tiszatáj | 2014. január 31.

47 ronin

Az átvert és elárult gazdájukat saját életük árán bátran és állhatatosan megbosszuló 47 ronin legendás történetét már számtalanszor feldolgozták könyvben, filmben, képregényben, és valahogy eleve sejthető volt, hogy ebben a témában majd nem egy hollywoodi megafilm fog újat és maradandót alkotni Keanu Reeves főszereplésével. És tényleg nem […]

Az átvert és elárult gazdájukat saját életük árán bátran és állhatatosan megbosszuló 47 ronin legendás történetét már számtalanszor feldolgozták könyvben, filmben, képregényben, és valahogy eleve sejthető volt, hogy ebben a témában majd nem egy hollywoodi megafilm fog újat és maradandót alkotni Keanu Reeves főszereplésével. És tényleg nem.

Aki azt hitte, hogy Tom Cruise 2005-ös szamurájként parádézásánál nagyobb rúgás már nem érheti a japán kultúrát, az most megnyugodhat, annak idején mégsem a mélypontot látta. A 47 ronin egy szégyentelen, lelketlen CGI-eposz, aminek monumentalitásra törekvéséről üvölt, hogy az alkotók Gyűrűk Ura-mértékben gondolkodva igyekeztek kasszát robbantani. A szamurájok mellett vannak itt sárkányok, boszorkányok, óriások és szörnyek, és az igaz történet fantasyvel dúsítása már önmagában megfekheti az érzékenyebb lelkületűek gyomrát, de ezen még lépjünk túl nyugodtan – mert valójában nem múlik rajta semmi, ettől a film még akár nagyon jó is lehetne.

47-Ronin-Directed-by-Carl-Rinsch-and-starring-Keanu-ReevesCsakhogy a 47 ronin olyan nevetséges panelekből van összehányva, hogy már az is gyanakodva szemléli mindössze 10 perc után, aki csak egy tucat kalandfilmet látott korábban életében. A szegény, árva, magára hagyott félvér fiút befogadja és megtűri egy gazdag, nemesi család, és ő persze páriaként beleszeret a nagyúr lányába. Közben az összes bátor, rettenthetetlen, kardforgató szamuráj közt ő a legnemesebb, a legjobb, a legnagyszerűbb, ráadásul valamiféle sötét titkot is rejt származásával kapcsolatban, aminek csak akkor van jelentősége, amikor a forgatókönyvíróknak éppen eszükbe jut (hasonlóan működnek az útközben megszerzett varázskardok is).

A film már a főszereplőjén elbukik. Keanu Reeves unottan, nyomorultul, hervatagon jár-kel egyik jelenetből a másikba, egy csata hátterében fekvő hulla-statisztában több élet és energia van, mint az ő egész alakításában együttvéve. Ha azt mondom rá, hogy alvajár, az még mindig dicséret. A hazájuk élvonalából választott japán mellékszereplők általában sokkal jobban teljesítenek, bár a kibontakozásra nekik sincs alkalmuk, a Reeves szerelmét domborító Shibasaki Kónak pl. csak annyi a dolga, hogy félig nyitott szájjal bámuljon szíve választottjára, és néha szenvelgőn sóhajtson párat.

kai-621x414A cselekményvezetés primitív: a karakterek bemutatása és a konfliktus gyors felvázolása után jön a rabszolgasorba eladott főhős megmentése (mert a szamurájok nélküle nem járhatnak sikerrel, bár sosem derül ki igazán, hogy miért vélekednek így), aztán már készül is a 47 ronin a végső csatára.  A plot pointból plot pointba rohanás közben pedig természetesen elveszik az eredeti történet lényege. Carl Erik Rinsch rendező tolmácsolásában a szamurájok missziója nem a becsületről szól, hanem a hideg bosszúról, az azt kirobbantó esemény mögötti mélyen emberi tragédia és kicsinyes kapzsiság pedig egy megalomán zsarnok Tom és Jerry-be illően eltúlzott gonoszságává transzformálódik.

És ha Hollywood még mindig nem jött rá, hogy nem tud más népek legendáiból jó filmeket csinálni, legalább jobban nézne utána azoknak a legendáknak. Vagyis, ha fantasyt akar gyártani a 47 roninból, legyen, de akkor járjon kicsit utána az egyébként igen gazdag és változatos japán folklórnak, és ne egy ilyen innen-onnan trehányul összefoltozott, esetlegesen működő, átgondolatlan varázsmaszlagot kenjen a vászonra.

Rusznyák Csaba