Tiszatájonline | 2013. január 2.

Oda és vissza, egy váratlan utazás első története

A HOBBIT – VÁRATLAN UTAZÁS
A gyűrűk ura trilógia után 9 évvel került a mozikba J. R. R. Tolkien A hobbit című regényéből készült filmadaptáció Peter Jackson rendezésében. Középfölde e történetének megfilmesítését a nézők nem tudják nem összehasonlítani a korábban elkészült trilógiával […]

A HOBBIT – VÁRATLAN UTAZÁS

A gyűrűk ura trilógia után 9 évvel került a mozikba J. R. R. Tolkien A hobbit című regényéből készült filmadaptáció Peter Jackson rendezésében. Középfölde e történetének megfilmesítését a nézők nem tudják nem összehasonlítani a korábban elkészült trilógiával. Valóban, sok párhuzamot találunk a két alkotás között, mégis érdemes mindazokat az előnyöket, érdemeket is számba vennünk, amelyeket A hobbitban láthatunk kibontakozni.

A legelső párhuzam, ami az új adaptációval kapcsolatban feltűnhet a néző számára, az az, hogy az 1937-ben először megjelent gyerekkönyvből Jackson megint egy filmtrilógiát tervezett. Mind a kritikák, mind a nézői vélemények elsősorban a bevételek maximalizálásának szándékát sejtették e kivitelezési terv mögött, ám Jackson állítása szerint több teret szeretett volna hagyni a történet kibontakozásához. És valóban, A hobbitban meglehetősen „tágasabb” keretek közé emeli a történetet, és kiegészíti további részletekkel, szereplőkkel Tolkien egyéb történeteiből, illetve A gyűrűk urából vett párhuzamokkal. Eredetileg Guillermo del Toro ült a rendezői székben, míg Peter Jackson a produceri teendőket látta el. Egy fordulatnak köszönhetően végül mégis Jackson neve fémjelezhette a következő trilógiát is. A forgatókönyvírók között helyet kapott még Philippa Boyens és Fran Walsh is, akik már az előző trilógia munkálataiban is nagy szerepet játszottak. A jeleneteket egy új technikával, HFR-rel vették fel (ennek lényege, hogy a korábban másodpercenként 24 filmkocka helyett itt 48 filmkockát rögzítenek), melynek köszönhetően egy kifinomultabb produkciót láthatnak a nézők. Sokkal mesésebbnek, fényesebbnek, részletgazdagabbnak hat a háttér és a közeli felvételek is, azonban a gyors, akciódús jelenetekben helyenként animációs hatású lesz a felvétel.

Az alkotás nem csak a megjelenítési móddal, hanem a látásmód megtartásával is hozzájárul a film mesésebb jellegéhez. Nem találkozunk A gyűrűk urában oly sokszor előforduló túlzott sűrítéssel, hanem sokkal több idő jut a szereplők egyénítésére, a jelenetek kibontásához. A forgatókönyvírók nem csak beemelnek részleteket Tolkien egyéb műveiből, hanem át is helyezik a hangsúlyokat, így valóban a mai nézők ízléséhez igazítják a történetet. A cselekmény végig leköti a figyelmünket, eseménydús és fordulatos, és közben megtartja a kötetben is hangsúlyos gyermekibb, mesésebb látásmódját. Nem hiányoznak azok a feloldó, helyenként mókás elemek sem, amelyek a mesékben jellemzően a feszültség enyhítésében játszanak szerepet. Egy további jó húzás volt a készítőktől az egymásba fonódó történetek (az ún. interlacement) szerkezetének megtartása és kiemelése. Ez a szerkesztési technika a középkori történetekben is fellelhető volt. A film esetében a játékidő első harmadában válik dominánssá: történetek fűződnek be, elsősorban a fegyverek azonosításának apropóján, hol magyarázatképpen, hol a további árnyalás miatt, valamint visszatérő szereplők, motívumok tűnnek fel, vegyülnek egymással és tovább gazdagítják a a fő szálat. Jó példa erre Tölgypajzsos Thorin kardjának (Orcrist, „Kobold-szabdaló”), valamint Gandalf fegyverének (Glamdring, „Ellenség-pörölye”) története, valamint elrettentő hatásuk az őket megtámadó, akadályozó gonosz koboldokra.

Az alaptörténet szerint tizenhárom törp készül visszahódítani otthonukat, Erebort, a Magányos hegy mélyén élő sárkánytól, Smaugtól. Küldetésükhöz Szürke Gandalf támogatásán túl Zsákos Bilbó segítségét kérik, aki eleinte vonakodva, ám mégis rááll az ajánlatukra. A felmenők témája különösen hangsúlyos a törpök kapcsán, és esetükben az ősök és a haza témája összefonódik: (h)őseik nyomdokaiban járva készülnek egy gigászi küzdelemre, melyben visszanyerhetik becsületüket és végre otthonra találhatnak. A Zsáklak békéjét és idilljét előnyben részesítő, ám végül mégis a kalandot választó hobbit kapcsán is felmerül ez a tematika, ám egy egészen más nézőpontból. Míg a törpök hazájukat és becsületüket elvesztve földönfutó életre kényszerültek és a gyökereikhez próbálnak visszatérni, addig Bilbót Tuk őseinek vére hívja kalandra és indítja útra otthonából. Az alkotók értelmezése szerint pontosan az otthon szeretete lesz az, ami motiválja a hobbitot a törpök támogatásában.

A készítők igyekeztek minél jobban egyéníteni a tizenhárom törpöt, annak ellenére, hogy a kötetben ez a törekvés nem mindig volt hangsúlyos. Karakterük a kisebb hozzáadott jelenetekben mutatkozhat meg igazán; ehhez azonban elengedhetetlen a hosszabb játékidő. A törpök vezetője, Tölgypajzsos Thorin (akit Richard Armitage alakít) is egy kissé más színezetet kap a hangsúlyok áthelyezésének köszönhetően. A külföldi és a hazai kritikák is erős párhuzamot vélnek felfedezni az ő és Aragorn alakja között. A két szereplő figurája közötti hasonlóság főként a szerepükben érhető tetten: mindketten egy csapat élén állnak, vezetőként jelennek meg. Vezérnek lenni pedig magányos feladat: a küldetés sikeréért és a csapatért való felelősség súlyának, valamint a szerepnek való megfelelési törekvésnek köszönhető az a komor hangulat, mely Thorin alakjában domináns. A Zsákos Bilbót játszó Martin Freeman (akit Magyarországon legutóbb a Sherlock című BBC sorozatban láthattunk Dr. Watsonként) igazán megkapó alakítást nyújt szerepében: a kényelmes élethez szokott, minden ízében aggódó és vonakodó hobbitot kelti életre. Egy apró érdekesség, különösen a rajongók számára, hogy a trilógia későbbi részeiben a Sherlock-sorozat címszerepét játszó Benedict Cumberbatchet is láthatjuk Smaug, illetve a sötét mágus szerepében. A mindkét trilógiában szereplő Gollam (továbbra is Andy Serkis mozdulatai szolgálnak az animált szereplő megjelenítésének alapjául) alakjában hangsúlyosabbá válnak a gyermekibb, humorosabb vonások, melyek a történetbe és a látásmódhoz illő alakká árnyalják. Természetesen a fordulatos és harcokban gazdag történet nem lenne teljes egy félelmetes ellenfél nélkül, ugyanakkor viszonylagos ellensúly hiányában vezetne a későbbi epizódokban a sárkánnyal való találkozásig. Erre a szerepre a kötetben csupán megemlített Azog nevű orkot választották a készítők, és apropóján egy további szállal gazdagították az amúgy is eseménydússá bővített epizódot. Azog története egybefonódik Thorinéval, így válik megfelelő antagonistává a törp vezetővel szemben, ugyanakkor az ellenfelek között egyfajta szintezettséget, „felvezetést” is lehetővé tesz (Koboldkirály, Azog, majd Smaug). Ehhez hasonló szintezettséget figyelhetünk meg például egy óangol hőskölteményben, a Beowulfban is, mellyel maga Tolkien is sokat foglalkozott.

A hobbit: Váratlan utazás egy kivételesen jóra sikerült film, mely tempójában és megvalósításában sokszor kellemesebben hat, mint A gyűrűk ura film. A látványvilág lenyűgöző, a hosszabb játékidőnek köszönhetően pedig a készítőknek sokkal több lehetőségük volt arra, hogy összhangba hozzák a történetet és forgatókönyvet. Az ő kreatív munkájukat is dicséri, hogy a jelenetek jól kibontottak, valamint a szereplők árnyalására is elég idő és hely jut. A mókás jelenetek beiktatásával sikerül megtartani és visszaadni Tolkien által közvetített látásmódot. Ezek mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az új trilógia első epizódja minden korosztály számára felhőtlen szórakozást nyújtson.

                                                                                                                      Kanizsai Ágnes

Imdb értékelés: 8.4/10

Rendező: Peter Jackson

Forgatókönyv: Philippa Boyens, Fran Walsh, Peter Jackson, Guillermo del Toro

Zene: Howard Shore