Film

A legutolsó tangó

BERNARDO BERTOLUCCI (1941–2018)
2018. november 26-án hosszan tartó betegség után elhunyt Bernardo Bertolucci, Oscar-díjas olasz filmrendező. Filmes karrierjét végig kísérték a sikerek és a botrányok, miközben olyan színészekkel dolgozott együtt, mint Marlon Brando, Robert de Niro, Gérard Depardieu vagy Keanu Reeves. Filmjei még mindig nagy kasszasikert produkálnak. Olyan tematikákat találunk bennük, mint az egyén helye a társadalomban, a politika és az élet viszonya, az identitáskérdés a történelem során, az Erósz és Thanatos fogalmai… – JUHÁSZ BÁLINT ÍRÁSA

BERNARDO BERTOLUCCI (1941–2018)

2018. november 26-án hosszan tartó betegség után elhunyt Bernardo Bertolucci, Oscar-díjas olasz filmrendező. Filmes karrierjét végig kísérték a sikerek és a botrányok, miközben olyan színészekkel dolgozott együtt, mint Marlon Brando, Robert de Niro, Gérard Depardieu vagy Keanu Reeves. Filmjei még mindig nagy kasszasikert produkálnak. Olyan tematikákat találunk bennük, mint az egyén helye a társadalomban, a politika és az élet viszonya, az identitáskérdés a történelem során, az Erósz és Thanatos fogalmai.

Noha Attilio Bertolucci költő fiaként szokták emlegetni, egyetemista évei alatt sokkal több érdeklődést mutatott a hetedik művészeti ág iránt. Családi kapcsolatai révén barátságba került Pier Paolo Pasolinivel, aki segédrendezői munkákat adott neki A csóró című 1961-es film készítése alatt. A forgatás elméleti és technikai folyamata annyira elbűvölte, hogy nem kellett sokat várnia első játékfilmjének elkészítésére. A A kaszás című film strukturálisan és stilárisan már teljes mértékben eltért Pasolini filmszemléletétől. Az 1962-es velencei filmfesztiválon mutatták be, de nagyon megosztotta a nemzetközi kritikát. Egyes újságírók már a karakterek szociális háttere és a szereplők nyelvezetéből arra a következtetésre jutottak, hogy egy Pasolini-féle zsánerrel állnak szemben. Ezzel szemben e film teljesen másról szólt. A rendező egy 2014-es interjú során azt emelte ki a film kapcsán, hogy nem érdekelte annyira Pasolini filmes szemlélete és az általa kedvelt premier plán. Távolt állt tőle ez az elvont vizualitás, amelynek nyelvezetét Carl Theodore Dreyer Szent Johanna című filmje és Piero della Francesca festőisége ihletett. Őt inkább az izgatta, hogy kocsizással a kamera sokkal több eseményt tudjon egyszerre felvenni. Eszerint nem több, hanem egy folyamatos nézőpontból szemlélte az események lefolyását.

A részleges siker után két évet kellett várnia, hogy megérjen a következő de facto játékfilm. A Forradalom előttben olyan témák jelennek meg, mint az egyén konfrontálódása a politikai elvárásokkal, és az élet-halál kérdése egy instabil világban. Érdekes, hogy a film készítését már nem sok év választja el az 1968-as év politikai mozgalmaitól. Ekkor Bertoluccit már olyan kérdések foglalkoztatták, mint például a politikai credo helye az egyén világában és a marxista gondolkodásmód megújíthatósága. E tematikákkal ekkortájt olyan neves filmrendezők is foglalkoztak, mint Jean-Luc Godard és Marco Bellocchio. De mégis Bertolucci volt az első, aki ezeket a kérdésköröket egy történelmi kontextusban analizálta. A Huszadik század című film vontatottsága azonban egyes kritikusoknak már túl soknak bizonyult. A kritikákban megfogalmazottakkal ellentétben azonban Bertolucci egy gondosan megszerkesztett, költői jelképekkel teli történelmi freskót nyújtott a közönségnek. Ebben a filmben nem az olasz baloldali mozgalom megszületését akarta elmesélni. Az események dialektikus ábrázolásmódja és a két főszereplő barát/ellenség viszonya erősen reflektál a XX. század olasz történelmének első ötven évére.

A nagy kompozíciók létrehozása és a tömegjelenetek leforgatása Az utolsó császár című filmben is érzékelhető. E nagyszerű történelmi filmeposz egy gondosan felépített struktúrával bír, és valószínűleg Bertoluccit nagyon is érdekelte egy kosztümös tömegfilm létrehozása. Az 1987-es Oscar-díj azt bizonyította, hogy ügyesen tudott ingadozni a haszonlesés és a kísérletezés között. E sikerektől eltérően a hetvenes években két film miatt komolyan meggyűlt a baja a cenzúrával. Az első Az utolsó tangó Párizsban, a másik pedig a A hold. E két játékfilmen belül csakis az első hozott kasszasikert, ám a kor mégsem tudta igazán befogadni ezt az álomszerű elbeszélést. Olaszországban a bíróság pornófilmként könyvelte el, miközben a filmkritikusok áradoztak Bertolucci merészségéről. E bátor és anarchista szemléletet mindig is egy drámai nosztalgiázás kísérte végig. E múltidézés erőteljes megjelenése az Álmodozók című filmben is érezhető. A zárt térbeliség úgy jelenik meg mint az egyén kialakulásának egyik mozgatórugója. Ennek ellenére a valódi szabadság csakis elvakultsághoz és keserű fájdalomhoz vezet. Ezzel szemben az Én és te című filmben ennek az ellentétével szembesülünk. A zárkózott természetű főszereplő csakis a pincén kívüli világban fogja megtalálni azokat a válaszokat, melyre a családi környezet nem tudja felkészíteni.

Bernardo Bertolucci filmes karrierje során tizenhét játékfilmet készített, tizennyolc nemzetközi díjban részesült, és számtalan zsűrinek volt a tagja. Sohase volt tagja politikai pártnak, viszont mindig is kiállt a filmrendezés szabadságáért. Élményeit és szaktudását megosztotta a fiatalokkal, sokak számára példaképpé vált.

Juhász Bálint