Tiszatájonline | 2018. november 26.

Álomszép rémálom

RUBEN BRANDT, A GYŰJTŐ
A Ruben Brandtot nem csak az animáció híveinek kell látniuk, de a krimi-, az akció vígjáték, sőt a mérsékelten ijesztő thriller-light rajongóknak is, de azok is váltsanak rá jegyet nyugodtan, akik valami igényesebbre vágynak… – IBOS ÉVA KRITIKÁJA

RUBEN BRANDT, A GYŰJTŐ

A Ruben Brandtot nem csak az animáció híveinek kell látniuk, de a krimi-, az akció vígjáték, sőt a mérsékelten ijesztő thriller-light rajongóknak is, de azok is váltsanak rá jegyet nyugodtan, akik valami igényesebbre vágynak.

Olvasom a magyar filmpremierek kezdő hétvégéjének nézői adatait, és kissé csalódott vagyok, hogy a hazai mozikban nem robbantott akkorát a Ruben Brandt, a gyűjtő című film, mint amit vártunk sokan, akik már látták a művet. Ugyanis igazi ínyencség született.

Tény és való, animációs technikával, ami talán elriaszthatja azokat, akik egyre érdektelenebbnek, hollywoodi kaptafára illeszkedőnek találják napjaink egész estés animáció filmes felhozatalát. Nem is akarunk a kétkedőkkel vitatkozni, hiszen mára az európai, de még a nagy múltú, valaha egyedülálló japán, s az ugyancsak sajátos képi világú és hangvételű orosz animáció is hozzáigazodott a generál cukisághoz, szigorúbban fogalmazva, az egyre ragadósabb giccshez.

Üdítő kivételek azonban nagy ritkán akadnak, főleg a franciák mennek szembe az árral felnőttek számára is élvezetes műveikkel, s persze, rajtuk kívül is vannak autentikus animációs rendezők a világban, ám filmjeiket legfeljebb a fesztiváljárók láthatják. Épp ezért számít nagybetűs Eseménynek, hogy most hazai alkotók hoztak létre valami olyan egyedülállót a műfajban, amire a világ odafigyel.

A Ruben Brandt rendezője, Milorad Krstić horvát származású, de már majd’ húsz éve él és dolgozik képzőművészként Magyarországon. Filmet is alkotott már, a My Baby Left Me című, alig 10 perces, szintén animációs opusz annak idején Ezüst Medvével tért haza Cannes-ból.

A Ruben Brandtnak többé-kevésbé hasonló a képi világa, mint a művész festményeinek, grafikáinak és előző filmjének, de ez így van rendjén, hiszen egy érett, saját útját járó alkotóról beszélünk, aki egyedi vizuális nyelven „beszél”. Krstić figurái messze állnak a ma oly kedvelt bájhullámtól, sehol a fél arcot betakaró hatalmas baba-műszem, s az apró, fitos nózik helyét is termetes orrok foglalják el, a pozitív szereplők mégis vonzóak és szerethetőek, a karcsú-kecses főszereplőnő pedig egyenesen szívdöglesztő.

Erről a filmről már olyan sokat írtak, hogy talán ismerős a sztori, de azért tömören összefoglaljuk. Egy neves terapeutát éjszakánként rémálmok gyötörnek, bizonyos festmények életre kelnek, s míg szunnyad a tudata, cudarul elbánnak vele. Mikor páciensei ezt megneszelik, összefognak, s a probléma megoldásaként összelopkodják a renitens képeket a világ legnevesebb múzeumaiból, hogy azok démonikus erejét ily módon megszüntessék. Ez persze csak a fő vonal, néhány becsatlakozó mellékszál, és jó pár archetipikus, ízes-karakteres mellékszereplő színesíti és teszi izgalmassá az összképet.

Ha már rablásról van szó, nyilván nem maradhatnak el a karcos nehézfiúk, az akrobatikus ügyességű bunyók, s a bravúros üldözéses jelenetek sem, melyek kivitelezése egyszerűen lehengerlő. Ezeknek a snitteknek a tempója és feszültsége vetekszik az élő szereplős filmek hasonló megoldásaival, csak míg ott néhány kaszkadőr pár nap alatt sikeresen megoldja a feladatot, itt rajzolók és animátorok tucatjainak több hónapos (összességében több éves) összehangolt munkájára volt szükség. Minden bizonnyal ezeknek a zúzósabb jeleneteknek a hiteles megoldásában volt a legnagyobb szerepe az alkotói triumvirátus másik két tagjának, László Marcell animációs rendezőnek és Sipos Levente technikai rendezőnek.

Természetesen, nem csak látványos akciókból áll a film. A dramaturgiai fordulatoknak megfelelően idegnyugtatóan harmonikus tájképeket, megejtően pontos városrészleteket (pl. Firenze), és precízen megrajzolt „csendéleteket” (pl. egy csiga a vasúti vágányon) is szép számban megcsodálhatunk ebben a páratlan gondossággal megformált műben.

Sokan leírták már (talán túl sokszor is), hogy a film intellektuális csemege, a benne rejlő kulturális utalások okán. Valóban az, de ettől még nem válik kevesek által befogadható rétegművé, hiszen a Ruben Brandt az elsöprő külföldi sikereit nem csak szellemes forgatókönyvének köszönheti, hanem a szabványtól eltérő, remek karaktereknek (és a nem kevésbé remek hangoknak, melyeket Hámori Gabriella, Kamarás Iván és Makranczi Zalán kölcsönzött a főszereplő figuráknak), továbbá a néző figyelmét folyamatosan fogva tartó, többrétegű meseszövésnek, s nem kevésbé a kivitelezés imponáló perfekcionizmusának.

Ibos Éva

magyar thriller, 96 perc, 2018

Milorad Krstić

Milorad Krstić

Miskolczi Péter, Roczkov Radmila, Roczkov Hermina, Milorad Krstić, Kurdy-Fehér János

Cári Tibor