Tiszatájonline | 2015. július 30.

„Filmjeim a valóságból nőnek ki”

INTERJÚ MIKLAUZIC BENCÉVEL
A Palicsi Nemzetközi Filmfesztivál Új Magyar Film elnevezésű szekciójában került bemutatásra Miklauzic Bence legújabb alkotása, a Parkoló, amely jellegzetes és személyes Miklauzic-mozi. Az Ébrenjárók, A zöld sárkány gyermekei és a Hőskeresők után a főhős ismét kiszolgáltatott, peremre csúszott underdog-kisember melós, aki egy arrogáns és gazdag feljebbvalója ellen lázad a maga módján, az ábrázolásmód pedig kapitalizmus- és társadalomkritikus, na meg szociálisan érzékeny és realista […]

INTERJÚ MIKLAUZIC BENCÉVEL PARKOLÓ C. LEGÚJABB MOZIJA KAPCSÁN

A Palicsi Nemzetközi Filmfesztivál Új Magyar Film elnevezésű szekciójában került bemutatásra Miklauzic Bence legújabb alkotása, a Parkoló, amely jellegzetes és személyes Miklauzic-mozi. Az Ébrenjárók, A zöld sárkány gyermekei és a Hőskeresők után a főhős ismét kiszolgáltatott, peremre csúszott underdog-kisember melós, aki egy arrogáns és gazdag feljebbvalója ellen lázad a maga módján, az ábrázolásmód pedig kapitalizmus- és társadalomkritikus, na meg szociálisan érzékeny és realista (amibe azért fanyar humor is jut bőven). A többszereplős, Tarantinót és Iñárritut idéző Ébrenjárók után ezúttal is a szerencsétlen véletlen hoz össze markánsan különböző karaktereket, a küzdőtérként funkcionáló címszereplő helyszín pedig a raktárban játszódó A zöld sárkány gyermekeit idézi, ahogy a két, más-más világból származó főhős, Légiós és a dúsgazdag nagyfőnök sötéten komikus konfrontációi is.

Filmjeid egytől-egyik realista életképbe ágyazott szociális érzékenységről tesznek tanúvallomást. Fontos számodra, hogy a fanyar humorú szórakoztatáson túl megfogalmazz egyfajta társadalomkritikát is?

– Egy film megszületésekor, a történet és a karakterek megalkotásakor a legfontosabb cél, hogy egy hiteles és igaz világot teremtsünk, átélhető sorsokkal és az érzelmi azonosulás lehetőségével. Ez akkor megvalósítható, ha alkotóként az általam akár ismert, akár megtapasztalt elemekből építem fel a filmet. A filmjeim nem direkt társadalomkritikai céllal jönnek létre, de mivel abból a valóságból nőnek ki, amiben élünk, óhatatlanul megteremtődik egy ilyen értelmű dimenzió.

Ezúttal, a Parkoló esetében főként a kapitalizmussal, mint a történelem fenoménjével szőröznek a filmkockák?

– Elsősorban arról akartunk mesélni, hogy mi történik, amikor valakinek a személyes kis világát megpróbálja felszámolni egy magát felsőbbnek gondoló erő. Ez a Parkolóban egy gazdag és hatalommal bíró üzletember képében jelenik meg, de ez nem elsősorban a kapitalizmussal kapcsolatos ideológiai párbeszéd, sokkal inkább egy olyan karakter megmutatásának szándéka, aki eredendően képtelen harmóniába kerülni a világgal, aki nem képes magának az otthonosság dimenzióját megteremteni. Azt pedig végképp nem képes elviselni, hogy egy egyszerű, nincstelen parkolóőrnek ez sikerülhet. Szembenállásuk és harcuk alapja ez. Légióssal szemben egy olyan ellenfelet kellett teremteni, akinek rendelkezésre állnak azok a hatalmi eszközök, amelyek nem létezhetnek pénz és úgynevezett üzleti sikerek nélkül. Ez persze egy kapitalista alakot rajzol ki, de a két férfi szembenállása nem elsősorban szociológiai értelmű. Ugyanakkor, ha a nézők felismerik napjaink szélsőséges társadalmi egyenlőtlenségeit, akkor egyértelmű, hogy egy filmben ezek a dimenziók keverednek, és így hozzák létre a jelentést.

Miklauzic3

Voltak filmes előképeid a film forgatókönyvének megírása közben, mint például az Ébrenjárók esetében Tarantino vagy Iñárritu?

– Elsősorban a western filmek logikája és karakterábrázolása voltak olyan ihlető források, amik mindvégig ott lebegtek valahol az alkotói tudat mélyén. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy sémákat akarnék egy az egyben átemelni, hiszen ez mindig csak közhelyet eredményez. A forgatókönyv megírásakor Lengyel Ferenccel és Hegedűs Bálinttal (akikkel közösen írtuk a filmet) sokat beszéltünk egyébként az Ádám almái-ról, mint egy helyszínen játszódó, és két gondolat összeütközését ábrázoló filmről.

Hogyan függ össze a stersszmetesség akarása a traumatizált személyiségképpel? Kialakítható-e valóban egy stresszmentes övezet, ha az ember a kvázi jól működő, hétköznapi tárrsadalom részeként akar egy elvonult életet élni?

– Ez elsősorban belső kérdés, hiszen a gondolkodás szabadsága az, ami a legszemélyesebb autonómiát létre tudja hozni. A filmben Légiós számára a parkoló csak egy illúzió szintjén tudja ezt jelenteni, a történet végén éppen azt ismeri fel, hogy a maga fizikális, konkrét térré formált valóságában ez nem tartható fent. Alapvetően ezt egy nagyon személyes kérdésnek tartom, mindenkinek egyénre szabott feladata, hogy erre milyen választ ad. Nem tartom kizártnak, hogy valaki a társadalomból való kivonulásban látja a „stresszmentes övezet” létrehozásának lehetőségét, de ezt az emberek döntő többsége természetesen nem tudja megvalósítani. Sokkal nagyobb feladatnak látom, hogy az adott társadalmi keretek között mentális szinten építse fel mindenki a belső autonómiáját.

Mennyiben tekinthető a film tipikusan Kelet-Európainak?

– A figurák a ráismerés szintjén tudják hordozni a kelet-európai régió hangulatát, de maga az alapkonfliktus a világ bármely pontján érthető és jelentéssel bír. Több külföldi fesztivált megjárt már a film, ezeken a vetítéseken és azt követtő beszélgetéseken nyilvánvalóvá vált, hogy a történet univerzális, hiszen a szabadság megvédésének kérdése általános emberi érvénnyel bír, még akkor is, ha Kelet-Európában nyilvánvalóan érzékenyebben éljük meg ezt a problematikát.

Miklauzic1

A film két főhőse első pillantásra egy egymásnak feszülő ellentétpárt alkot, aztán a két szélsőségesen ellentétes világnézet úgy csap össze, hogy rá kell jöjjünk, ellentétekre épülő világban élünk. Volt valamilyen filozófiai előképed, amikor a Parkolón elkezdtél gondolkodni?

– Nem, az én ízlésemtől idegen, hogy elméleti kérdésekből induljak ki egy történet megalkotásakor. A film sokkal érzékibb műfaj ennél, a tisztán filozófiai ábrázolás csak unalmat eredményezne. A Parkoló esetében a kiindulópont maga a helyszín volt, a bérházakkal övezett üres telek, közepén egy lakókocsival. Számomra ez egy nagyon inspiráló közeg volt egy történet kiindulópontjához, hiszen magában hordozza különböző emberi sorsok sűrítésének lehetőségét. A különböző forgatókönyvverziók során nagyon sokféle karakter és történettöredék született, a munka során aztán egyre inkább letisztult a szerkezet Légiós és Imre szembenállására. Természetesen a személyiségük felépítésekor beépültek azok a gondolati tartalmak, amik talán a filozófia szemléletével is értékelhetők, de engem elsősorban a szembenállás emberi, érzelmi vonatkozásai érdekeltek.

Filmjeidben, ahogyan a Parkolóban is, közönség- és művészfilm határán egyensúlyozol, ez milyen előnyöket, illetve milyen veszélyeket hordoz magában?

– Magyarországon semmilyen előnyt nem hordoz, sőt inkább hátránynak látom, a két utolsó filmem esetében különösen. Forgalmazási értelemben senki földjére érkeznek ezek a filmek, hiszen nagy nézőszámot nem lehet elérni ilyen típusú filmekkel, ezért a forgalmazók is minimális marketinggel dolgoznak ilyen esetben, és pár hét után leveszik műsorról, a mainstream kritika számára viszont nem eléggé markánsak talán a szerzői jegyek. Kevésbé kockázatos vígjátékot vagy tisztán szerzői filmet készíteni, hiszen mindegyiknek jól kialakult közege van, még ha forgalmazási szempontból nyilván nem is összevethetőek. A magyarországi filmkritika szintén nehezen fogadja be ezt a műfajt, a Parkoló esetében is nagyon sok szórakoztató írást olvastam, melyekben azt éreztem, hogy egyáltalán nem tudnak mit kezdeni a filmmel. Előző filmemnek A zöld sárkány gyermekei-nek svéd világforgalmazója volt, elmondásuk szerint, ha náluk készül el ugyanaz a film, százezrek megnézik, mert ez a fajta történet és humor nagyon működik ott. A Parkoló esetében is nagyon úgy tűnik, hogy pl. Lengyelországban többen fogják megnézni, mint itthon.

Sirbik Attila