Templom a dombon

Nehéz megszólalni Srđan Golubović filmje után, mert a Templom a dombon érzékeny pontokat érint: nemcsak azt mutatja meg, hogy a délszláv háború idején a testvérgyilkos indulatok miként árasztották el a társadalmat, hanem azt is, hogy mindennek milyen nyomai vannak a mai exjugoszláv közösségekben és a nyugat-európai emigrációban. A filmet a megbékélés eszméje hatja át, ez valamennyi cselekményszálára igaz.

Talán a Golubovićhoz hasonló rendezőkről szokták mondani némileg közhelyesen, hogy a kiélezett helyzetek érdeklik. Ezekben a maguk tiszta formájában mutatkozhatnak meg azok a morális választások, amelyek elé a szereplők kerülnek. Ilyen a 2007-es Csapda, amelyben a főszereplő a történet szerint csakis egy gyilkosság elkövetése árán szerezhet pénzt a gyermeke meggyógyítására. A hasonló kísérleti terep valóban alkalmasnak tűnhet jó és rossz felmutatására, a Templom a dombon azonban megháromszorozza ezt a dramaturgiai szerkezetet.

A film két idősíkon helyezi el az eseményeit, az egyik 1993-ban, a másik pedig a szokásos felirat szerint „tizenkét évvel később” rögzíthető. Az elsőben három szerb fegyveres kegyetlenkedik egy muzulmán trafikossal, akin a kisváros főterén egyetlen ember mer segíteni, egy szabadságos szerb kiskatona – aki utóbb maga esik az erőszak áldozatául. A szereplők majdnem mindegyike a 2000-es évek közepén tűnik fel újra a filmben, amely tehát a háborús fájdalmak továbbélését tárja fel.

A film innentől kezdve veszélyes terepre lép, hiszen kísért a tételszerűség, az alkotói szándékok a történet belső logikája fölé kerülhetnek. Többszörös megerősítést nyer ugyanis az újrakezdés igénye, háromszor mondatik ki, hogy mindez fájdalmakkal járó megtisztulás útján érhető csak el. A meggyilkolt szerb fiú apja az egyik gyilkos fiával sodródik össze, majd élete kockáztatásával – hiszen belehalhat az erőfeszítésbe – a fiú megmentésére vállalkozik. A tizenkét évvel korábbi szerb áldozat orvosként dolgozó barátja az egyik gyilkossal szembesül, miközben mérlegre kerül a bosszú és az orvosi eskü ereje. Végül a megtámadott muzulmán trafikos az őt megvédő szerb fiú valamikori barátnőjének segít a saját családja veszélyeztetése árán. Az úgynevezett való élet, amelyből a film története vétetett természetesen ennél cifrább helyzeteket is teremt, nem kétséges. De itt mégiscsak fikcióról beszélünk, ami ugye más  törvények alapján működik: lehet, hogy sűrűbb az eredetijénél, valószerűségét önmagából nyeri. A nemes alkotói szándék nem fordul át törvényszerűen művészi hitelességbe, a fennkölt gondolatok közvetlen megjelenése a vásznon nem feltétlenül használ egy filmnek. A Templom a dombon tehetséges emberek végtelenül jószándékú munkája. Félő azonban, hogy erejét éppen példázatos jellege oltja ki.

Szíjártó Imre

Templom a dombon (Krugovi) szerb-német-francia-szlovén-horvát film (2013).

Rendező: Srđan Golubović, forgatókönyv: Melina Pota Koljević, Srđan Koljević, zene: Mario Schneider, operatőr: Aleksandar Ilić, producer: Emilie Georges, Danijel Hočevar, Boris T. Matić, Jelena Mitrović, Alexander Ris, vágó: Marko Glusac.

Szereplők: Vuk Kostić (Marko), Aleksandar Berček (Ranko), Leon Lučev (Haris), Nebojša Glogovac (Nebijša), Boris Isaković (Todor), Hristina Popović (Nada).