Előre a múltba

Két 2021-es filmet lenne érdemes említeni, mindkettőnek vannak kapcsolatai a Zanoxszal: A legjobb dolgokon bőgni kell (rendezte Grosan Cristina) a nemzedéki vonalakat követte, bár szereplői idősebbek. Badits Ákos Űrpiknikje pedig a generációs mondanivalók mellett Zalatnay Sarolta szerepeltetésével egyszerre pillantott a retró felé, illetve erős volt benne a műfajparódia.

Baranyi Benő Zanox – Kockázatok és mellékhatások című bemutatkozó nagyjátékfilmje sokfajta elemből áll össze – a fent megidézett két filmmel együtt a stílusgazdagság, a töredékes jelleg és a hangnemek keverése jellemző rá. Próbáljuk meg a Zanoxot nemzedéki filmként nézni. Azt mondhatjuk, hogy talán nem az alkotó történetéről van szó, hiszen Baranyi Benő, a film forgatókönyve és rendezője noha fiatalnak mondható, kinőtt már az érettségiző korból. Misi nevű főhősét (Bálint Előd) a rendező lakótelepi, a félmúltat idéző környezetbe helyezi, amely 2022-ben, a film cselekményének idejében éppen úgy néz ki, mint talán Baranyi Benő környezete az alkotó jelenleginél is ifjabb korában. Az érettségi ugyanakkor nyugodtan tekinthető olyan tapasztalásnak, amely korról korra visszatér, ismerős jellegét éppen az adja, hogy látványvilága alig öregedett az évtizedes során – az 1989-ben játszódó Moszkva térben ugyanilyen kopott osztálytermek és tanárok látszottak, mint Misi és társai érettségijén.

A Zanox az iskola mellett a lakásbelsők, a rendelőintézet, a kórház és a külső terek rajzát is mintha öregítené, azaz ugyan 2022-ben járunk, de mintha megállt volna az idő – a Gothár Péter 1982-es filmjének címét ugyancsak indokolt itt felidézni. Az érettségi időszaka ugyanakkor magával hozza a felnőtté válás többi velejáróját is, ezeket a film szépen sorban hozza: többé-kevésbé komoly kamaszkori viselkedés- és személyiségzavarok, leszakadási kísérletek a felnőttekről (milyen érdekes, hogy Misinek és a Moszkva tér Petyájának sincsenek szülei, van viszont az életüket meghatározó nagymamájuk), a szokásos játszmák a lányokkal. Baranyi Benő filmjéből azonban alig lehet megtudni valamit azokról a nemzedéki azonosságokról, amelyek éppen a szereplők korára – mármint arra a korra, amelyben élnek – lennének jellemzőek. Gondoljunk bele, hogy a némiképpen ugyancsak rokonnak tekinthető Rossz versek (rendezte Reisz Gábor, 2018) igaz vékonyan, de tartalmaz utalásokat, vegyük például a főszereplő rosszullétét, amely a miniszterelnök beszéde alatt következik be. A Zanox talán éppen ebben képezi le a benne szereplő korosztály sajátosságait: a korosztály tagjai a mának élnek, sem mindennapjaiknak, sem az ezektől esetleg elszakadó gondolataiknak nincs időbeli dimenziója, nagyszámú, de mégiscsak zárt közösségeik nem érintkeznek a magyar közélet, a magyar politika vagy egyáltalán a tágabb közösség dolgaival – éppen így van a középiskolásokkal Hartung Attila FOMO – megosztod és uralkodsz című 2019-es filmjében is. Az érettségizők időérzékelését jól mutatják azok a jelenetek, amelyekben történelemből felelnek, egyébként sok szempontból ugyanúgy, mint a Moszkva térben: tulajdonképpen mindegy, hogy az ókori tételek, vagy éppen Mátyás király belpolitikája kerül a kezükbe a tételhúzáskor, az eredmény valamennyi régmúlt korszak esetében ugyanaz: zárványok ezek, amelyek valahol a tankönyvek mélyén őrződtek meg az iskolarendszer szeszélyei és végtelen maradisága következményeképpen (vagy Mátyás király külpolitikája szerepel Misi céduláján? – ezt a figyelmes nézőnek tudnia kellene, de most talán nem is fontos, az eredmény ugyanaz).

A Zanox nem közvetlenül, de sok időutazós filmet idéz meg, hiszen a cselekménye éppen a főszereplő kalandjai közé épül. Nem a fentebb emlegetett történelmi távlatokról és ezek máig ható tanulságairól van szó, hanem apró ugrásokról, hiszen Misi többször visszatér a középponti május 13-ához. Ugyanakkor nem a kézenfekvőnek mutatkozó Vissza a jövőbe modelljéről van szó, hanem Krzysztof Kieślowski 1987-es Véletlenjének szerkezetéről: a főszereplő itt is és ott is ugyanazt a történetet többször éli meg bizonyos körülmények változtatásának következtében. A lengyel filmben ez a körülmény az, hogy a főszereplő eléri-e a vonatot vagy lekési, a Zanoxban pedig… nos ezt ne áruljuk el, mert nagyon izgalmas. Az ismertetők sci-finek vagy sci-fi-paródiának mondják a filmet, némiképpen indokolatlanul és elhamarkodottan, hiszen tulajdonképpen nincs itt semmiféle jövő, hanem az idő egy szakaszának többszörös ismétlése. Valami ilyesmi van Madarász István 1916-os Hurok című filmjében, amelyben a főszereplő története hasonlóképpen duplázódik meg (a Zanoxban talán négyszereződik, ennek is van itt nem részletezhető következménye).

Nem beszéltünk még arról, hogy a Zanox a társaival együtt miképpen frissíti fel a vígjáték műfaját. Ezek a filmek nem a 19. század végére visszamutató polgári színjátszás mozibeli változatát mutatják, ahogy a Meseautó és a minta rendszerváltozás utáni követői tették, egyebek között remake-filmek formájában. A középpontban ugyan itt is egy csetlő-botló hétköznapi ember áll, de a kalandjai rendkívül elrajzoltak, a történet egésze pedig erősen húz a fekete komédia felé. Misi és alig-barátnője (Janka szerepében Erdős Lili) történetei a Zanox nevű gyógyszer és egy kockázatos házipálinka közös mellékhatásai következtében fordulnak a black komedy felé: a két szer vegyítése véres jelenetekbe és kórházi ámokfutásba kormányozza a szereplőket.

Szíjártó Imre

Zanox – Kockázatok és mellékhatások. Magyar film, 2022.

Szereplők: Bálint Előd (Misi), Erdős Lili (Janka), Hatházi András (orvos), Sólyom Katalin (nagymama).

Forgatókönyv: Baranyi Benő, zene: Hodován Milán, operatőr: Gajdics Dávid, vágó: Kis André, producer: Gyurin Zsuzsi, Molnár Dániel, látvány: Kuti Felícia, jelmez: Szalai Sára.

Rendezte: Baranyi Benő.