Sherlockolva

Néhány hete fejeződött be az m1-en a Sherlock című BBC-sorozat második évada is. Izgalmas, szórakoztató és megrendítő részeken vagyunk túl, melyek bőven hagytak maguk után nagyszerű megoldásokat, izgalmas kérdéseket és talányokat. A második évad minden egyes részét rendkívül okosan és jól megválasztott jelenetekből válogatták össze a készítők, és biztonsággal állíthatjuk, hogy zseniális munkát végeztek, de nem csak ők, hanem a karaktereket megformáló színészek is. Biztos vagyok benne, hogy nézők sokasága várja a 2013-as évet, amikor is megkezdődik a harmadik évad forgatása. Már csak ezért sincs helye világvégének 2012-ben.

A második évad részeiben tovább folytatódtak Sherlock Holmes tanácsadó nyomozó és társa, dr Watson kalandjai, melyek nem csak London forgalmas utcáin játszódtak, hanem Wales déli részére is elkalauzolták a nézőket. Az évad ugyanúgy egyenként 90 perces epizódokból épül fel, melyek egymáshoz is kapcsolódnak, lineárisan viszik előre a történetet, ám egyenként egy-egy bűnügy vagy probléma megoldására is fókuszálódnak. Mindemellett a készítők igyekeztek megőrizni a sorozat egységét, hangulatát: a második évad részei többé-kevésbé rímelnek az első évad részeivel, visszatérő motívumok jelzik a közöttük lévő kapcsolatot. A fogadtatás ezúttal is kiemelkedő: ugyan a hosszú hónapokat kell várni a következő évadnak csak a forgatásáig is, mégis nézők millióit csalogatta a képernyők elé hétről-hétre.

Az évad első epizódja, a Botrány Belgráviában Sir Arthur Conan Doyle Botrány Csehországban című novelláját követi, ám egyúttal felfedezhetők átfedések a szerző más írásaival is, valamint Edgar Allan Poe Az ellopott levél című novellájával. Különösen vicces A görög tolmácsra (The Greek Interpreter) való utalás, ahol a cím egy angol nyelvű szójáték eredményeként (The Geek Interpreter) egy képregényrajongó hármast mutat be, akik szintén egy problémával keresik fel a tanácsadó nyomozót. Az epizód fókuszában álló küldetéssel azonban Sherlock bátyja, Mycroft Holmes bízza meg hőseinket: a királyi család egyikéről készült kompromittáló képeket kell megszerezniük egy bizonyos Irene Adlertől, aki dominaként várja kemény szeretettel a hozzá fordulókat. Ms Adler alakja azért is válik érdekessé, mert nem csak hivatásbeli szempontból kelti fel Sherlock figyelmét, hanem mint férfiét is. Érdekes párhuzam vetíti előre ezt az eleinte játszott vagy valós vonzalmat, hiszen már találkozásuk előtt félmeztelen képeket nézve mérik fel egymást: Sherlock a Buckingham palotában, a brit kormány emberei felszólításának dacosan ellenállva mindössze egy lepedőbe burkoltan érkezik – erről a domina képeket kap –, míg Sherlock Ms Adler hivalkodó fotóit kapja kézhez az eligazításon. A személyes találkozás alkalmával a nő meztelenül fogadja a deduktív képességéről híressé várt nyomozót, így kerülve el azt, hogy a férfi (a méreteit leszámítva) bármit is megtudjon róla. A későbbiekben viszont kiderül, hogy a vonzalom nagyon is valóságos, de a felkeltéséhez szükséges ötleteket Ms Adler Sherlock ellenfelétől, Moriartytól kapta. A nő az elbűvölt nyomozó segítségét kéri egy üzenet megfejtéséhez, ám ennek hátterében a bűnöző lángelme áll, aki Sherlock képességének kihasználásával így egy újabb nagyszabású bűntényt követhet el. Egy további fontos párhuzam az első évad első részével, azon túl, hogy kiderül, végig a háttérben megbújó Moriarty a felelős a történtekért, a mobiltelefon kulcsfontosságú szerepe. A telefonján tárol ugyanis Ms Adler a kompromittáló képeken túl több olyan információt is, amelyeket létfontosságúnak tart, vagy amelyekkel saját biztonságát válthatja meg veszélyes játszmái során. Az epizód egy részén a telefont Sherlockra bízza megőrzésre, akinek gondolatai vissza-visszatérnek a mobilzár feloldásának talányához, ezzel is életben tartva a saját halálát megjátszó nő emlékét. A zár nyitja végül nem csak a megoldáshoz vezet el, akárcsak az első évad első epizódjánál, hanem konkrét bizonyítéka lesz Ms Adler érzelmeinek. A Nő játsszon bármilyen jól és okosan, végül a saját teste (pulzusa) jelzése árulja el. Egy humoros-romantikus jelenettel zárul az epizód, amely egyúttal Sherlock egy emberibb, lovagias vonására hívja fel a figyelmet: álruhás harcosként érkezik Ms Adler megmentésére, és menekíti ki őt a halál torkából.

A Sátán kutyái című rész írója, Mark Gatiss törekedett arra, hogy a forgatókönyv a lehető legtöbb ponton kövesse, illetve kapcsolódjon Sir Arthur Conan Doyle híres regényéhez, ugyanakkor szerette volna minél félelmetesebbé is tenni az évad második epizódját. A horrorisztikus elemeken túllépve inkább az összeesküvéselméletekre fókuszált, valamint arra a megfoghatatlan, szorongással vegyes érzésre, mely a titkos kísérletekben születő elhallgatott eredmények kapcsán támadhat a nézőkben. A hatalmas kutya képe is eleinte megfoghatatlan illúzió, ami valóságos borzalommá válik a szereplők számára, amikor az érzékekelésüket és viselkedésüket befolyásoló vegyszerek hatása alá kerülve találkoznak vele. A megoldás az elme hatalmát hangsúlyozza az érzékek felett, de ez, amint azt láthatjuk is az epizód kísérleti talaján, nem is olyan egyszerű vállalkozás. A misztikum és a megfoghatatlan, már-már természetfelettinek tűnő hatalom jelenléte az egyező vonás ebben az epizódban, valamint az első évad második részében. Ott a gyilkosságok és a lopások lehetetlennek tűnő, emberfeletti képességeket igénylő kivitelezése kelt hasonló érzést a nézőben. Egy hangsúlyos ellentét van azonban a két rész között: míg A vak bankár több írásra támaszkodik, és utalások laza szövetéből áll össze, addig a Sátán kutyái című epizód nagyon is szorosan követi a regény történéseit.

A Reichenbach-vízesésben visszatérünk Londonba, és az első évad harmadik részéhez hasonlóan Sherlock újra szembesül Moriartyval. A Baskerville utáni hónapokban néhány nagyobb ügy sikeres megoldását követően Sherlockot celebként ünneplik Londonban, és egyre többen keresik fel őt és Watsont megbízásokkal. A sajtó szerepe is egyre jobban hangsúlyozódik, hatalma ebben az epizódban mutatkozik meg igazán. A mesék jelenkori változatának is tartja Moriarty, melynek kötelezően kell, hogy legyen egy gonosztevője. A bűnöző lángelme, miután a bíróság felmentette, egy újabb, sokkal veszélyesebb játszmára hívja Sherlockot. Az előző évadban valósággal „kondicionálta” a nyomozót személyre szabott rejtvényeivel, így könnyen belerángatja egy olyan feladványba, amely minden eddiginél veszélyesebb fordulattal végződik. A Sherlocknak küldött borítékok pecsétjén lévő szarka is előrevetíti: Moriarty arra készül, hogy ellopja ellenfele hírnevét és életét. A tanácsadó bűnöző egy brilliáns húzással a sajtót Sherlock ellen fordítja, végül az epizód tetőpontján, amikor a két lángelme szemtől szembe találkozik, az életét követeli. Moriarty öngyilkosságával hősünk utolsó esélye is elveszett arra, hogy a nevét tisztázza, vagy barátait megmentse a rájuk vadászó bérgyilkosoktól, így végzetes lépésre kényszerül. De nem lenne Sherlock Holmes, ha nem készült volna fel maga is erre az utolsó lépésre. Az újabb, brilliánsan összeállított történet nézők ezreit késztette találgatásra, és fórumok, közösségi oldalak sokaságán vitatták, hogy Sherlock hogyan is élhette túl a több emeletnyi zuhanást. (Itt érdemes még egyszer visszatérni az eredeti címhez, melyben szerepel az angol „fall” szó, mely egyszerre jelent esést, zuhanást és bukást, ezzel is előrevetítve a történéseket.) Többen gondoltak egy Molly által kölcsönzött holttestre, a squashlabdára, melyet Sherlock annyit a keze ügyében tartott, még Baskerville is szóba került, ám Steven Moffat, a sorozat író-producere szerint a megoldást senkinek sem sikerült eddig megtalálnia. Annyi biztos, hogy aki Molly segítségére gondol, biztosan nem hibáz nagyot. Ugyanakkor nem véletlenül választott Sherlock egy kórházat a végzetes találkozás színhelyéül, és érdemes figyelni az utolsó telefonhívásában elhangzottakra is: ez az egész egy varázstrükk. És ha már varásztrükk, akkor mindig árulkodóak a környezetben megbúvó és a figyelemelterelést szolgáló részletek: a felszólítás, hogy Watson maradjon a helyén (így számára és a néző számára is egy kisebb épület takarásában marad a hely ahova Sherlock zuhanni fog), az orvost elütő biciklista, valamint szembetűnő még az őt akadályozó kórházi alkalmazott, aki miatt nem tudja kitapintani a nyomozó pulzusát. Feltűnő még a felül nyitott szemétszállító: a rajta lévő zsákok tompíthatják az esést, és ami természetesen pont akkor hagyja el a helyszínt, miután Sherlock lezuhant. Akárhogy is, valószínüleg az elméletek próbájával várni kell a következő évadig.

A zseniális részek, gondosan megválogatott jelenetek, a néző nyomolvasását is segítő részletek minden eddiginél jobb szórakozást nyújtanak. Minden egyes Sherlock-epizód az előző színvonalát tűzi ki célul és ugorja meg minden gond nélkül. Az egyetlen hátránya csupán az marad, hogy három hét izgalom után hosszú hónapok várakozása marad, de ez  lehetőség is az újranézésre, ahol újabb és újabb árulkodó jelek, részletek árnyalják tovább a sorozatnézés élményét. A második évadban a két főszereplő közötti olykor frusztráltsággal vegyes szeretetteli kapcsolat is egyre jobban kibontakozik, így válik igazán megrendítővé Watson kérése is az utolsó epizód végén: Sherlock hagyja abba ezt, ezt a meghalást, és térjen vissza. A temetőben a háttérből figyelő nyomozó pedig visszatér, 2013-ban egy újabb sorozatra való epizódhármassal, amihez a készítők előre megmutattak néhány nyomot.

 Kanizsai Ágnes