tiszatáj | 2021. november 26.

Szocialista Portyán

A LENGYEL HÜAKINTHOSZ

SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA
Akár magyar film is lehetne: a lengyel Piotr Domalewski úgy bök rá egy diktatórikus rezsim visszásságaira, hogy közben máig tartó, rendkívül lényeges és súlyos problémákról rántja le a leplet…

Ráadásul ez nagy váltásnak tetszik a rendezői életműben, ugyanis Domalewski a Netflixen futó Sexify című erotikus vígjátéksorozat kreátori székéből huppant át egy másik zsánerbe: A lengyel Hüakinthosz vérbeli krimi, írhatnánk, nemcsak az államszocialista Magyarországon (Kántor), netán külföldről importálva peregtek a tévében ilyen darabok (az NKSZ-s Derricktől az amerikai Columbóig), de szerencsére ennél forróbban esszük a kását és a bűnfelderítésnél mélyebbre hatol a csaknem 2 órás játékidő.

Karakterdrámaként ugyan nem váltja meg a világot, de ez az aspektusa legalább ilyen fontos: az idealista, rendőrfőnök apja révén protekciósként a tiszti főiskolára jutó nyomozó, Robert egy tehetős honfitársa meggyilkolása ügyében nyomoz, végül pedig rádöbben, a szálak jóval messzebbre, egészen konkrétan állami berkekbe vezetnek. Jóllehet, klisének tűnik e rövid szinopszis, A lengyel Hüakinthosz értő iparosmunkaként ügyesen variálja a rendelkezésére álló tartalékokat. Egyszerre nyomozói munkát centrumba helyező bűnügyi mozi (police procedural), illetve az elnyomó rendszernek és a kisember tehetetlenségének fajsúlyos mementót állító paranoiathriller, csak éppen a műfaj ’70-es évekbeli amerikai virágkorából 1985 fagyos Lengyelországába ültetve.

Legfőbb állítása a következő: tartozzunk bárhová, sem a bűnözői, sem a politikusokkal, zsarukkal szegélyezett világ nem oltalmaz bennünket. Domalewski olvasatában Robert egyfajta beavatási rítuson megy keresztül, A lengyel Hüakinthosz nyomatékosan az ő fejlődéstörténete, mely során zöldfülűből koravén, húszas évei elején rögtön túl sokat tudó veteránná lényegül. Identitásválságról regél a mozi: Robert a tettes után kutatva beépül a helyi homoszexuális közösségbe, vagyis az eddig domesztikált miliőben élő főhős új környezetbe csöppenve kénytelen újraértékelni szigorú apja és a rendőrségen irodistaként dolgozó barátnője társaságát. E rangban A lengyel Hüakinthosz felülírja a hagyományos, patriarchális és valljuk be, túlzottan egysíkú, konzervatív világképet: rámutat, ez a berendezkedés csupán korrupciót, illetve elnyomást engedélyez, a személy virágba borulását soha, így duplán indokolt Robert helytállása, mivel nemcsak felnőni kénytelen, hanem egy morálisan romlott kisvilágot kénytelen hátrahagyni saját boldogulásáért.

Úgy tűnik, ezt képviseli Arek, a fiatal, ugyancsak a melegközösséghez tartozó egyetemista: Domalewski viszont úgy érvel, a ’80-as évek közepének kelet-európai LMBT-klikkje sem jobb, tagjai ugyanúgy hátba döfik, elárulják, félrevezetik egymást, tehát A lengyel Hüakinthosz szerint az ifjúság – nagyrészt a felette őrködő hatalom vasmarkában – zátonyra futott. Periférián rekednek, hovatovább, ott sem bízhatnak egymásban, így a film demonstrálja, a két oldal valójában nagyon is összefonódik – Domalewski sajátos ízű paranoiathrillerében fullasztó a bizalmatlanság légköre és A lengyel Hüakinthosz pontosan ettől lesz ügyesen felépített politikai eszmefuttatás, véletlenül sem a csavarok halmozásától, netán a napvilágra kerülő rendőri részletektől. Vigasztalan barnában zajlik a legtöbb jelenet, a Corpus Christit is fotografáló Piotr Sobocinski Jr. képei gyakran macsakaköves utakra, lepukkant sikátorokba, hideg, fémes lépcsőfeljárókba, omladozó falak mellé vagy pocsolyában tükröződő neonfények alá vezetik a publikum tekintetét, így ha tematikai értelemben nem is, stilárisan feltétlenül egy dohányfüstös, piagőzben fulladozó noir beállításai jelennek meg a szemünk előtt.

És ha a fekete filmek kelléktára jön szóba, ugyancsak indokolt Robert és Arek intim viszonyáról szólni. Igaz, Marcin Ciaston forgatókönyve némileg kimódolva, hirtelen omlasztja egymás karjaiba rendőrt és gyanúsítottat, szexuális másságról regélő darabból A lengyel Hüakinthosz komolyabb ütemvesztés nélkül megy át két számkivetett őszinte barátságának sztorijába. Leginkább azonban mégis Robert vívódását érezzük – kissé önállótlan figura, majd egyre több döntést hoz a saját lábára állva, hogy aztán a végén magával a rendszerrel dacoljon. Rendezett életvitele és homoszexuális impulzusai közötti ellentmondásból fakadó belső kötélhúzása egyértelműen a William Friedkin jegyezte Portyán továbbvitele – főalakunk nemcsak a mundér becsületét kénytelen védelmezni, párkapcsolati válságba is jut, ráadásul a nyakába akasztott családfői, sőt, politikai szál immár nemcsak személyes krízisről, hanem egy egész ország betegségéről árulkodnak.

…a cél nem több mint puszta megbélyegzés és homofób, bármiféle másságra erőszakkal válaszoló, rendszerszintű félelemkeltés.

Innen az eredeti cím: az ún. Jácint-hadművelet 1985 és 1987 között a lengyel homoszexuálisok ezreit vette regisztrációba, ám a HIV-fertőzés elleni keresztes háború valójában hatalmas átverés – Domalewski rávilágít, a cél nem több mint puszta megbélyegzés és homofób, bármiféle másságra erőszakkal válaszoló, rendszerszintű félelemkeltés. E fénytörésben A lengyel Hüakinthosz nemcsak a Portyán, de a nálunk 5 éve bemutatott A martfűi rém távoli parafrázisa: egy gyilkos letartóztatása legfeljebb tünet, ám a betegséget maga a nagybetűs Állam gerjeszti túlzott rendpártisággal, hatalmaskodással, elnyomással, csakúgy, mint a Sopsits-bűnfilmre kísértetiesen emlékeztető X polgártársban. Kerüljön szóba Robert drabális, testi fenyítésben hívő partnere és a már említett, szimbolikus apafigura, mind az opresszív közeg szekértolói – talán ezért sem véletlen, hogy A lengyel Hüakinthosz fináléja az ellenfelekkel való nyílt szembenállásra voksol. Tűzpárbajon, hajszán nyugvó befejezése (természetesen a korábbi panelekkel együtt) ugyan hollywoodivá avatják a dramaturgiát, ám közelebbről nézve, lehet, nem is annyira idilli a kép.

Nyitott zárlatot kapunk: A lengyel Hüakinthosz végén Robert elviekben útja-átalakulása végére ér, de a rendszert természetesen képtelen megdönteni, végső, zihálóból higgadttá formálódó tekintete jelezhet feloldást, de keserű belenyugvást is – Piotr Domalewski mozija az utolsó pillanatokban elismert kétértelműsége miatt lesz több annál, hogy csinos kelet-európai ujjgyakorlatként vonjunk mérleget róla.

   

Hiacynt, 2021

Rendező: Piotr Domalewski

Szereplők: Tomasz Zietek, Hubert Milkowski, Marek Kalita, Adrianna Chlebicka, Tomasz Schuchardt