Örökpanoráma

VESZÉLYES LEHET A FAGYI

SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA
Szeifert Natália új regényének címét csak egy mondat erejéig vettem kölcsön: a Veszélyes lehet a fagyi című új magyar film egyik főszereplő párjának igazán irigylésre méltó háza van, az ilyeneket szokták örökpanorámásnak nevezni.

A filmbeli Éva (Stork Natasa) és Tamás (Szabó Máté) életének nagyjából ennyi a jó része, a többi a jólét és a menőség mögötti házastársi elnyomás és boldogtalanság. Ez adja az elsőfilmes Szilágyi Fanni munkájának egyik vonulatát: a Veszélyes lehet a fagyi életképekből álló családi és társasági közéletfilm, legszínvonalasabb rokonai az Ajándék ez a nap (Gothár Péter, 1979) és a Csók, anyu (Rózsa János, 1987), az újabbak közül pedig az Egy nap (Szilágyi Zsófia, 2018). Az ilyen filmekben tulajdonképpen nem történik semmi, de az a kevés, ami megesik, a szereplők életének lényege – hiszen mi van fontosabb a hétköznapi tevés-vevésnél, a rutinszerű lefekvéseknél és felkeléseknél, miközben a gyerekek születnek aztán megintcsak észrevétlen, de azért rendkívül fontos események közepette felnőnek. Az apró és lényegesen nagyobb események ugyanakkor kirajzolják a szereplők kelet-közép-európai sorsvonalait: Gothár Péter filmjében ez utóbbiak közé tartozik a házépítés, ami a környékünkön életre szóló kihívásként tornyosul minden merész otthonteremtő előtt, a Csók, anyuban a családi élet és a hivatás összeegyeztetése, az Egy napban tulajdonképpen ugyanez. A Veszélyes lehet a fagyi elődeinek egyszerre szociografikus és groteszk látásmódját viszi tovább. Az előbbi a hétköznapok közvetlen ábrázolásában jelentkezik, az utóbbi pedig az ábrázolás elrajzoltságában: ahogy Adél (ugyancsak Stork Natasa) munkahelyét, egy rémes és szégyenletes közkórházat mutatja a film, az a dokumentarista játékfilm legjobb hagyományát követi, ugyanakkor vannak itt igazán nagyszerű miniportrék (Adél egészségügyis kollégáié például), aztán van ugyancsak rendkívül ügyes műfajparódia (az anyatej-díler jelenete az elhagyott parkolóházban – mint egy thriller vagy autósüldözős film jelenete).

A kedves olvasónak feltűnhetett, hogy Stork Natasa nevét két szereppel kapcsolatban is kiírtam. Ez úgy fordulhat elő, hogy a nagyszerű színésznő – filmekben például itt láthattuk: Isteni műszak, Felkészülés meghatározott ideig tartó együttlétre – kettős feladatot vállalt: egyszerre és felváltva alakítja a filmbeli Évát és Adélt. Ikerregényről van szó tehát, egy testvérpár kettős történetéről, az előbbi nőhöz a cikk elején említett körpanorámás ház és teljesen kilátások nélküli házasság tartozik, az utóbbi pedig doktornő (milyen érdekes: Stork Natasa mindkét fentebb megnevezett korábbi filmjében az egészségügyet szolgálja – az Isteni műszakban Szarajevóban, a Felkészülés…ben pedig Amerikában, majd a budapesti egyetemen). A film megkettőzött szerkezete révén nagyszerű modernista filmek ugyancsak késői leszármazottja – hasonló szembesítő berendezkedést mutat a Húsz óra (Fábri Zoltán, 1965) vagy Kovács András Hideg napokja (1966). Míg azonban a két 60-as évekbeli film több nézőpontot ütköztet, és ezeket a film menetében részletesen kifejti, azaz valamennyi nézőpontot képviselő szereplőnek szót ad, addig a Veszélyes lehet a fagyi ezt két szereplő részvételével teszi, illetve a szembesítés korlátozott, hiszen nem maguk a szereplők szólalnak meg közvetlenül, csupán néhány telefonbeli mondatuk. Akárhogy is, az ikertörténet lehetővé teszi, hogy Adél és Éva életét egymás tükörképeként lássuk meg – ahogy felhívják egymást, és ez gyakran megesik velük, hiszen tulajdonképpen telefonos szimbiózisban élnek, feltárulnak a kettejük élete közötti különbségek, de az is, hogy külön-külön történetük csupán egyoldalú igazságokkal szolgál, a teljes képet a két történet egymás mellé rakosgatása adja ki, ha egyáltalán. Miközben a testvérek zavarbaejtően hasonlítanak egymásra, és miközben ugyanazokat a régmúltból eredő küzdelmeket vívják, semmiben sem egyformák: Adél jódarabig magányos, Éva férjezett és gyereket nevel; Adél a munkájának él, Éva pedig abbahagyta az iskoláit és eltartatja magát a jelek szerint sikeres építési céget cipelő férjével. Még egy filmtörténeti párhuzam: Enyedi Ildikó Az én 20. századom című 1989-es filmje ugyancsak két lánytestvér sorsát meséli el, igaz, ők társadalmilag és földrajzilag is messze sodródnak egymástól.

Szilágyi Fanni filmje nem klasszikus szerzői film, hiszen a forgatókönyvet Lányi Zsófia írta, az azonban világosan látszik, hogy a rendező nagyon érzi a mozit. A Veszélyes lehet a fagyi ugyanis olyan sokoldalú és sokszínű, ahogy azt az eddigiekben próbáltam érzékeltetni: van benne meglehetősen kesernyés társadalomábrázolás (semmi poénlelövés: az egyik főszereplő a film végén Norvégiába indul – erre jó esélye egy orvosnak van), van aztán jó érzékkel megvalósított groteszk a párbeszédekben és a szereplők jellemzésében. A két nő párhuzamos története kettős párkapcsolati drámaként jelenik meg, amelynek férfitagjai Tamás, az erőszakos férj, illetve Darus Ákos, akiről eddig nem esett szó; a hétköznapi apróságok pedig valamiféle szélesebb epikus szerkezetbe illeszkednek, tehát a többszörös közérzetfilm ilyen módon távlatokat kap. És még valami: a stáb meghatározó tagjai az operatőr kivételével mindannyian nők.

Szíjártó Imre