Tiszatájonline | 2019. december 9.

„Sodródó természet vagyok…”

INTERJÚ BARTHA MÁTÉVAL
Bartha Máté a Színház és Filmművészeti Egyetem Dokumentumfilm Rendező Szakán készített vizsgafilmjével elnyerte a Verzió Filmfesztivál Diák- és elsőfilmes szekciójának díját. A fotóművész és dokumentumfilmes alkotóval a Szél viszi című 36 perces szociografikus mozijáról, a vidéki Magyarországról és a fiatalokban rejlő lehetőségekről beszélgettünk… – SZÁSZ CSONGOR INTERJÚJA

INTERJÚ BARTHA MÁTÉVAL

Bartha Máté a Színház és Filmművészeti Egyetem Dokumentumfilm Rendező Szakán készített vizsgafilmjével elnyerte a Verzió Filmfesztivál Diák- és elsőfilmes szekciójának díját. A fotóművész és dokumentumfilmes alkotóval a Szél viszi című 36 perces szociografikus mozijáról, a vidéki Magyarországról és a fiatalokban rejlő lehetőségekről beszélgettünk.

Miért fontos számodra, hogy emberi történetekről mesélj és filozófiai gondolatokat fogalmazz meg és ehhez miért a dokumentumfilmet érzed alkalmas önkifejezési formának?

Inkább egyetemesnek nevezném azokat a témákat amikkel szeretnék foglalkozni, és amivel egyébként minden fontos dokumentum- vagy játékfilm, könyv, színdarab stb. foglalkozik. Ezek a bennünket alapvetően mozgató kérdések, mint a szabadság vagy a szerelem. A dokumentumfilm csak egy a sok módszer közül, amivel ezekről beszélni lehet. Különlegessége, hogy valódi személyek valódi élethelyzeteit veszi alapul, ezeket mutatja meg és rendezi elmesélhető, átélhető történet formájába. Ez a speciális körülmény hitelesnek mutatja az ábrázoltakat, így egy-egy mondat vagy ábrázolt esemény mélyebbre tud hatni a nézőben, aki jobban összeköti ezt az élményt saját tapasztalásaival, mint adott esetben egy kosztümös filmdrámát nézve. Ez persze nem szabály, a dokumentumfilm hitelesítő erejével is vissza lehet élni, és a „legelszálltabb” játékfilm vagy fantasy regény is képes ugyanezen alapkérdésekkel nagyon hiteles módon foglalkozni.

Számodra a dokumentumfilm társadalmi üzenete a fikciós filmmel szemben milyen lehetőséget rejt? Hitelesebb képét mutathatja a valóságnak egy dokumentumfilm és ha igen miben látod a lényeges különbséget? Hol húzódik a filmjeid társadalmi felelőssége?

A kérdés első felét azt hiszem belefogalmaztam az előző válaszba, így a másodiktól kezdem. A saját filmjeim – ami mindösszesen két rövid dokumentumfilmet, a Bajnok és a Szél viszi címűeket jelenti – nagyjából ugyanazon témát járják körül: az ember jövőjét, lehetőségeit, álmait mennyiben határozza meg örökölt gondolkodásmódja, környezete a puszta akaraterejével szemben. Én magamat mindig szerencsésnek tartottam, amiért egy biztonságos életbe születtem, egyúttal komoly lelkiismeret furdalásom is van emiatt. Alkalmazott munkáim során elképesztő számú tehetséges emberrel találkozom, akik olyan környezetben nőttek fel vagy élnek még mindig, ami látszólag eleve elválasztja őket a kiteljesedés lehetőségétől. Ez globális probléma, a legtöbb fejlett társadalom nagyon szétszakadt állapotban van. Itthon ezt az oktatáshoz is kötném, és ahhoz, hogy egy esélytelenül életnek induló fiatal számára gyakorlatilag nincs olyan ténylegesen fenntartó szociális háló, ami megvédené őt a kizsákmányoltságtól.

Szerinted változott-e a művészeti szempontok és a tudományos megközelítés aránya a kortárs dokumentumfilmekben, bővültek-e a mai dokumentumfilmek lehetőségei? Beszélhetünk ma a dokumentumfilmek új hullámáról?

Mindenképpen beszélhetünk a dokumentumfilm új hullámáról, de ez inkább az ábrázolás módjával van kapcsolatban. Az úgynevezett „kreatív dokumentumfilm” egyre szélesebb körben válik ismertté. Ezt leginkább úgy lehetne definiálni, hogy az a dokumentumfilm, ami nem ismeretterjesztő film. Azaz nem elsősorban rendszerezett információt szeretne közölni, hanem egy történetet klasszikus filmnyelvi eszközökkel mesél el. Ez a forma már régóta létezik, azonban a dokumentumfilm kifejezés áthallásossá vált a tévés ismeretterjesztő filmekkel. Ma egyre több kreatív dokumentumfilmnek dedikált fesztivál és esemény van itthon is, így a közönségnek is több lehetősége nyílik ezek megismerésére. És vissza az alapkérdéshez: a tudomány mindenkori állapota természetesen ezt a műfajt is befolyásolja, azonban az ismeretterjesztő filmekkel ellentétben – melyeknek témája adott esetben lehet konkrétan egy-egy új felfedezés – a dokumentumfilmek nem szükségszerűen ebből táplálkoznak: egy jó dokumentumfilmhez „elég” lehet egy szál karakter érzelmi világának türelmes figyelése és érzékeny ábrázolása ahhoz, hogy megmozgassa és többé tegye a nézőt.

Honnan jött a Szél viszi című filmed ötlete? Az SZFE-s diplomafilmedről van szó. Hogyan kerültél kapcsolatba Viviennel, a vidéki Magyarországon élő 18 éves fiatal felnőttel és minek hatására kezdtél el dokumentumfilmet készíteni az életéről?

A Kontakt c. fotósorozatomon dolgoztam, amely a Honvédsuli nevű civil szervezet mindennapjait ábrázolja. A katonai jellegű, gyerekeknek szóló szabadidős táborokat szervező közösségben találkoztam Viviennel, aki elmesélte, hogy éppen hol tart az élete. Akkor töltötte be a 18-at, és szabadult fel a gyámság intézménye alól. Nagymamájánál lakott, előtte számos nevelőszülőnél, mert még kiskorában elválasztották édesanyjától. Azt tervezte, hogy helyes irányba tereli életét: munkát szerez, kialakít egy jól működő párkapcsolatot, és újra felveszi a kapcsolatot édesanyjával. Ez annyira megfogott, és Vivien annyira meggyőző személyiség, hogy még megismerkedésünk napján megbeszéltük, hogy filmet fogok róla forgatni.

Kikkel dolgoztál együtt ezen a projekten, volt szakmai segítséged a dokumentumfilm megvalósításában? Voltak-e prekoncepcióid, céljaid és mennyiben tudtad azokat megvalósítani vagy csak sodródtál Vivien történetével?

Nagyon jó stábbal dolgoztam. A dramaturgom Daoud Dániel, aki már az előző, Bajnok c. filmemben is dolgozott, az első pillanattól jelen volt, hogy az elsőre kusza eseményhalmazból értelmes történet alakulhasson ki. Érdi Zsófi vágta a filmet, annyi időt eltöltve vele, hogy a folyamat végére ő is együtt lélegzett az anyaggal, ráadásul miután minden leforgott, Viviennel is nagyon jó kapcsolatot alakított ki. A film hangjáért Nagy Botond hangmester és Bartha Márk zeneszerző feleltek, mindketten nagyon sokat hozzátéve az atmoszferikus hatáshoz. Tanáraim közül is kiemelném osztályfőnökeimet, Almási Tamást és Kékesi Attilát, illetve a többi tanárom közül Ferenczi Gábort és Schulze Évát. Mindannyian nagyon odaadóan és figyelmesen követték a film alakulását. A gyakorlatban leginkább sodródtam Viviennel, próbáltam jelen lenni miden fontosabb döntésénél, élethelyzeténél. Amikor hazaköltözik édesanyjához, amikor munkát talál stb. Fokozatosan kellett rájönnünk, hogy mi a közös ezekben a helyzetekben, hogy aztán a következő forgatás már egyel „hatékonyabban”, figyelmesebben történhessen.

Miért érezted úgy, hogy egy hátrányból induló és szegény sorsú felnőtté váló nőről, a múlttal való szembenézésről, majd az elszakadásról, ma érdemes dokumentumfilmet készíteni? Mennyiben tekinthető a filmed szociográfiának?

Ez a téma engem személyesen is nagyon érdekel, mert szerintem a nagyvárosban alkotói munkát végzők vagy úgy általában a városi közeg és a vidéki Magyarország egyre jobban eltávolodik egymástól. Van egy mítosz, miszerint csak akarni kell, és bármi sikerülhet. Ennek szerintem ideális vizsgálódási terepe egy Vivienéhez hasonló történet, mert megmutatja, hogy valójában mennyire jelentős különbség van az emberek eredményességről és boldogságról alkotott elképzelései közt. Egy ilyen történet szerintem egyfelől erőt adhat a hasonló helyzetben lévőknek, másrészt kijózanítóan tud hatni azok számára, akik már elfelejtették, mennyire szerencsés helyzetbe születtek.

Mit gondolsz egy fiatal, érkezzen akár melyik társadalmi osztályból, hasonlóan éli meg az elszakadást, a felnőtté válást, a szülők világából történő felébredést? Mi lehet Vivien akaratosságában és józanságában a különleges és leszűrhető-e konkrét tanulság?

Ez a helyzet esetről esetre változik. Általában véve a jobb módú családokban jellemzőbb a szülőktől való hosszú függés, de egyenes korreláció nincs. Én magam is kifejezetten jó körülmények közt nőttem fel, mégis, nem materiális értelemben véve jóformán csak magamra számíthattam döntéseimben. Vivien történetének értelmezése és a tanulság kettős természetű: egyfelől valóban beszél az akarat fontosságáról, arról, hogy az ember bizonyos helyzetben kénytelen kilépni a komfortzónájából, és ez valódi változást tud hozni. Azonban azt is látjuk, hogy bármennyire is lerázná örökségét, álmai horizontja, és bizonyos viselkedésformái nagyon is emlékeztetnek arra, amit gyerekkorában tapasztalhatott, ezek pedig korlátozóan hatnak.

Mintha a filmedben bemutatott karakter magatartása érett felelősségérzetről, erős öntudatosodásról és ébredő kritikai szemléletről árulkodna. Ez a fiatalos akaratosság csupán lecsúszott, eszköztelen rokonai miatt lehet Vivien esetében hangsúlyosabb személyiségjegy? A szülők világképének meghaladása, mondjuk úgy mint a „papa mozija” esetében (fakadjon az a környezettudatosság hiányából vagy faji, gazdasági, etnikai, nemi identitásbéli különbségekkel szemben mutatott intoleranciából vagy az empátia hiányából, stb.) szerinted ma időszerűbb mint a közelmúltban? Mondhatjuk, hogy napjainkban egy teljesen új látásmóddal rendelkező generáció válik felnőtté?

Az újabb generációk szükségszerűen más látásmóddal érnek felnőtté, mint felmenőik. Ennek az oka természetesen a folyamatosan változó világ: egy háború, vagy egy hosszú békeidőszak, ínség vagy bőség. Most éppen egy veszte felé sodródó világ tudata az, ami talán jobb belátásra bírja majd az embereket, és közülük először a fiatalokat, akik még jobban alkalmazkodnak az új gondolatokhoz. Vivien lehet ennek a folyamatnak a szimbóluma, de azt gondolom, hogy a Szél visziben leginkább saját boldogulása az, ami őt hajtja, aminek hatására automatikusan meg kell haladnia szülei univerzumát. Érdekes szempont, hogy a film miatt Viviennel azóta is tartjuk a kapcsolatot, ami – révén a film premierjén is jelen volt, és több filmet együtt néztünk meg a Verzió fesztiválon, de úgy általában is sokat beszélgetek vele filmekről, művészetről, vagy a világ dolgairól – további hatással lehet majd gondolkodásmódjára.

Hogy látod, jobban érdekli ma a fiatalokat a sorsuk irányítása, megfigyelhető a magyar – és európai –  társadalomban jelentősebb öntudatosodási hullám? Úgy tűnik világszerte fokozódik az érdeklődés a szociális vagy a mára globális keretek között is jól artikulálható emberi jogi kérdések iránt. Ennek ékes példája a Verzió Filmfesztivál. Szerinted változott azok száma akik látják a média által elrejtett igazi valóságot és nem hagyják magukat irányítani?

Szerintem a média olyan robbanásszerű módon növeli a hatalmát és változik a mai napig, hogy nincs igazi összehasonlítási alap e kérdés megválaszolására. Természetesen tudatosabbak az emberek, hiszen a média torzítása tematizálva lett, azonban nagyságrendekkel több információt is kell feldolgoznunk, ami legjobb akaratunk és legélesebb kritikai érzékünk ellenére is kivitelezhetetlen tévedések vagy sztereotipizálás nélkül. Jó lenne azt gondolni, hogy az internet, a különböző diskurzív platformok valódi összefogás felé vezethetnek bennünket, de ezekkel együtt erősödik az ugyanezen platformokat használó, azok létét végső soron biztosító politikai-gazdasági szegmens. Így bár egyre többet nyerünk a réven, a vámon ugyanennyivel – ha nem többel – nő a veszteség is. Mondok egy példát. Az internet, és az internet használata információforrás. Azonban annyira addiktív, hogy a folyamatos adatfogyasztás, jelen levés, kommunikációs kényszer végül több szorongáshoz vezet, mint amennyi tudatosság fakad a megszerzett információból.

Filmedben nem az iskola, a nagymama vagy a szülők nevelik fel Vivient. Mondhatjuk, hogy a kortársak a virtuális világhálón, a katonaság és a média szorításában „edződik” felnőtté a főszereplő? Mi volt a célod a katonaság megjelenítésével? Vagy ez a kontextus is, csupán mint a felnövés rögös állomása tárul elénk, amit meg kell haladni?

A Honvédsuli – amit még egyszer fontos leszögeznem, nem katonaság, hanem egy hagyományőrzéssel és katonai díszletek közt zajló, de valójában nem kiképzést jelentő táborok szervezésével foglalkozó közösség – nagyon fontos részét képezi Vivien életének, így ilyen értelemben kikerülhetetlen volt. De ezen túlmenően azért is fontos, mert egy első pillantásra idegen, talán ijesztő közegről látjuk meg, milyen erőt és határozottságot tud önteni Vivien lelkébe. Ez erős szimbóluma annak, hogy nem mindenki számára csak a városi, értelmiségi közeg univerzuma szolgálhat jó példákkal. Ez az ambivalencia Vivien többi közegére, döntésére is jellemző, és fontos eszköze a filmnek: elgondolkodtat, hogy vajon jók-e a prekoncepcióink, vajon mi tudnánk-e hasonló helyzetben máshogy, jobban dönteni.

Mik a jövőbeni terveid? Van már következő filmterved? A Szél viszit hol, mikor láthatja a közönség?

Vivienhez hasonlóan én is sodródó természet vagyok. Szeretnék olyan dolgokkal foglalkozni, amik új helyzetek felé visznek, amik által jobban megismerem és megértem a világot. Jelenleg nem dolgozom konkrét filmen vagy fotósorozaton, de egyik sem kizárt, hogy a közeljövőben kezdetét veszi. A filmet reményeim szerint még néhány alkalommal láthatja majd a hazai közönség, ezekről azonban egyelőre nincs konkrét információm. Ami nagyon valószínű, hogy 2020. február elején az SZFE-s dokumentumfilm-rendező osztálytársaimmal mindannyiunk vizsgafilmjét – köztük a Szél viszit is – levetítjük Budapesten.

Szász Csongor

Szél viszi
magyar dokumentumfilm, 36 perc, 2019

Bartha Máté
Producer: Muhi András Pires, Horváth-Szabó Ágnes

Co-producer: Bosnyák Miklós
Vágó: Érdi Zsófi
Forgatókönyvíró: Daoud Dániel
Operatőr: Bartha Máté
Hang: Nagy Botond
Zene: Bartha Márk
Gyártó: ELF Pictures, University of Film and Theater Arts Budapest (SZFE)