tiszatáj | 2018. szeptember 30.

Napszállta

NEMES JELES LÁSZLÓ FILMJE
Elkerülhetetlen, hogy Nemes Jeles László Napszállta című filmjét a Saul fiával együtt nézze az ember – ez akkor is így van, ha a Napszállta természetesen önálló, sok újdonságot tartalmazó alkotás… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

NEMES JELES LÁSZLÓ FILMJE

Elkerülhetetlen, hogy Nemes Jeles László Napszállta című filmjét a Saul fiával együtt nézze az ember – ez akkor is így van, ha a Napszállta természetesen önálló, sok újdonságot tartalmazó alkotás.

A Napszállta dramaturgiájának meghatározó eleme a néző folyamatos alultájékozottságának fenntartása. A szereplők együtt és külön-külön mindig többet tudnak a nézőnél: elszórt jelzésekből, ugyanakkor jelentősen késleltetve értesülünk a főszereplő (Leiter Írisz szerepében Jakab Juli) gyerekkori történetéről, Írisz szüntelen bolyongásának háttere alig mutatkozik meg a néző számára – valamennyi szereplő tisztában látszik lenni Írisz titokzatos bátyjának dolgairól, a kalaposlányok nyilván az egymás közti beszélgetésekből ismerik az évenkénti varázslatos táncuk értelmét (ezeket a beszélgetéseket a film rejtve hagyja előlünk), Brill Oszkár kalapszalon-tulajdonos (Vlad Ivanov játssza) alig beszél Írisz családjának sorsáról; sorolhatnánk a filmbeli rejtvényeket. A cselekmény egyes elemeinek és a szereplők tettei mozgatórugóinak elrejtése a Napszálltában túlmutat a művészfilmes elbeszélésmód tulajdonképpen megszokott eljárásain, hiszen ebben a filmben az elhallgatás valóságos falat képez a népes szereplősereg és a nézők között – az előbbiek, még egy egyszerű kifutófiú is, ismerik vagy ismerni vélik a dolgok működését, de minderről nem tudnak, nem akarnak, nem mernek beszélni, vagy ha mégis, azt az utóbbiak közé tartozó kívülrekedtek alig értik.

A programszerűen kihagyásos előadásmódból sokminden következik a Napszálltában. Ide tartozhat a film másik, lényegesnek tűnő összetevője, ami egy nagyon nehezen kezelhető ellentmondás. Az egyik oldalon láthatjuk az utolsó békeévben, 1913-ban játszódó történet már-már mikrorealista megoldásait: a csodás kalapokat a film az utolsó szalagig újrateremti, korfestő erővel ábrázolja a ruhákat, a környezet számos apróságát, egyáltalán, a kor felidézésére nagy erőket mozgósít. Mindez elvezet minket egy következő, már a Saulban is aprólékosan kidolgozott filmnyelvi megoldáshoz, a közelikhez, amelyek elsősorban az arcok megmutatását szolgálják. Ha ugyanis egy filmben ennyire hangsúlyosak a premier plánok, akkor az ábrázolás súlypontja törvényszerűen áttevődik az arc és környezete aprólékos, ugyancsak szükségképpen mikrorealista megmutatására. A film világképe tehát innen nézve a kosztümös történelmi filmek tulajdonképpen sokszorosan meghaladott illúziókeltő törekvéséből indul ki. Ezt a képeskönyvszerű modort Jókai Mór regényeinek valahai feldolgozásai dolgozták ki, de mára alig tarthatóvá vált – gondoljunk arra, hogy a Kincsem például meghökkentő táncjeleneteivel vagy dalszövegeivel miként kérdőjelezi meg az úgynevezett valóság- vagy korhűséget. A Napszállta ábrázolási rendjének másik tényezője ugyanakkor az, hogy a közelről mutatott arcok környezete elmosódik, a fókuszokat a kamera úgy kezeli, hogy helyenként a látvány egésze életlen. Mindehhez hozzáadódik az a megoldás, amely ugyancsak a Saulban bukkan fel, ez pedig a főszereplő szemszögéhez köthető félszubjektív beállítások hatalmas túlsúlya – Nemes Jeles László első filmje éppen ezzel a kamerakezeléssel érte el, hogy a néző mintegy bevonódott az ábrázolt térbe.

A Napszállta zavarbaejtő jellegét tehát ezek a tényezők okozzák: aprólékos realizmus egyfelől, a részletek eltakarása másfelől, informáciözön egyfelől, a néző elől való bujkálás a másik oldalon. A film elképesztő műgonddal készült, az alkotói alázat minden kockáját áthatja – innen a komoly és súlyos előadásmód, amelynek hatása kitart a vetítés két és fél órájában. Félő azonban, hogy a hatás mögött súlytalan tartalmak vannak, amik ráadásul a néző folyamatos hűségnyilatkozatait igénylik. A Napszállta egy tragikus körülmények között megsemmisült kalapszalon elárvult valahai tulajdonosa sorsába látja bele mindazokat a kelet-európai tragédiákat, amelyeket a részvétlenség és a társadalom tagjai közötti ellenségeskedés okozott. Úgy tűnik, hogy egy ilyen kis finom műintézmény és mikrotörténete alig képes elviselni a rárakott terheket.

Szíjártó Imre

Napszállta – magyar film (2018)

Rendezte: Nemes Jeles László
Forgatókönyv: Nemes Jeles László, Clara Royer, Matthieu Tapanier
Zene: Melis László
Operatőr: Erdély Mátyás
Vágó: Matthieu Tapanier
Producer: Sipos Gábor, Rajna Gábor

Szereplők: Jakab Juli, Vlad Ivanov, Björn Freiberg, Susanne Wuest, Bárdos Judit, Balsai Mónika, Molnár Levente, Urs Rechn, Zsótér Sándor