Tiszatájonline | 2022. június 13.

Pótvizsga

A JÁTSZMA

SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA
A játszma a magyar film két, egyre erősödő vonulatának metszéspontjában helyezhető el: a Kádár-korszakot dolgozza fel, ehhez pedig műfaji eszközöket használ.

Kezdjük a második dologgal. Köbli Norbert forgatókönyvírói tevékenységének eredményei azok a filmek, amelyek elsősorban a thriller kellékeit használják. Három film szerepel ebben a nem is olyan rögtönzött, hiszen sokak által ismert filmográfiában: Bergendy Péter két rendezése, a 2011-es A vizsga és a 2018-ban készült Trezor, illetve a 2014-ben készült A berni követ (rendezte Szász Attila). Thrilleres a három filmben a zárt terekben létrehozott feszült helyzet (Trezor), az információk késleltetése, illetve az, ahogy az információkat a dramaturgia elosztja a szereplők és a nézők között – hol a nézők tudnak többet, hol az egyes szereplők (A vizsga, A berni követ). Mindhárom filmben szerepet kapnak a fegyverek, illetve van valamiféle bűnügy, amelynek részleteit a szereplők nyomozással igyekeznek kideríteni. Lélektani alapozású történetekről beszélünk, amelyeknek azonban erős történelmi hátterük van – a Trezor 1956 novemberében, A vizsga néhány hónappal később játszódik, A berni követ pedig egy 1958-as, Svájcban lejátszódott eseménysort dolgoz fel. Ha azt mondjuk, hogy politikai krimikről van szó, akkor rámutatunk a magyar műfaji filmek meghatározó sajátosságára: a magyar kínálatban a vígjáték kivételével alig van tiszta műfajiságú alkotás, a filmek egyrészt átértelmezik a műfajok klasszikusnak mondható alapváltozatait, másrészt adott esetben több műfaj sajátosságait keverik.

A játszma tulajdonképpen a fenti képletet mutatja. Fizikailag és lélektanilag egyaránt zárt közegben játszódik, ez akkor is igaz, ha megjegyezzük, hogy a szereplők néhány alkalommal utazgatnak bizonyos helyekre (a filmbeli Rácegrespusztának vajon van köze Illyés Gyulához vagy Lázár Ervinhez? – az alkotók nagyon erős településnevet választottak). A zárt terekben a belügy volt vagy jelenlegi munkatársai mozognak, a foglalkozásuk feltételezi a titkolózás, a konspiráció és az információ-visszatartás ravasz fogásait. Az ügyhöz hozzátartozik, hogy a forgatókönyv egyébként is alkalmaz sűrítéseket, amelyek azonban nem feltétlenül erősítik a történet epikai hitelét – nehezen hihető, hogy az egyik belügyi munkatárs (Jung András szerepében Nagy Zsolt) próbatételében szerepet vállalhatott az a kollégája (Kulcsár – Scherer Péter), aki egyébként maga is arra az állásra pályázik, amelynek betöltéséhez emberünk megbízhatóságát tesztelik; nem valószínű férj és feleség cégbeli szoros munkakapcsolata sem. Az információk késleltetéséről annyit, hogy a film tulajdonképpen kettős, egymással kölcsönösen fedésben levő történetszálat mozgat, amelyeket Kulka János figurája kapcsol össze (a filmben Markó Pál). A játszma nem is annyira bűnügyi történet, bár megvannak benne a műfaj elemei, inkább kémfilm, még akkor is, ha ennek a krimiváltozatnak nem annyira erősek a történetsémái. A kémfilm tehát ebben az esetben talán tematikus megjelölés, nem műfaji.

Mindez tehát a történet elmesélésének mikéntjét érinti: a műfaj mintegy keretet ad az anyagnak, a megfelelő történetsémák a történet előadását segítik és határozzák meg. Ha a filmben erősebb az anyag szerepe – vagy meghatározóbb a szerző kézjegye –, akkor a műfajisága szinte törvényszerűen gyengébb lesz. Ha a műfaji jegyek kerekednek fölül, akkor ezek elnyomhatják a történet megismételhetetlen mivoltát, de a szerzői törekvéseket is maguk alá temethetik. Itt kell kitérnünk arra, hogy A játszma tulajdonképpen A vizsga folytatása – erre utal a szereplők neve és foglalkozása, de az is, hogy a színészek ugyanazok (a fenti három férfi mellett ideje megemlítenünk Éva szerepében Hámori Gabriellát). Ha a két filmet törvényszerű módon egymás mellett nézzük, egymásra olvassuk, akkor az jön ki, hogy a szerzőket mintha kevéssé érdekelné a Kádár-kornak nevezett időszak, hiszen mindkettő esetében a belügyesek belső küzdelmei állnak a középpontban, amelyeket tehát a filmek (nem túlságosan erős) thrilleres eszközkészlettel mesélnek el. Ha tehát a fegyveres testületek dolgait követhetjük a filmekben, akkor óhatatlanul elsikkad mindaz, ami szélesebb társadalmi tablót adhatna – a belügyesek egymást figyelik meg, nem a polgárokat; a hírszerzés a cégen belüli műveletekre irányul, nem a szigorúan őrzött objektumok környezetére. Emiatt a filmekben végső soron nem látjuk az 1957-es (A vizsga) illetve az 1963-as (A játszma) hétköznapokat, ami belekerül a film látóterébe, az megintcsak zárt terekben zajlik. A 13. kerületi helyszínek képei ezen nem változtatnak, hiszen Újlipótváros a filmben nem a hétköznapi emberek élettere, hanem újra csak a belügyeseké.

Itt térhetünk vissza nyitómondatunk első elemére, és a Kádár-korszak dolgát szűkítsük le a besúgófilmek körére, mint ahogy a fenti két film is teszi. Ezek nagyjából a 2010-es években keletkeztek: Az ügynökök a Paradicsomba mennek (Dézsy Zoltán) és az Apacsok (rendezte Török Ferenc) 2010-ben, Cserhalmi Sára munkája, a Drága besúgott barátaim pedig 2012-ben. A fikciós művek sorához 2022-ben csatlakozott az HBO nyolcrészese sorozata, A besúgó (Mátyássy Áron, Miklauzic Bence és Szentgyörgyi Bálint). Maradjunk annyiban, hogy a besúgókat és tevékenységüket a középpontba állító filmek sajátos fénytörésben mutatják a korszakot, azaz a hétköznapok és a hatalmi játszmáktól kevésbé érintett társadalom egésze kevésbé éles megvilágítást kap. A sorban elsőként említett darab ugyanakkor kevésbé sikeresen mutatja be a hatalom működésének ezt az oldalát, a többiek színvonalasan. Az ügynök élete (Papp Gábor Zsigmond 2004-es, talált dokumentumokat felvonultató filmjének címe ez) nem a teljes társadalom élete.

Szíjártó Imre



A játszma. Magyar film, 2022.

Szereplők: Nagy Zsolt (Jung András), Kulka János (Markó Pál), Staub Viktória (Monory Abigél), Hámori Gabriella (Éva), Scherer Péter (Kulcsár)

Forgatókönyv: Köbli Norbert, operatőr: Nagy András: Kovács Zoltán, látványtervező: Vinnai Petra, jelmeztervező: Kemenesi Tünde, producer: Lajos Tamás

Rendezte: Fazakas Péter