tiszatáj | 2018. szeptember 17.

Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)

Egy kis morgolódással kezdeném: úgy látszik, hogy a központozásmentes nyelvhasználat megjelent magyar filmcímben – értem én, hogy idézet egy kommentből, de akkor sem szerencsés ilyen látványos helyen kerékbetörni a magyar nyelvet… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

Egy kis morgolódással kezdeném: úgy látszik, hogy a központozásmentes nyelvhasználat megjelent magyar filmcímben – értem én, hogy idézet egy kommentből, de akkor sem szerencsés ilyen látványos helyen kerékbetörni a magyar nyelvet.  

Mindezzel tulajdonképpen benne is vagyunk Schwechtje Mihály első nagyjátékfilmjében: a film mai tinikről szól, a felnőttek pedig, akárhogy is próbálják magukat visszafogni, szörnyülködnek rajtuk. Pedig akárhogy is nézzük, ők sem különbek, hiszen ugyanazt a huszonnégyórás mobiltelefon-szolgálatot művelik, nem kevésbé nyeglék egymáshoz, mint a saját gyerekeik, a filmbeli két anyukának pedig legalább annyira a pasizás a központi témája, mint a tizedik osztályos lányaiknak. Ez egy közönyös, a másik letaposására épülő társadalom, mondja a film. Alapvetően rémes az egész, nem lehet világvége-hangulat nélkül megúszni – és azt sem, hogy a néző a maga tapasztalati anyagával vesse össze mindazt, amit lát. A szereplők közepesen eleresztett gyerekek és felnőttek, ennek alapján tehát azt is mondhatjuk, hogy a film szociális közegének képviselői megúszták mindazt, ami sokakat sújt ma hazánkban: a szegénységet, a kirekesztettséget. Számításba kell vennünk azt is, hogy a film természetesen sűrítmény, azaz törvényszerűen összpontosít a saját, egyébként tulajdonképpen szűk látószöget használó történetére.

Nehéz ügy ez, mert a hasonló tinifilmeket fenyegeti a kamaszpanasz-tematika, és hát sajnos a Családi kör című valahai tévéműsor öreges hangvétele, közvetlen tanító szándékai és dögunalom kifejezéskészlete. Schwechtje Mihály filmje az efféle csapdákat többnyire elkerüli, ami a natúrszereplőknek és a hivatásos színészeknek egyaránt köszönhető, másrészt van benne egy időkezelésbeli csavar, ami nagyszerű eszköz a heveny internethasználat egyik rendkívül ijesztő jelenségének, az alkalmi identitáscserének a megmutatására. Olyan probléma áll az RLSM középpontjában – így kezdték írni a nézők a címét, ami máris mutatja azonnali közösségi használatbavételét –, amellyel nyilvánvalóan nem tudnak mit kezdeni sem a kiskorúak felügyeletét elvileg ellátni rendelt felnőttek, sem senki: új és új nemzedékek nőnek fel úgy, hogy az interneten jobban érzik magukat, mint azon kívül. A személyiségnek ez a mély válsága vezet a közösségi oldalakon tomboló lelki erőszakhoz, amelynek méreteit szerintem képtelenek vagyunk felmérni, szembenézni vele pedig egyértelműen nem tudunk. Beszéljünk többet egymással? De vajon erre képesek-e azok a szülők, akik a filmben szerepelnek? És ha sikerül nekik szóbaállni a gyerekeikkel, vajon sikerül-e bármi értelmeset kinyögniük?

A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) tehát érzékeny terepre merészkedett, legnagyobb erényei éppen abban vannak, ahogy ezt a forró anyagot megragadja – némi trükkökkel a történetmesélésben, szükségszerű kegyetlenséggel a szereplők bemutatásában, iróniával mindazoknak a görcsöknek a kezelésében, amelyek fogságából nem egyszerű szabadulni.

Szíjártó Imre

 

 

Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)
magyar film, 2018

Írta és rendezte: Schwechtje Mihály

Producer: Pusztai Ferenc, operatőr: Herbai Máté, vágó: Kőrösi Szabolcs, zene: Peter Bernath, Szabadi Balázs, Tóth Bálint.

Szereplők: Herr Szilvia (Eszter), Vajda Kristóf (Péter), Polgár Csaba (Csababá), Rácz Dávid (Beni), Kardos Róbert (Róbert), Schell Judit (Krisztina), Rezes Judit (Gabriella), Mácsai Pál (István).

Gyártó: KMH Film, forgalmazó: Vertigo Média. 100 perc.