Szocialista Portyán

Ráadásul ez nagy váltásnak tetszik a rendezői életműben, ugyanis Domalewski a Netflixen futó Sexify című erotikus vígjátéksorozat kreátori székéből huppant át egy másik zsánerbe: A lengyel Hüakinthosz vérbeli krimi, írhatnánk, nemcsak az államszocialista Magyarországon (Kántor), netán külföldről importálva peregtek a tévében ilyen darabok (az NKSZ-s Derricktől az amerikai Columbóig), de szerencsére ennél forróbban esszük a kását és a bűnfelderítésnél mélyebbre hatol a csaknem 2 órás játékidő.

Karakterdrámaként ugyan nem váltja meg a világot, de ez az aspektusa legalább ilyen fontos: az idealista, rendőrfőnök apja révén protekciósként a tiszti főiskolára jutó nyomozó, Robert egy tehetős honfitársa meggyilkolása ügyében nyomoz, végül pedig rádöbben, a szálak jóval messzebbre, egészen konkrétan állami berkekbe vezetnek. Jóllehet, klisének tűnik e rövid szinopszis, A lengyel Hüakinthosz értő iparosmunkaként ügyesen variálja a rendelkezésére álló tartalékokat. Egyszerre nyomozói munkát centrumba helyező bűnügyi mozi (police procedural), illetve az elnyomó rendszernek és a kisember tehetetlenségének fajsúlyos mementót állító paranoiathriller, csak éppen a műfaj ’70-es évekbeli amerikai virágkorából 1985 fagyos Lengyelországába ültetve.

Legfőbb állítása a következő: tartozzunk bárhová, sem a bűnözői, sem a politikusokkal, zsarukkal szegélyezett világ nem oltalmaz bennünket. Domalewski olvasatában Robert egyfajta beavatási rítuson megy keresztül, A lengyel Hüakinthosz nyomatékosan az ő fejlődéstörténete, mely során zöldfülűből koravén, húszas évei elején rögtön túl sokat tudó veteránná lényegül. Identitásválságról regél a mozi: Robert a tettes után kutatva beépül a helyi homoszexuális közösségbe, vagyis az eddig domesztikált miliőben élő főhős új környezetbe csöppenve kénytelen újraértékelni szigorú apja és a rendőrségen irodistaként dolgozó barátnője társaságát. E rangban A lengyel Hüakinthosz felülírja a hagyományos, patriarchális és valljuk be, túlzottan egysíkú, konzervatív világképet: rámutat, ez a berendezkedés csupán korrupciót, illetve elnyomást engedélyez, a személy virágba borulását soha, így duplán indokolt Robert helytállása, mivel nemcsak felnőni kénytelen, hanem egy morálisan romlott kisvilágot kénytelen hátrahagyni saját boldogulásáért.

Úgy tűnik, ezt képviseli Arek, a fiatal, ugyancsak a melegközösséghez tartozó egyetemista: Domalewski viszont úgy érvel, a ’80-as évek közepének kelet-európai LMBT-klikkje sem jobb, tagjai ugyanúgy hátba döfik, elárulják, félrevezetik egymást, tehát A lengyel Hüakinthosz szerint az ifjúság – nagyrészt a felette őrködő hatalom vasmarkában – zátonyra futott. Periférián rekednek, hovatovább, ott sem bízhatnak egymásban, így a film demonstrálja, a két oldal valójában nagyon is összefonódik – Domalewski sajátos ízű paranoiathrillerében fullasztó a bizalmatlanság légköre és A lengyel Hüakinthosz pontosan ettől lesz ügyesen felépített politikai eszmefuttatás, véletlenül sem a csavarok halmozásától, netán a napvilágra kerülő rendőri részletektől. Vigasztalan barnában zajlik a legtöbb jelenet, a Corpus Christit is fotografáló Piotr Sobocinski Jr. képei gyakran macsakaköves utakra, lepukkant sikátorokba, hideg, fémes lépcsőfeljárókba, omladozó falak mellé vagy pocsolyában tükröződő neonfények alá vezetik a publikum tekintetét, így ha tematikai értelemben nem is, stilárisan feltétlenül egy dohányfüstös, piagőzben fulladozó noir beállításai jelennek meg a szemünk előtt.

És ha a fekete filmek kelléktára jön szóba, ugyancsak indokolt Robert és Arek intim viszonyáról szólni. Igaz, Marcin Ciaston forgatókönyve némileg kimódolva, hirtelen omlasztja egymás karjaiba rendőrt és gyanúsítottat, szexuális másságról regélő darabból A lengyel Hüakinthosz komolyabb ütemvesztés nélkül megy át két számkivetett őszinte barátságának sztorijába. Leginkább azonban mégis Robert vívódását érezzük – kissé önállótlan figura, majd egyre több döntést hoz a saját lábára állva, hogy aztán a végén magával a rendszerrel dacoljon. Rendezett életvitele és homoszexuális impulzusai közötti ellentmondásból fakadó belső kötélhúzása egyértelműen a William Friedkin jegyezte Portyán továbbvitele – főalakunk nemcsak a mundér becsületét kénytelen védelmezni, párkapcsolati válságba is jut, ráadásul a nyakába akasztott családfői, sőt, politikai szál immár nemcsak személyes krízisről, hanem egy egész ország betegségéről árulkodnak.

Innen az eredeti cím: az ún. Jácint-hadművelet 1985 és 1987 között a lengyel homoszexuálisok ezreit vette regisztrációba, ám a HIV-fertőzés elleni keresztes háború valójában hatalmas átverés – Domalewski rávilágít, a cél nem több mint puszta megbélyegzés és homofób, bármiféle másságra erőszakkal válaszoló, rendszerszintű félelemkeltés. E fénytörésben A lengyel Hüakinthosz nemcsak a Portyán, de a nálunk 5 éve bemutatott A martfűi rém távoli parafrázisa: egy gyilkos letartóztatása legfeljebb tünet, ám a betegséget maga a nagybetűs Állam gerjeszti túlzott rendpártisággal, hatalmaskodással, elnyomással, csakúgy, mint a Sopsits-bűnfilmre kísértetiesen emlékeztető X polgártársban. Kerüljön szóba Robert drabális, testi fenyítésben hívő partnere és a már említett, szimbolikus apafigura, mind az opresszív közeg szekértolói – talán ezért sem véletlen, hogy A lengyel Hüakinthosz fináléja az ellenfelekkel való nyílt szembenállásra voksol. Tűzpárbajon, hajszán nyugvó befejezése (természetesen a korábbi panelekkel együtt) ugyan hollywoodivá avatják a dramaturgiát, ám közelebbről nézve, lehet, nem is annyira idilli a kép.

Nyitott zárlatot kapunk: A lengyel Hüakinthosz végén Robert elviekben útja-átalakulása végére ér, de a rendszert természetesen képtelen megdönteni, végső, zihálóból higgadttá formálódó tekintete jelezhet feloldást, de keserű belenyugvást is – Piotr Domalewski mozija az utolsó pillanatokban elismert kétértelműsége miatt lesz több annál, hogy csinos kelet-európai ujjgyakorlatként vonjunk mérleget róla.

Hiacynt, 2021

Rendező: Piotr Domalewski

Szereplők: Tomasz Zietek, Hubert Milkowski, Marek Kalita, Adrianna Chlebicka, Tomasz Schuchardt