni kutyái összeszabdalják Ricsi szép nadrágját, Ricsi mulatságosan zavarban van a helyes rendőrnő közelében és egyebek). Az a helyzet azonban, hogy tompul a helyzet éle abból a szempontból is, hogy mégiscsak erőszakos eljárásról van szó: egy nénit erőszakkal raknak ki a házából. Mindezt nézzük meg az Ilonának nevezett néni szemszögéből is: ő ugyan ártatlan áldozat – a kölcsönt nem is ő vette fel, hanem a Londonból hazudozó fia –, ilyenként együttérzést érdemelne. A film azonban rémes öregasszonyként, összeférhetetlen szomszédként és zsigerből cigányozó kisemberként mutatja be, ami a megítélésem szerint összezavarja a komikus rendszer értékszerkezetét – bűnös nincs, legalábbis ügyesen teszi magát láthatatlanná, az áldozat maga is részese a legalább verbális erőszakot gyakorló többségi nyelvhasználatnak, ez egyrészt-másrészt kanyarjaiban elvesznek a morális viselkedés amúgy is gyenge esélyei. Még egy részlet: a házvédő aktivisták is megkapják a magukét a filmben, ők sem különbek senki másnál – ez ugyancsak hozzájárul a viszonylagosságok filmbeli uralmához.

Megválaszolhatatlan kérdések maradtak a végére. Nem tudhatjuk ugyanis az okát annak, hogy vajon miért nem bátrabb egy fiatal alkotó, aki ráadásul érdeklődik is a környezetében zajló események iránt? Miként jutottunk el az áldozathibáztatásig, ami pedig csak látszólag dramaturgiai probléma?

Szíjártó Imre




Kilakoltatás

Magyar film, 2022

Szereplők: Orosz Ákos (Ricsi), Nagy Mari (Ilona), Mészáros Blanka (Vera), Láng Annamária (Etel), Znamenák István (apa)

Forgatókönyv: Fazekas Máté, zene: Konsiczky Dávid, operatőr: Tóth Evelin Judit, vágó: Rudas Marianna

Rendezte: Fazekas Máté