Tiszatájonline | 2013. április 28.

Ködben

OROSZ, FEHÉROROSZ, HOLLAND, LETT FILM
Loznyica új filmje sikeres modellt valósított meg egy olyan országban, amelynek filmgyártása nem létezőnek, vagy legalábbis tetszhalottnak tűnt az utóbbi egy évtizedben: a Ködben nemzetközi vállalkozás, melynek sikerességét egyebek között a film Cannes-i jó fogadtatása is bizonyítja […]

OROSZ, FEHÉROROSZ, HOLLAND, LETT FILM

Tanulságos sorsuk van egyes filmes témáknak: a 80-as évek végén bizonyára gyanakvóan tekintettek volna a nézők egy filmre, amit háborúsként, sőt második világháborúsként azonosítottak, és amihez a Szovjetuniót kapcsolták. Mára ez az ideológiai-politikai teher lekerült a Nagy Honvédő Háborúról szóló filmekről – elkezdhetünk róluk filmként beszélni. Pedig az Iván gyermekkora (Andrej Tarkovszkij) nagyon korán megkezdte a kincstári pátosz lebontását. Szergej Loznyica filmje ugyanakkor teljesen más közegbe került a hazájában: a belorusz közvélemény az 1942-ben játszódó filmet alig tudta elválasztani a korábbiaktól.

Loznyica új filmje sikeres modellt valósított meg egy olyan országban, amelynek filmgyártása nem létezőnek, vagy legalábbis tetszhalottnak tűnt az utóbbi egy évtizedben: a Ködben nemzetközi vállalkozás, melynek sikerességét egyebek között a film Cannes-i jó fogadtatása is bizonyítja (egyébként a rendező 2010-es Boldogságom című műve ugyancsak megfordult Cannes-ban). A filmet ugyanakkor hiba lenne belorusz keretek között megítélni még akkor is, ha meghatározó elemei kötődnek az országhoz és a nyelvhez: a forgatókönyv Vaszil Bikov 1987-es regényéből készült, a rendező Belorussziában született, a cselekmény a belorusz-lett határvidéken játszódik, a közreműködők egy része szintén fehérorosz.

A Ködben tehát olyan nemzeteken és országokon átívelő produkció, amely egyrészt erősen kötődik a Szovjetunió nyugati régiójához (az orosz sajtó például sajátként könyvelte el a Cannes-i sikert, a FIPRESCI díját), másrészt azon nagyon termékeny módon mutat túl. Néhány kiragadott érdekesség a film által létrehozott hálózattal kapcsolatban: a rendező ugyan belorusz születésű, de Ukrajnában és Oroszországban tanult, jelenleg pedig Németországban él; a Burov anyját alakító Nagyezsda Markinát Zvjagincev Jelena című filmjének főszerepében láthattuk, jó néhány szereplő lett és lettországi belorusz, Grossmajer szerepét az a Vlad Ivanov játssza, aki Mungiu, Porumboiu és Popescu filmjeiben szerepelt, a produkciós cég német és holland érdekeltségű. A bizonyos időszakokban a tagköztársaság területén kívüli központból vezérelt belorusz film valahai arculatát nagyvonalakban így lehet leírni: munkatársi gárdája és a filmek nyelve szempontjából az orosz meghatározó, a téma a partizánok élete a második világháború alatt. Ezt a megcsontosodott hagyományt töltötte fel Loznyica a soknyelvű stáb sokszálú identitásával – elképesztő volt látni, ahogy a rendező színészeivel a fesztiválok vörös szőnyegein fényképezkedett. Igazi európai sztár született tehát, aki úgy alakította át a nemzeti film fogalmát, hogy mindeközben hazai alapanyagot és képzeteket dolgozott fel – ne felejtsük el, hogy a 2003-ban elhunyt Vaszil Bikov (beloruszosan: Bikau) beloruszul írt és hosszú évekig a Nobel-díj nagyon komoly várományosa volt.

A film tehát 1942-ben játszódik a belorusz-lett határvidéken, amely ekkor német megszállás alatt van. A film azt is bemutatja, miként működik együtt a lakosság egyik része a németekkel, miközben a másik része a partizánokhoz csatlakozik – a régi partizánfilmek örök toposza az utóbbiak morális fölényének bizonyítása. A film elképesztő dramaturgiai leleménye, hogy a cselekménye tulajdonképpen egy jelenet köré rendeződik: a német hadiszerelvények átjutását megakadályozó négyfős partizánosztag három tagját a németek nyilvánosan felakasztják, a negyediket pedig szabadon engedik. A német parancsnok terve nyilvánvaló: a szabadon engedett Szusenyát a falu lakói kiközösítik majd, ezzel pedig sikerül zavart kelteni a partizánok hátországában.

A kritikák a filmmel kapcsolatban joggal emlegették Tarkovszkij, Klimov, Szokurov nevét. Tegyük hozzá, hogy a takarékos dramaturgia, a lassú ritmus, a metafizikus szemléletmód jelen van a kortárs orosz filmben, elég Zvjagincev vagy Szerebrennyikov műveire utalnunk. A Ködben minden szempontból súlyos, egyszerre helyi értékű és egyetemes, elképesztő érzékkel megalkotott film, amely egyszerre bizonyítja a nemzeti film életképességét, a nemzeti film tartalmi megújításának szükségességét és azt, hogy ezen a talajon lehet olyan filmet készíteni, amit a nagyvilágban álmélkodással és valódi érdeklődéssel fogadnak.

Szíjártó Imre

 

Ködben (V tumanye). Orosz, fehérorosz, holland, lett film, 2012. Rendezte és a forgatókönyvet írta: Szergej Loznyica, operatőr: Oleg Mutu, zene: Vlagyimir Golovnyickij. Szereplők: Vlagyimir Szvirszkij, Vlad Abasin, Szergej Kolenov, Vlad Ivanov, Julia Peresild, Nagyezsda Markina.