Boruló komfortzóna

INTERJÚ TASCHLER ANDREÁVAL

A közelmúlt magyar művészfilmjeinek nyomvonalán halad Bogdán Árpád új filmje, a Genezis. A sűrű szimbólumokkal szőtt szociodráma mély, komplex, sokrétű alkotás. A millenniumi évek végén bekövetkezett cigánygyilkosság-sorozat a modern magyar társadalomtörténet egyik legsötétebb foltja. Az a kegyetlenség, ahogy a tettesek lemészárolták a kisebbségi családokat, nem meglepő módon számos magyar művészt inspirált. Színpadra Mikó Csaba és Gáspár Ildikó állította (Mese az igazságtételről avagy A hét szamuráj), papírra Tábor Zoltán vetette (Cigány rulett), dokumentumfilmet Hajdú Eszter készített belőle (Ítélet Magyarországon), játékfilmet pedig Fliegauf Bence forgatott az események inspirációjából (Csak a szél). A feldolgozás folyamatának legújabb alkotása Bogdán Árpád Genezise, amivel kapcsolatban a rendező a film világpremierje előtt a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon azt nyilatkozta, nem „cigányfilm” a Genezis, és nem a 2008–2009-es magyarországi romagyilkosságokról szól, hanem egy általános emberi problémáról és arról a reményről, hogy minden tragédia után újra lehet építeni a gonosztól megvédő erkölcsi „tűzfalakat”. A film kapcsán Taschler Andreával, a film producerével beszélgettünk. 

– A valós történésekből kiinduló művészeti interpretáció mindig hordoz magában egy csomó veszélyt. A Genezisnek sikerült megbirkóznia a hitelesség és az objektivitás kihívásaival?

– Inkább úgy mondanám, hogy természetesen – mint minden művészeti alkotás – szubjektív szemszögből mutat meg egy társadalmi jelenséget, mégis megmarad hitelesnek. Az elejétől fogva ez volt a szándékunk, nem dokumentumfilmet akartunk készíteni, hanem a egy történetet elmesélni, ami fontos és aktuális témát feszeget. Volt szerencsénk különböző országok különböző közönségeinek levetíteni a filmet, Berlin, Kolozsvár, Valencia, Sophia, Belgrád, és minden alkalommal mellbe vágóan erős volt a reakció, a film hitelessége elég jól átjött.

– A Genezisről egyértelműen kijelenthető, hogy gazdaságföldrajzi rétegződés által kiszélesített szociodráma, miközben elbeszélésmódjában lírai tud maradni?

– Számomra a líraisága erősebb, mint a szociodráma volta. A roma közösségekkel való bánásmód egy nagyon érzékeny téma a mi régiónkban, amihez mindenkinek megvan a maga személyes viszonya. A kisebbségek küzdelme, a faji megkülönböztetés ellen vívott harc azonban a világ minden társadalmában jelen van. A játékfilm feladata nem az ítélkezés, hanem a jelenség bemutatása lírai eszközökkel, ami remélhetőleg elmozdítja a holtpontról az emberek gondolkodásmódját.

– A film kulcsfogalma a család?  

– Igen. A család a társadalom legkisebb egysége, itt dől el minden, egy kisebb prizma alatt mutatja meg ugyanazokat a folyamatokat, amik nagyban is lezajlanak.

– A trauma bizonyos tekintetben akkor oldható fel, ha kibeszéljük. Mi történik akkor ha valaki már nem tud beszélni, és ha a trauma önmagában egy kollektív bűnösség következménye?

– Szerintem a film megmutatja, hogy hogyan válnak aktív vagy passzív részeseivé a bűnnek a társadalom különböző rétegeiből származó szereplők, a kollektív bűnösség nem egyszerűen annyit jelent, hogy nem teszel ellene semmit, tehát bűnös vagy. A társadalmi traumák feloldása hosszú folyamat, és jelenleg úgy tűnik, hogy nagyon nem erre megy a világ, sőt még több trauma pakolódik a régiekre. Nincs olyan jelentős ideológiai, művészeti vagy egyéb áramlat, ami segítene pozitív irányba mozdítani a gondolkodást, mindenki úgy tesz az ügyért, ahogy tud, mi ezzel a filmmel.

– Ha létezik megkönnyebbülés, hol kell keresnünk, hogy megtaláljuk azt? Magunkon kívül, vagy éppen az empátia útján keresztül valahol egészen máshol?

– Nem hiszek az empátiában, nem gondolom, hogy ez lenne a megfelelő érzelem. Az empátia mindig feltételez egyfajta felsőbbrendű szemléletet, felülről ránézést egy problémára. Nem szánalomra van szükség, hanem tiszteletre. A társadalmi elnyomás és a faji megkülönböztetés elszenvedőinek tisztelet jár a harcukért, nem szánakozás.

– Producerként maga a téma, kibeszélésének fontossága, vagy az alkotás művészi kvalitásainak összessége volt fontosabb, ha ezt a két dolgot mérlegre tesszük?

– Engem a kihívások érdekelnek, hogy valami aktuálisan fontos kérdésről beszéljünk, olyan témát vegyünk elő, ami kimozdít a komfortzónából, aminek társadalmi és politikai üzenete van, kényelmetlen érzést okoz, megosztó, akár szélsőséges is. Ezért készítjük ezeket a filmeket, nem a két óra felhőtlen szórakoztatásért. Régebben jobban hittem a művészi kvalitás mindenhatóságában, mostanra fontosabb lett számomra a téma.

– Mennyire nehéz emberi módon ábrázolni az embertelenséget?

– Ez a legfontosabb kérdés. Épp ebbe kell beleállni. Egy alkotónak az a feladata, hogy ebben világosan állást foglaljon, és feketén-fehéren kimondja: emberek, ébredjetek fel, a világ beteg, és az egyik legszörnyűbb betegsége a rasszizmus. A gyógyulás felé kell próbálni mozdulni, amíg még nem késő.

– A film nem csak profi, amatőr színészekkel is dolgozik, illetve sok jelenet autentikus helyszínen készült. Ez mennyiben jelentett nehézséget, külön odafigyelést és szervezést?

– Sokkal időigényesebb és bonyolultabb. A rendezőnek kifinomult pszichológiai viszonyt kell kiépítenie az amatőr szereplőkkel ahhoz, hogy hiteles játékot hozzon ki belőlük. Kiszolgáltatott, törékeny állapot ez, nagy energiát és odafigyelést igényel, hogy a kamera és stáb jelenlétéhez nem szokott emberek ilyen mértékben megnyíljanak. Az autentikus helyszín pedig annyit jelent, a helyiek jóindulatára vagyunk utalva, a forgatási nap sikere nagyban múlik azon, hogy támogatóan vagy ellenszenvvel állnak a stábhoz, a témához. Ennek például a roma faluban, ahol forgattunk, óriási jelentősége volt.

– A filmforgatáshoz szükséges források előteremtése során ütközött bármiféle nehézségbe?

– Tulajdonképpen nem, de hozzá kell tennem, hogy anyagi szempontból kötöttünk kompromisszumokat annak érdekében, hogy minél tempósabban elkészüljön a film. Ha például nemzetközi koprodukcióban készül, ahogy terveztük eredetileg, akkor minimum egy, de inkább több évvel tovább tart, mire a források megnyílnak.

– Mennyire fontos egy film szempontjából a fesztiválokon való jelenlét?

– Egy alkotói filmnél nagyon fontos. Sem marketingre, sem forgalmazásra nincs soha elég pénz ahhoz, hogy egy film bármi egyéb módon fel tudná kelteni a közönség és a szakma figyelmét, mint egy fesztiválszereplés adta presztízzsel. Nekünk, akik nem népszerű műfajban készítünk filmeket, ez gyakorlatilag az egyetlen platform, aminek segítségével eljuttathatjuk a filmeket a nézőihez.

Sirbik Attila

Bogdán Árpád: Genezis

magyar dráma, 120 perc, 2018