BESZÉLGETÉS NAGY DÉNES FILMRENDEZŐVEL
2014-ben 24. alkalommal került megrendezésre a Mediawave fesztivál, amelynek filmes szekciójában az idén is több díjat osztottak ki. A legjobb kisjátékfilmért járó díjat Nagy Dénes vehette át Lágy eső című munkájáért, valamint a magyar dokumentumfilmek közül is ő vitte el a pálmát Másik Magyarország című filmjével. Mindkét film producere a Campfilm, László Sára és Gerő Marcell voltak.
– A Másik Magyarországban ember és vidékiség kapcsolata hangsúlyosan van jelen, több szinten beszélhetünk az emberről, mint individuumról. Párhuzamosan zajlik egy falu életének és az ide született és itt élő festőművész, Bukta Imre életének bemutatása. Befogadóként mi is párhuzamos pozíciókban találjuk magunkat, például Bukta művészete és élete megértésének ösvényén a falubeli emberek szinte díszletekké, egy-egy ecsetvonássá válnak.
– Részben egyet értek ezzel, de ugyanakkor nem mondanám, hogy a falubeli emberek díszletekké válnak. Minden főszereplője a filmnek – a négy tinédzser és Szidi néni – személyes módon van jelen. A sorsuk, a személyük érdekel, megérintett engem, különleges embereknek tarom mindegyiküket. Ugyanakkor beleillenek abba a képbe, amit Bukta is megfest, így akár Bukta festményein is szembetalálkozhatnánk velük.
– A filmben bemutatott falu(szelet) valahol az idő túlpartján, a történelem által elfeledett ködében bukkan elénk. Egyetlen ablaknyílása is virtuális, a számítógép és a Facebook, ami ha a „másik oldal”-t nézzük inkább vakablaknak számít. Véleményed szerint a filmben látható, érzékelhető, tapasztalható jelenség mennyiben betegsége – ha egyáltalán annak tekinthető – a magyarországi társadalomnak, vagy ezek inkább csak kivételes esetek?
– Szerintem Magyarországon nagyon keveset tudunk a saját történelmünkről, olyan történelmi tragédiákhoz nincsen pontos viszonyunk, amelyek ma is alapjában határozzák meg azt, ahogy gondolkodunk. Gondolhatunk itt Trianonra, vagy a magyarok második világháborús résztvételére, a Don-kanyarra, a holokausztra stb. Véleményem szerint ezekről a társadalmat alapjaiban érintő eseményekről csak indulatosan, másokat okolva, másokra mutogatva, magunkat áldozatnak beállítva tudunk többségében gondolkodni. Holott ezek a dolgok nagyon ritkán egyértelműek. Például Trianon esetében gondolunk-e arra, hogy az első világháború előtti magyar politika hogyan bánt a román, szerb és szlovák kisebbséggel. Nemrég olvastam Borbély Szilárd Nincstelenek című regényét, amely eléggé tragikus képet fest a magyarokról ebben a tekintetben. Én azt hiszem, hogy a magunkba nézés hiánya egy komoly betegsége a magyar társadalomnak a mai napig, és enélkül nehezen képzelhető el bármilyen kinyílás, nyitás vagy megújulás.
A film fő szála ugyanakkor mégsem az iménti dolgokra utal, hanem a magyar vidék, a falusi életmód eltűnéséről. Bukta Imre mondta nekem, hogy a saját faluja, Mezőszemere körüli összes földet egy nagyvállalkozó birtokolja, aki az összes földet felvásárolta, és az 1200 fős településről össz-vissz 2 embert foglalkoztat, akik kettesben végzik el gépekkel az összes munkát. És ez nem egyedi jelenség, hanem már az a ritka, ha egy település lakossága a földművelésből él. És ez a felpörgött folyamat egyenesen vezet oda, hogy a falusi ember nem találja már a helyét a saját házában, többségében munka nélkül van, vagy ha szerencsés, akkor a közeli városban kap munkát a gyárban, legyen az Samsung, Bosch vagy akármi. Innentől kezdve szerintem már nem beszélhetünk faluról, aminek az elemi lényege a természet közelsége, az önfenntartás, az állatokhoz és a földhöz való szoros kapcsolat. A falu így egy alvó településsé válik, de idővel, aki teheti, lelép, a rossz utak és a rossz közlekedés miatt, és beköltözik a városba. Helyüket a városból kiszoruló még szegényebb, munkanélküli rétegek foglalják el.
– Ha a filmben megjelenített létállapot egy térben és időben is általánosítható kollektív probléma – és most ráadásul ne csak Magyarországra gondoljunk –, akkor szerinted ki tehető felelőssé a probléma meglétéért?
– Nemrég olvastam Doug Sauders Arrival City című könyvét. A könyv a vidék világszintű felszámolódásáról szól. Jelenleg a világ lakosságának fele városokban lakik, de ez a szám az évszázad végére már 90 százalék lesz. Az író hangsúlyozza ennek a folyamatnak a világméretű előnyeit: a városokba áramlás következtében az előrejelzések szerint 2050 körül megáll a világ népességének növekedése. A városokban már jóval kevesebb gyereket vállalnak a családok, átlagosan egyet, vagy kettőt. Míg a vidéken élők átlagban sokkal többet. Azt is hangsúlyozza, hogy e folyamat által nagyban javulni fog a világ lakosságának egészsége, kevesebb lesz a járvány, a gyerekhalálozás, az éhezés.
Mindezek mellett keveset foglalkozik azzal, hogy milyen világ vár ránk, ahol az élelmiszer előállítása totális ipari termeléssé válik. Ahol a kistermelők által termelt élelmiszer kizárólag egy szűk és gazdag réteg kiváltságává válik. Gondoljunk például a bio-piacra.
A kérdésedre válaszolva, hogy ki a felelős? Ki tehető felelőssé? Erre nehéz válaszolni, és ahogy az imént is mondtam, ez egy összetett dolog. Engem a filmjeimben elsősorban az identitás kérdése érdekel, erre az aspektusra fókuszálok. Kapaszkodókat keresek magamnak is a filmjeim által. A felelősök csak mi magunk lehetünk.
– Most kicsit térjünk át a Lágy esőcímű filmedre, ami a távlatok hiányáról, valamint a belső és a külső viszonyok összeütközéséről ad számunkra részletesen árnyalt képet. Milyen eszközökkel érted el ezt az árnyaltságot, sokszor mintha a verbális nyelven túli világ sokkal fontosabb szerepet játszana a filmben.
– Számomra talán a legfontosabb az arc. Olyan tekinteteket keresek, amelyekben megjelenik valamilyen elemi feszültség, valamilyen diszharmónia. Ez a feszültség képes mélységeket nyitni. Valahogy nekem sokkal könnyebb képekben gondolkozni, mint storyban. De ebben itt, Kelet-Európában nem vagyok egyedül. Azt hiszem kicsit ez a gondolkodás a magyar és az orosz filmes tradícióba is beleilleszkedik. Gondolok itt Tarr Bélára, Jancsóra, vagy Tarkovszkijra és Klimovra
– A Lágy eső helyszíne mennyire stilizált illetve mennyiben mutat egy valós kelet-magyarországi képet?
– A Lágy esőben elsősorban nem egy Magyarország-képet akartam bemutatni. A lényeg számomra a két fiatal egymáshoz közeledése, kapcsolata volt. Ily módon szándékosan is elemeltük egy kicsit a valóságtól. Ebben segít a film keretes szerkezete, a folyó, a komp, a zuhogó víz, és az archaikus zene. Majd a herélés, és a film vége felé a hatalmas tűz is ide sorolható.
– A film háttere, a disznótelep, az osztályterem, a tanítási óra, a színházi előadás egyébként teljesen reális, ily módon megfelel egy kelet-magyarországi közegnek, de nem erre tettük a fő hangsúlyt.
– A filmjeidet mennyiben értik, és hogyan fogadják a külföldi fesztiválokon? Van különbség a magyarországi recepcióhoz képest?
– Én ebben meglepetésre nem látok nagy különbséget. A Lágy esőnél ez talán érthető, de a Másik Magyarországnál ez talán nem tűnik olyan egyértelműnek. Mégis nagyon sok őszinte és pozitív visszajelzést kapok külföldről a Másik Magyarországgal kapcsolatban is, legyen az Franciaországból, Oroszországból vagy Mexikóból. És talán ebben fontos szerepe van annak, visszatérve a korábbi kérdésedre, hogy az operatőrrel, Dobos Tamással együtt, az erős érzelmekben és az erős képekben hiszünk.
Sirbik Attila
Fotó: Ancsin Gábor (csaladhalo.hu)
