A valóság legyőzte a propagandát

Jancsó Miklós boldogan röhögne, ha láthatta volna, hogy a kirakott százötven műanyag szék kevésnek bizonyult csütörtök este a Nekem lámpást adott kezembe az úr Pesten szabadtéri vetítésén a szegedi Széchenyi téren. A YouTube-on is régóta elérhető a film, ezért azt hittem, alig akad majd érdeklődő a Zsigmond Vilmos Filmfesztivál kísérő rendezvényére. Ehhez képest özönlöttek a nézők, padokat is vittek a széksorok mögé, sokan kerékpárjukra támaszkodva nézték végig az 1999-es szatírát, amelynek humora ma is működik, hála Jancsónak és állandó alkotótársának, forgatókönyvírójának, Hernádi Gyulának. A vetítés apropóját különben az adta, hogy Grunwalsky Ferenc volt a film operatőre, aki a fesztivál szombat délutáni ünnepi díjátadóján veheti majd át az idei életműdíjat.

A Kossuth-díjas operatőrrel, rendezővel péntek délelőtt Varga Balázs filmkritikus beszélgetett a Balázs Béla teremben. A Mesterkurzus címmel meghirdetett nyilvános interjúra inkább a sajtó és az idősebb pályatársak voltak kíváncsiak, nehezményezte is Grunwalsky, hogy épp az egyetemistákat nem látja a közönség soraiban. Különben tanulságos másfél óra volt, nemcsak a régi filmjei, például az Anyaság, a Vörös rekviem és a Ladányi Andreával készült Táncalak került szóba, hanem az is: a Falfúróban operatőrként sikerült minden mesterségesség nélkül lerúgni a közhelyeket a panellakásokról, ugyanakkor a legsikeresebb operatőri munkájának mégis a Roncsfilmet tekinti. A legérdekesebbek a filmes szakmával és a közélettel kapcsolatos kritikus és keserű meglátásai voltak. Szerinte a filmiparban egyre inkább olyan rendezőkre van szükség, akik technikailag tökéletesen felkészültek, és olyanok, mint egy zseniális építésvezető: a forgatókönyvből, mint egy pontos tervből, felépítik a filmet. A rendezőnek készülő fiataloknak azt tanácsolta, úgy menjenek egyetemre, hogy legyen B tervük is arra, hogy miből fognak megélni.

Végignézve a 48 versenyfilmet, nem merném megtippelni, ki kapja majd a fődíjat. Az operatőri munka szempontjából például Enyedi Ildikó Füst Milán regénye alapján forgatott látványos nagyjátékfilmjét, A feleségem történetét elég nehéz a dokumentum- és kísérleti filmekkel összehasonlítani. Rév Marcell gyönyörű tekinteteket, bensőséges jeleneteket fotografált, biztosan senkit nem lepne meg, ha ezt elismernék.

Nekem két magyar dokumentumfilm volt a kedvencem. A Mesék a zárkából börtönben ülő apák és családjuk kapcsolatát mutatja be. Visky Ábel rendező és csapata elképesztően nagy feladatra vállalkozott: hosszú casting folyamat eredményeképp a büntetés-végrehajtással mintaszerűen együttműködve kiválasztottak három büntetését töltő apát, aki mesét írt a gyermekeinek. Ezeket a meséket különböző filmes technikákkal le is forgatták, így az apák egy fikcióban, egy mágikus világban találkozhattak a gyermekeikkel. A hatás leírhatatlan volt, a valóságban korlátozottan létező kapcsolatok átértékelődtek. A film egyik operatőre, Nagy Zágon – a másik Kürti István volt – részletesen mesélt a forgatás nehézségeiről a vetítést követő közönségtalálkozón. Kiderült, a pandémia alaposan megnehezítette a Mesék a zárkából forgalmazását, de ma már a Netflixen is elérhető.

A másik kedvencet, Bakony Alexa rendező és Táborosi Ádám operatőr megrázó alkotását, a Tobi színeit, amely egy transznemű fiú küzdelmeit és családja Magyarországon ritkaságnak számító támogató hozzáállását mutatja be, már biztosan sokan látták. Szerintem – szembeszállva a kormányzati propagandával – érdemes lenne levetíteni minden érettségiző osztálynak és a diákok szüleinek is. Sokat lehet tanulni belőle elfogadásról, a felnőtté válással kapcsolatos küzdelmekről, önmagunk megtalálásáról.

Úgy tűnik, a hatalomátvétel után az SZFE versenyfilmjeiben már érezhető az irányváltás. A Tóth Lili Laura rendezte, Hudák Dániel fotografálta Mama büszkeségéből egy olyan szép új világ képe bontakozik ki, amelyben a kisiskolás gyermekek legtermészetesebb közege a templom, a gyónás és az áldozás. Szinte teljesen kitölti az életüket, uralja a gondolataikat, mindennapjaikat. Még jó, hogy Zsurzs Kati olyan természetes közvetlenséggel, melegséggel játssza a hívő nagymamát, hogy meghatározó jelenléte az egész filmre jótékonyan kisugárzik.

Mennyivel életszagúbb és vidámabb a finn fiatalok rövidfilmje, a Mosoda, amely sok humorral mesél az új lakásba költözés és az alagsori közös mosoda használatának abszurd nehézségeiről.

A Szegedről indult Kovács Panka főszereplésével készült saját novellája nyomán Török Áron harminckilenc perces rövidfilmje, a Hanna bisztrója, amelynek négy operatőre, Kiss-Gravi András, Feit Gábor, Földi Roland és a fotografálás egy részét is magára vállaló rendező tudatosan egyfajta Instagram-hatást igyekezett elérni a különlegesen szép és izgalmas, a textúrákat és a főszereplő arcát roppant hatásosan megmutató, színekben tobzódó vizuális világ megalkotásakor.

A fiatal ukrán rendező, Bohdan Herkaliuk Galambos Eszter operatőrrel Budapesten forgatta A baleset című tizennégy perces rövidfilmet, ami egy tragikus közúti baleset egyetlen szemtanújáról szól, akit egy befolyásos ügyész – menteni próbálva a zebrán gyalogost gázoló vétkes sofőrt – arra próbál rávenni a helyszínen, hogy felejtse el a látottakat. A vetítés utáni közönségtalálkozón Szász Dávid médiatanárral beszélgetve a rendező elmondta, az a halállal végződő baleset, ami a film ötletét adta, egyik diáktársával történt meg. Szerinte a helyzet a korrupció és sok más dolog tekintetében nagyon hasonló Magyarországon is, mint Ukrajnában. A film hitelességéhez, hatásosságához döntően hozzájárult a két főszereplő színész, a szemtanút játszó Orbán Levente és a hatalmát fitogtató, fenyegetőző ügyészt megformáló Trill Zsolt erős alakítása. Herkaliuk szerint azt szerette volna üzenni alkotásával, hogy mindig, minden helyzetben legyünk hűek önmagunkhoz.

Idén olyan sok spanyol nyelvű film szerepelt a fesztivál versenyprogramjában, hogy Spanyolország budapesti nagykövetségének munkatársai is fontosnak tartották, hogy eljöjjenek az egyik vetítésre. A spanyol kulturális tanácsos kiemelte: örömmel látják, hogy a pandémia után újjáéledt a kultúra, és az operatőri munkát értékelő szegedi fesztiválon a más seregszemléken gyakran elsikkadó vizualitás áll a középpontban. A spanyol nyelvű filmek különben mindig új színeket villantanak fel, mint például a Loop című kísérleti film, amely a cselekvések ismétlődésének kérdését járja körül különleges animációval. A legérdekesebb spanyol film a négy nyugdíjas barátból álló Fáklyák együttes utolsó koncertjének története volt: az Alzheimer-kórral küzdő frontember a fellépés kezdetén a közönség és a társai meglepetésére éneklés helyett egyszerűen lesétált a fesztiválszínpadról, egyenesen bele a tengerbe.

Akadt néhány olyan rövidebb alkotás, amely a történet és a vizualitás szempontjából is annyira érdektelennek tűnt, hogy a fesztivál közönsége nemigen értette, mit keresnek a versenyfilmek között. Szerencsére a nagyjátékfilmek között nem volt ilyen, mindegyikben lehetett értékeket találni. Magnus von Horn lengyel-svéd koprodukciója, a Sweat egy médiasztárrá lett varsói fitnesztréner csillogó életét és a mögötte rejlő kiábrándító valóságot mutatja be. A Chupacabra egy isten háta mögötti tengerparti faluban élő kilencéves orosz kisfiúról szól, akit édesanyja intézetbe akar adni. A Friends and Strangers egy szürreális vígjáték turistacsalogató képekkel sodródó fiatalok életéről és a változóban lévő ausztrál társadalomról. Závada Pál regényéből készült Nagy Dénes filmje, a Természetes fény, amely a második világháborúban a keleti front mögött, a Szovjetunióban szolgálatot teljesítő, partizánokra vadászó magyar katonák életét mutatja be. Dobos Tamás operatőr expresszív képeket alkotott, különleges tehetséggel fotografálta az arcokat – ez egyébként abból a rövidfilmből is kiderült, amit Nagy V. Gergő rendezett Az ezredes a vörös nőért sír címmel.

Hollósi Zsolt

Fotók: Szabó Luca/ZSIFF