tiszatáj | 2022. május 26.

48 film versenyez Szegeden

AZ OPERATŐRÖK SEREGSZEMLÉJE A ZSIGMOND VILMOS NEMZETKÖZI FILMFESZTIVÁL

HOLLÓSI ZSOLT BESZÁMOLÓJA
Megkezdődött az operatőrök szombatig tartó szegedi seregszemléje, a 6. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál a 102 éves Belvárosi Moziban. Négy kategóriában több mint négyszáz nevezés érkezett a világ minden tájáról, ebből 48-at – 8 nagyjátékfilmet, valamint 40 rövid-, kísérleti- és dokumentumfilmet – válogattak a versenyprogramba.

Az immár hagyománnyá lett forgatókönyv alapján indult kedden Szegeden a 6. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál: először megkoszorúzták az Oscar-díjas névadó operatőr Dobó utcai szülőházán elhelyezett emléktáblát. Délután a Belvárosi Mozi ugyancsak Zsigmond Vilmosról elnevezett nagytermében megtartott megnyitón Kozma József, az önkormányzat kulturális bizottságának elnöke úgy fogalmazott köszöntőjében: Szeged szabad és élhető város, gazdag a kulturális élete és erős a hagyományteremtő képessége. A hatodszor megrendezett filmfesztivál is hagyománnyá lett, megszerette a szakma és a szegediek is.

A versenyfilmek vetítése már a hivatalos megnyitó előtt megkezdődött a Balázs Béla teremben: Kirgizisztánból érkezett Marat Sarulu 1000 Dreams című, döntően fekete-fehér, lírai és filozofikus mélységű nagyjátékfilmje, amelynek főhőse beleveszett az általa teremtett fiktív világba. Hasonlóan ahhoz a kínai festőhöz, aki a saját káprázatos falfestményébe lépve tűnt el örökre. Boris Troshev operatőr poétikus képeket komponált, ugyanakkor a majdnem kilencven perces alkotás inkább kísérletinek nevezhető, mint közönségbarátnak. A filmek szerelmesei bőséggel találhattak benne párhuzamokat a hatvanas-hetvenes évek ikonikus alkotásaival, többek között Antonioni és Pasolini filmjeivel. Nekem a futólag feltűnő kirgiz hegyekről Mészáros Márta katartikus Kisvilmája is eszembe jutott.

A megnyitó után sokan az Oscar-díjas operatőrök sorozatban vetített, idén épp ötvenéves klasszikust, Bob Fosse 1972-es Kabaréját választották, amit jó lett volna újra végignézni a Zsigmond Vilmos terem óriási vásznán. Mivel azonban nem sokkal később indult a versenyben szereplő dokumentumfilmek vetítése, Geoffrey Unsworth ma is frissnek ható képkockáiból csak keveset láthattam. Kis Anna Csak családról ne című 52 perces munkája egy deviánsnak kikiáltott diákokkal foglalkozó iskolában játszódik, ahol a pedagógusok is gyakran úgy érzik: őket is deviánsnak tekintik kollégáik. Egy profi tréner próbál segíteni nekik abban, hogy hogyan tartsanak ők is önismereti tréninget a nehéz sorsú gyerekeknek. A lázadó kamaszok többnyire csak azért hajlandók részt venni a tréningen, hogy addig is lóghassanak az óráikról. A film azt a folyamatot mutatja be, amely során a diákok ráébrednek: tulajdonképpen mindannyian hasonlóak, igazából sorstársak. Nagy Zágon kamerája hosszan időzik a beszédes arcokon, kezeken, a lehető legegyszerűbb filmes eszközökkel hozza közel a nézőhöz a megrendítő sorsokat. Miközben a dokumentumfilm kerül minden direkt politizálást, pontos látleletet ad napjaink magyar társadalmáról, konfliktusainkról, reménytelennek tűnő helyzeteinkről.

Bíró Bálint 21 perces dokumentumfilmje, a Félhomály a nyolcgyermekes mezőőr, Sándor munkáját mutatja be, aki a magyar–szerb határon kutat a migránsok nyomai után. Nem túl mélyre ásva, de azért bepillantást kaphatunk abba, hogy hogyan válik a láthatatlan fenyegetés a kormányzati propagandát toló közmédiának is köszönhetően a környéken élők, szülők és gyermekek mindennapjait átható rettegéssé. Ezequiel Salinas kamerája nemcsak az esti és hajnali határt, hanem az agyakat uraló félhomályt is érzékelteti…

A kínai Viv Li a rendezője és az operatőre is egyben az I Don’t Feel At Home Anywhere Anymore – magyarul: Otthontalan – című 16 perces dokumentumfilmnek, amely egy tíz éve külföldön élő diák pekingi családjához való rövid hazalátogatását mutatja be. Hamar kiderül, a fiatal kínai lány külföldön teljesen más életszemléletet tanult, nemigen maradt kapocs a családjával és a régi életével. Vicces, ahogyan a terhes rokonával megvitatják: a fejlődő technológiának hála ma már nem nehezebb szülni, mint szarni. Régi pianínóján az O sole miót kezdi pötyögni, de épphogy eltalál néhány hangot, mire kiborul és dühösen püföli a billentyűket. A talpmasszázson pedig a kínai hagyományos technikát alkalmazó masszőr közli vele: a talpa kihasználatlan nemi szervre utal.

Szekeres Ilona és Atanur Nabiyeva alig 6 perces Head in the Clouds című poétikusan fotografált lírai dokumentumfilmje Lacit, az idős pilótát mutatja be, aki garázsában repülőket épít, és arról ábrándozik, hogy felszáll majd velük a felhők közé.

David Pantaleón különös hangulatú Our Father című 80 perces nagyjátékfilmje egy egymást gyűlölő testvérpárt mutat be, akik teljesítik elhunyt édesapjuk végakaratát: végiggyalogolnak Fuerteventura szigetén örökségükkel, apjuk kecskéivel, hogy családjuk régi ellenségének adják. Cristina Noda csodálatos sivatagi képeket fotografált, ugyanakkor a kecskék terelését mutató drónfelvételek nagyon emlékeztetnek azokra a fény-árnyékkal hatásosan játszó sivatagi fotókra, amelyek az utóbbi években gyakran feltűntek a nemzetközi fotópályázatok nyertes képei között.

Sokkolóan brutális Nabil Ben Yadir Belgiumból érkezett 93 perces nagyjátékfilmje, az Animals, amely egy 2012-ben megölt meleg muszlim fiatalembernek állít emléket. Brahim egy Brüsszelben élő muszlim–belga házaspár felnőtt fia, aki már öt éve titkos párkapcsolatban él belga barátjával, és nem találja helyét a hagyományokat mereven ápoló családjában. Miután édesanyja születésnapi buliján a bátyja figyelmezteti családja iránti kötelességére, otthagyja a partit és barátja keresésére indul. Közben belefut egy autós részeg társaságba. Amikor kiderül számukra, hogy Brahim meleg, elszabadul a pokol. Frank van den Eeden operatőr a kegyetlen bántalmazás sokkoló képeit mobiltelefonos kamerákkal rögzítette, a néző számára így még hitelesebbnek, valóságosabbnak tűnik a rettenetes sztori. Sokan nem is bírták végignézni, otthagyták a vetítést.

Az első nap versenyprogramját látva erősnek és sokszínűnek tűnik a fesztivál felhozatala, és akkor még nem esett szó a kísérő rendezvényekről, a versenyen kívüli tematikus vetítésekről.

A zsűri

A versenyfilmeket 6 tagú szakmai zsűri bírálja el: Szabó Gábor Balázs Béla-díjas operatőr (HCA), a zsűri elnöke mellett Pálfi György és Gigor Attila filmrendező, a tavalyi fődíjas francia Claire Mathon (Portré egy lángoló fiatal lányról) és Nyoszoli Ákos operatőr, valamint Török-Illyés Orsolya színművész dönt az alkotásokról. A kritikusok zsűrijét három filmes szakújságíró, Pozsonyi Janka, Kolozsi László és Varró Attila alkotja.

Hollósi Zsolt

Fotók: Szabó Luca / ZSIFF