Tiszatájonline | 2023. december 3.

Anyák és megmentőik

SEMMELWEIS

SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA
Szinte törvényszerű, hogy a Semmelweist Koltai Lajos életműve felől olvassuk. Termékeny szempont lehet ez is, ha a világhírű operatőr új rendezéséről szeretnénk beszélni.

Két példa csupán azzal kapcsolatban, hogy Koltai Lajos mit tud a filmről: 1979-ben fényképezte az Ajándék ez a napot (Gothár Péter), két évre rá pedig Szabó István Mephistóját. Az előbbi a dokumentarizmusból kiinduló elképesztő stilizáció – nem Koltai Lajos leginkább valóságelvű filmje, hiszen készített dokumentarista játékfilmet is, de igazi képi remeklés (emlékezhetünk, ahogy a szereplői csupasz villanykörték alatt hajolnak össze, nem lehet elfelejteni a sok-sok rendetlen lakást, a félbehagyott építkezést és életeket). Az utóbbi a filmcsinálás stilisztikai skálásának másik végpontját képviseli, hiszen a Mephisto a magyar és az egyetemes újklasszicizmus példája: filmszakmai remekmű a maga kiegyensúlyozott szerkezetével, a mögötte meghúzódó műhelymunkával és aprólékos alkotói elképzeléssel. A két film csupán felvillantja a csaknem nyolcvan tételből álló életművet, amelyet tehát a változatosság jellemez – Koltai Lajos mindent tud a filmről, ha a fenti kérdésre szeretnénk válaszolni.

A Semmelweis mindezek alapján a Mephistót és a 2005-ös Sorstalanságot folytatja, amennyiben a műgond és a mesterségbeli tudás filmje. Koltai Lajos második hazai rendezéséről van szó, tehát nem lehet mondani, hogy az operatőri és a rendezői életmű összemérhető lenne. Nem az sem mennyiségi szempontból, sem a szerzőiség oldaláról: mert ugye létezik utánozhatatlan Koltai operatőri kézjegy – illetve dehogy: éppenséggel utánozzák – de alig lehet beszélni ugyanerről, ha a rendezői stílusról beszélünk. Mintha az operatőr Koltai szelleme sugározná át a Semmelweis kockáit és jeleneteit, ami természetesen semmit nem von le Nagy András operatőr érdemeiből, és semmit nem változtat a film megítélésén, továbbá nem csorbítja a színvonalát sem.

A film elsősorban hatás, és ha Koltai Lajos filmes mindent-tudásáról beszélünk, akkor azt is mondjuk egyben, hogy a kisujjában van a néző befolyásolásának dolga. Nyilván csapatmunka eredménye mindez, de a forgatókönyvíró, a dramaturg és a többiek akkor adják ki magukból a legtöbbet, ha a rendezőtől pontos rendelést kapnak. Ugyanez vonatkozik egyébként a színészekre is, akiket Koltai Lajos jól érzékelhető módon különösen kedvel, így aztán valamennyien meghálálják a bizalmat és az odafigyelést – a színészek nyelvén pedig az tud beszélni, aki látja az egészet, de hasonlóképpen észreveszi az apróságokat.

Sok oldalról meg lehet nézni ezt az egész Semmelweis-gépezetet. Az egyik a szereplők tömegének felrajzolása, és az a képesség, amelyből a film masinériája kiemel egy-egy alakot. Semmelweis Ignáccal szemben igazi erők gyülekeznek: a szakmájába belefáradt Klein professzor (Gálffi László), az orvoslás rossz rutinjait és a bizonyos orvosok gyáva karriervágyát megjelenítő kollégái, a körülmények, és hát a film fikciója szerint az az osztrák vircsaft, amely a magyarokra mint izgága felforgató elemekre tekint (ne felejtsük el, 1847-ben járunk, bár ezt és a történelmi pillanat összefüggéseit a film nem mutatja meg). Ha erők fognak össze az ellentétes oldalon, akkor szükség van segítőkre is, akik néha gyengék, néha győztesek, ezt a film ugyancsak finoman adagolja. Emma szerepe a legfontosabb ebben az amúgy nem nagy lélekszámú táborban, aki a szerelmi szálat is viszi, merthogy ilyesmire is szükség van egy formátumos filmben – ez az, ami a legbiztosabban mondható, a Semmelweis formátumos film, utoljára talán a Kincsem Herendi Gábor) volt ilyen, de annak már lassan hat éve. A közönségünknek igenis szüksége van az iskolamozis alkotásokra, remélhetőleg a Semmelweis is belelép majd ebbe a szerepbe.

A film szépen, kimérten és öntudatosan gazdálkodik a kétórás vetítési idővel. Egy példa erre, amivel egyben bizonyos dramaturgiai sajátosságokra rá tudunk mutatni: Semmelweis Ignác ügyének nagy összeomlása nagyjából a kilencvenedik perc környékén következik be, akkor, amikor a szereplők közötti viszonyok régen kialakultak, a film nagyja pedig lement. Olyan pillanatról van szó, amely tulajdonképpen váratlanul köszönt be: a főszereplő, akinek igaz szívvel szorítunk, már-már győzelmet arat, de két hét sikerei után a kismamák tömegesen elkezdenek belázasodni. Milyen érdekes mindezt mai szemmel nézni – alapos kézmosás az alapja a fertőzések megelőzésének, az ember azt gondolná, hogy iskolás igazságok kerülnek elő, de nem, érdemes a százhetven évvel ezelőtti emberek gondolkodását szem előtt tartanunk. Szóval a film utolsó fél órájában lejátszódó fordulat és ellen-fordulat, igazán meggyőző és hatásos, a cselekményépítés diadala.

A Koltai Lajos régebbi operatőri munkáiból örökölt újklasszicizmus nemcsak a történetmesélésben jelentkezik, hanem a környezet, a helyszínek és a tárgyi világ kialakításában is. Igazi orvostörténeti tanulmány a Semmelweis, ugyanakkor megelevenedik benne a korabeli Bécs, de a legnagyobb felfedezés egy nem hosszú és hangsúlyos, de sorsfordító jelenet: egy igazi gőzhajó a Dunán. Ebben az értelemben pedig azt mondhatjuk, hogy Koltai Lajos igazi régivágású filmes, aki szereti a közönséget, és ugyancsak szereti, ha a közönség viszonozza a vonzalmait. Nem szokás újabban rendes, tehát nem ünnepi és nem különleges mozielőadás után tapsolni, de a teremben azért felhangzott néhány néző tapskezdemény, ami a maga öntudatlan és talán szándékolatlan módján azt jelezte, hogy az alkotói nyílvesszők betaláltak oda, ahova szánták őket.

Szíjártó Imre


 

Semmelweis, 2023

Szereplők: Vecsei H. Miklós (Semmelweis), Nagy Katica (Emma), Gálffi László (Klein professzor), Lengyel Ferenc (Baumgartner)

Forgatókönyv: Maruszki Balázs, Kormos Anett. Operatőr: Nagy András. Zene: Pacsay Attila. Vágó: Kovács Zoltán

Rendezte: Koltai Lajos