Emlékképek

ANDRZEJ WAJDA UTOLSÓ FILMJE

Az Emlékképeknek különös jelentéseket ad, hogy Andrzej Wajda a film bemutatója után nem sokkal hunyt el. A közönség a kilencven évesen eltávozott alkotó munkásságának összegzéseként olvasta a filmet.

Az Emlékképeket ugyanakkor Wajda hatalmas életműve felől is lehet nézni: megvan benne a rendező folyamatos érdeklődése a festészet iránt, sok kapcsolatot látunk a mester filmjeinek politikai és történelmi ihletésű vonulatával (elsősorban a Hamu és gyémánttal és a Márványemberrel). Az is igaz ugyanakkor, hogy Wajda a Lech Wałęsáról szóló film kivételével nem rendezett korábban olyan életrajzi filmet, amelynek hőse történelmi alak volt.

A Władysław Strzemińskiről szóló film afféle művészéletrajz, amely a festő életének utolsó éveit meséli el – a korábbi pályafutása persze kirajzolódik a párbeszédekből. A film a festő ötvenes évek eleji pályaszakaszát ábrázolja, tehát Strzemiński antikommunista, antisztálinista nézetei kerülnek a középpontba. A film időkezelésével és dramaturgiai szerkezetével függ össze tehát, hogy a forgatókönyv csupán utalásokat tartalmaz a festő fiatalságára, ezt a film rendkívül sután oldja meg: egy múzeumi idegenvezető ismerteti például esztétikai elveit, a tanítványai kérdései nyomán derül fény a századelő orosz avantgardjának képviselőivel fenntartott kapcsolataira. Az „Ön valóban ismerte Chagallt?” jellegű kérdések és a festő ezekre adott válaszai Strzemińskit csupán nagy idők tanújaként tünteti fel, a film nem győz meg arról, hogy valóban a lengyel avantgard meghatározó alakja volt. Mivel a film a festő legyőzetését, teljes erkölcsi és fizikai megsemmisítését meséli el, Strzemiński valahai jelentősége a múltba veszik: az egyetemről elbocsátják, az előadásairól készült jegyzeteket betiltják, aljas módon semmizik ki abból a művészeti szövetségből, amelyet maga alapított.  Mindebből következik az, amit a lengyel kritikák talán a legerőteljesebben hangsúlyoztak: az Emlékképek egy egyre magányosabbá váló alkotó filmje a totális diktatúra idejéből. Ha tehát a filmet Wajda végrendeletének tekintjük, súlyosan leegyszerűsítjük ezt az egyetemes jelentőségű életművet.

Az Emlékképek mindezek mellett arról a hosszú éveken keresztül érlelődő fordulatról is beszél, amelyen Strzemiński keresztülment, ezt a film nagyon érzékletesen jeleníti meg. Strzemiński ugyanis az ötvenes évek eleje ideológiájának kiváló képviselője lehetett volna, hiszen az 1917-es proletárforradalom híve volt, akkoriban a szovjet-orosz művészet élcsapatának képviselőivel együtt hirdette a művészet napi politikában játszott szerepét. A sztálinista kultúrpolitika pontosan a hozzá hasonló renegátokat gyűlölte a legjobban.

A film dramaturgiai fogyatékossága, didaktikus megoldásai miatt nagy súly nehezedik a színészekre. Közülük a Władysław Strzemińskit alakító Bogusław Lindát és a lányát játszó Bronisława Zamachowskát érdemes kiemelni. A gyerekszereplőkkel, a gyerekek szerepeltetésének nehézségeivel kapcsolatos eszmecseréket átszínezte, hogy Nika Strzemińska szerepében egy rendkívül ismert színész, Wojciech Zamachowski lányát láthatjuk, aki láthatólag nagyon nehezen küzd meg a feladatával. Linda egészen elképesztő képességei átsegítik a filmet a történetmesélés forgatókönyvi megoldatlanságain.

Azt szokták mondani, hogy egy életművet a csúcsaival érdemes mérni – az idő mondja majd meg, hogy az Emlékképek milyen helyet foglal el Wajda pályáján. Ha az derül ki, hogy nem a legelőkelőbbet, azzal a teljesítmény egyáltalán nem csorbul.

Szíjártó Imre

Emlékképek (Powidoki) – lengyel film (2016)

Rendezte: Andrzej Wajda, forgatókönyv: Andrzej Mularczyk, fényképezte: Paweł Edelman, producer: Michał Kwieciński, vágó: Katarzyna Gradoń.

Szereplők: Bogusław Linda (Władysław Strzemiński), Bronisława Zamachowska (Nika Strzemińska), Zofia Wichlacz (Hania).